Csavaros feladványok

Bár a Desktop Dungeons puzzle-jai részben oktató célzattal szerepelnek a játékban, megoldásuk sokszor nagyobb kihívást jelent, mint a labirintusok kipipálása. Teljesítésük általában csak egy módon lehetséges, ám az első kudarcok után feltűnő táblák sokat segíthetnek a helyes módszer megtalálásában – még akkor is, ha az ezekre felvésett szövegek gyakran maguk is csavaros rébuszok.

Óriásölő

A mindenkori főellenség leküzdéséhez a karakterek többségét legalább nyolcas szintűre kell fejlesztenünk, a biztos sikerhez mégis érdemes inkább a tízes szintet megcélozni. Ennek eléréséhez a legegyszerűbb út a saját hősünknél táposabb szörnyek kardélre hányása, hiszen ilyenkor jelentős XP-bónuszok ütik a markunkat. Ezt a hatást az IMAWAL varázslat segítségével tovább fokozhatjuk.

Időzített fejlődés

A szintlépéseket ugyanakkor célszerű tudatosan tervezni, és előrelátó módon időzíteni. Mivel ilyenkor minden élet- és manapontunk visszatöltődik, a keményebb főellenségekkel vívott harc közben jól jöhet egy szintlépés, érdemes tehát életben hagyni néhány gyengébb (vagy meggyengített) ellenfelet. Így ha már a halál küszöbén táncolunk, kivégzésükkel négy-öt varázsital árát is megspórolhatjuk.

Ágrólszakadt felderítő

Előfordulhat azonban, hogy az efféle praktikák sem segítenek. Ha rosszul választunk kasztot, egyes ellenfeleket és akadályokat egyszerűen képtelenség leküzdeni, a kudarccal pedig nemcsak tárgyainkat, a játékhoz való kedvet is elveszíthetjük. Ezért érdemes a friss labirintusokat egy felszereletlen próbahőssel bevizsgálni, és csak a látottak alapján dönteni a „végleges” kasztról és tárgykészletről.

Mit rejt a mély?

Az ideális karakterrel sem célszerű azonban felelőtlen felfedezőutakra indulni. Ez különösen a labirintusok alsó szintjeire igaz, ahol számos kellemetlen meglepetésben (ugyanakkor rengeteg jutalomban) lehet részünk. Itt bukkanhatunk rá például az új istenek oltáraira, ám mivel feloldásuk veszélyes feladványokhoz kötött, inkább a főellenség legyőzése után érdemes ezekkel bíbelődni.

Nem késő megtérni

A sietség akkor sem ajánlatos, ha éppen egy feloldott oltárba botlunk a labirintus felső szintjén. Bár az istenek jelentős bónuszokat és páratlanul hasznos tárgyakat nyújthatnak, sosem szabad elfeledkezni a megtéréssel járó kötöttségekről. A vérszívó Dracult például a játék utolsó szakaszában ildomos bálványozni, hiszen az ősvámpír keményen bünteti a gyógyitalok fogyasztását.

Nem szégyen a futás…

… ha megspórolhatunk vele pár száz aranypengőt. A hősi halállal ugyanis minden korábban vásárolt tárgyunkat elveszítjük, ami nagy csapásnak bizonyulhat, különösen akkor, amikor épp pénzszűkében vagyunk. Ezért ha már előre látjuk a csúfos kudarcot, a következő ellenfél helyett érdemes inkább a kijáratot megcélozni, és értékes felszerelésünk birtokában kikullogni a labirintusból.