Nem kevés ellenérzést kell levetkőzzön az átlagos európai játékos, amikor a jRPG-rövidítéssel találkozik. Tapasztalatom alapján két embertípus létezik: az egyiket a világból ki lehet kergetni a keleti szerepjátékokkal, a másik viszont elég nyitott ahhoz, hogy felülemelkedjen a kulturális különbségeken, az eltérő művészi eszközökön és az egyéb, alapvető eltéréseken. Ez utóbbi csoport sokkal jobban jár, mint a „márpedig én nem játszom olyan játékkal, ahol nőnek kinéző férfiak hősködnek, és ostoba pikacsuk osztják a halált” mondatot a zászlajukra hímzők. Vegyük például a Xenoblade Chronicles-t (mostantól XC, jó?). Az alaptörténet szerint – vegyünk egy nagy levegőt – két, egymással harcoló titán hátán élő nép csatájába csöppenünk: a robotszerű mechonok Mechonisról, az emberszerű homok (mármint a nép neve „hom”) meg Bionisnról származnak, és nem jönnek ki túl jól egymással. Főhősünk, Shulk, természetesen ez utóbbiak csapatát erősíti, és több olyan tulajdonsága is van, amik alapvető kívánalmak egy JRPG-főszereplővel szemben.
A bosszú édes íze
Elsősorban árva, aztán munkáját tekintve kutató, ráadásul van egy kardja (tudjátok, a szokásos ember méretű penge, ami golyót, villámot és tüzet is szór, ha a helyzet úgy kívánja meg), ami saját történettel is rendelkezik. A Monadót (vagyis a kardot) egy évvel kalandunk kezdete előtt egy Dunban nevű hős használta, és ők ketten együtt segítség nélkül nyomták le a támadó mechon-hordákat. Természetesen ez a kard nem véletlenül kerül hozzánk, a japán szerepjátékok újabb alapelemének köszönhetően már a játék elején kiderül, hogy a sors külön sorsot szánt nekünk. Az addig otthonunkul szolgáló Colony 9 ugyanis a békés kisvárosok szokványos sorsát szenvedi el, amikor egy csapat mechon orvul rátámad: a robotokkal végzünk ugyan, de a falu népét már nem tudjuk megvédeni. És ha már egyszer minden odaveszett, ami kedves a szívünknek, miért ne vetnénk bele magunkat a tengernyi kalandba, amit az XC kínál?
Ahogy a bevezetőben írtam, minden olyan embernek érdemes elgondolkodni a vásárláson, aki azon szokott füstölögni, hogy hónapok óta be sem kapcsolta a Wii-t, az XC-re ugyanis talán az „epikus” jelző illik a leginkább. A történetet már érintettem, és ha ennek hallatán első nekifutásra nem is csettint senki, higgyétek el, pár óra után az is belefeledkezik a játékba, aki amúgy nincs oda a japánok ötleteiért. De tegyünk magunknak egy szívességet, és nézzük egy másik szögből a terméket. Érdekel-e egy olyan játék, ami hatalmas, felfedezésre váró területekkel operál, ahol gond nélkül elveszhetsz a játéktéren? Feldob-e a lehetőség, hogy tetszés szerint alakítsd a fegyveredet a durvábbnál is durvább végeredmény érdekében? Szívesen találkozol garmadányi szereplővel? Na, ugye hogy érdekel a Xenoblade Chronicles!
Ide veled, régi kontrollerem
Az XC világa általában véve is nagy, Wii-s viszonylatban pedig hatalmas, de szerencsére a készítők nem éltek vissza a lehetőséggel: a fő szál mellett felvehető mellékküldetések egyike sem céltalan lődörgés, szinte soha nem lesz olyan érzésünk, hogy csak azért kell valamit a térkép túloldaláról elhoznunk, hogy azzal is teljen a játékidő. Nem, érdekes történetek lesznek, amikért megéri majd el-eltérni a fő csapástól. Lesz érzelem, harc és persze vidámság is, ahogy azt az alapvetően harsányabb színekkel festő jRPG-ktől már megszokhattuk. Azonban az, hogy ez a hatalmas világ az első pillanattól a rendelkezésünkre áll, nem jelenti azt, hogy nem futhatunk bele hatalmas pofonokba. A harcrendszer elsőre talán szokatlan lesz, de hamar kitanulható – a lényeg, hogy igyekezzünk minél nagyobb sebzést bevinni a velünk szemben állóknak. Használhatjuk a szereplők speciális képességeit (amit itt Artnak hívnak), a partitagok támadásainak összefűzésével durva hatású láncreakciókat hozhatunk létre, illetve érdemes odafigyelni a csata közben megjelenő látomásokra is.
A lényeg tehát adott: jól kidolgozott helyszín, harc- és képességrendszer, színvonalas grafika és szinkron – a Xenoblade Chronicles tehát minden hardcore Wii-tulaj álma, bár ez így leírva elég furcsán fest. A lényeg, hogy ha adnál még egy esélyt a gépnek, ami pillanatnyilag csak mérsékelten befolyásolja a hétköznapjaidat, vedd meg ezt a minden szempontból jól sikerült kis játékot.
