Nem véletlenül vettem elő ezt a játékot: a Call of Duty: WWII ismét a második világégés korába vitt el, nácivadászatra sarkallva a játékosokat, és mivel hasonló a téma, hasonló a műfaj, tekinthetünk erre a játékra úgy is, mintha a második világháborús FPS-ek öregapja lenne. De ne tegyük, vagy inkább csak távoli rokonaként. Továbbá az okok egyike az is, hogy igyekszem bepótolni az összes, legalább értékelhető minőségű régi FPS-t a kilencvenes évekből. Hála a Retrosim kiadónak, néhány éve leporolta és Steamen újra kiadta a World War 2 GI-t, így már semmi akadály annak, hogy elmerüljünk a retróban!
Normandia partjainál a mélyvízben
Nagy meglepetésünkre a szövetségesek oldalán lépünk a harcmezőre, azzal a céllal, hogy csapásokat mérjünk a németek európai támaszpontjaira, ezzel gyengítve az ellenfél szorításán. Igen, ennyi a sztori, de ne vesszünk el a részletekben. Kezdjük is egy legendás ütközettel; irány a D-nap! Fejezet és nehézségválasztás után már dob is a játék a sűrűbe’. Szállítóhajón vagy, 5 másodperc, berobban, lőnek, sikolyok, kiált feléd a parancsnok, mész két lépést, és már terülsz is el, holtan. Próbálod feldolgozni az eseményeket, és próbálod átállítani az agyad erre a korszakra. Itt még nem volt automatikus mentés, visszatöltődő élet, elég egy rossz mozdulat és már repül is az a bizonyos bakancs az ég felé. Éppen ezért a játékmenetben semmi meglepő nem lesz, sarokról sarokra menetelünk, a (felségjelzés nélküli) ellenséget lelőjük, örülünk, élvezzük.
Aki már játszott a fentebb említett játékok valamelyikével (nehézségre leginkább a Shadow Warrior hasonlít erre), az tudja, miről beszélek. Aki nem, nos, számotokra lesz néhány meglepetés. Sokszor a pályaismereten és a reflexeken múlik az egész. Lássunk egy példát! Van egy folyosó, amire egy szellőzőrácson keresztül lépsz ki, balra két katona, azonnal végeznek veled. Másodszorra már tudod, hol vannak, de nem vagy elég gyors. Harmadszorra már előre lősz, probléma megoldva. Egy szó, mint száz, a játék nehéz, mai szemmel főleg.
Zubbony-szőrözés
Ha már mai szem; a külsőségeket és persze a játékot is a 20 évvel ezelőtti viszonyokhoz igazítva igyekszem vizsgálni. Még ebből kiindulva is azt kell mondjam, hogy a látvány fantáziátlan. A grafika körülbelül a maximum, amit ez a motor tud, ezzel nincs is semmi baj, helyén kell kezelni. Viszont maga a pályadesign, a változatosság, a környezeti modellek végtelenül sivárok. Ne menjünk messzire, nézzük meg akár a Duke 3D bármelyik pályáját és hasonlítsuk össze ezzel. Egyből feltűnik, hogy a világháborús konverzióban tényleg csak a legszükségesebb elemek lettek bepakolva, esetleg 1-2 dísz-terepjáró, vagy széttörhetetlen doboz, esetleg légvédelmi állás „színesíti” a pályákat. Persze, mondhatjuk, hogy csak akadékoskodom, mert például több erdős helyszín is van, ott mi legyen csicsázva, de könyörgöm… legalább a bunkerekben lehetne egy zászló a falon, egy fegyverszekrény, vagy egy pár bakancs az ágyak mellett. 1999-et írunk, már kijött egy Half-Life is, ebben az évben kaptunk egy Alien versus Predator játékot, Kingpint, System Shock 2-t, Unreal Tournamentet vagy akár egy SWAT 3-mat, amik fényévekkel jobbak pályadesign tekintetében (is), mint a cikkünk tárgya. A zenei aláfestésről sok szó nem eshet, mivel egy darab számról beszélünk, ami egy 20 másodperces loop: idegesítővé válik, mire a játék végére érsz. Itt jöjjön egy olyan negatívum, ami végül is pozitívum: a játék rövid, így viszonylag hamar megmenekülünk a zenétől.
Jó az ötlet, csak a háború rossz
Alapvetően az a legnagyobb probléma, hogy a lehető legrosszabbkor adták ki a játékot, amikor már a 3D-s grafikuskártyák csillaga egyre fényesebben ragyogott, a Windows 95 (és lassan már a 98) lett az elsődleges PC-gaming-rendszer, a DOS-alapú játékok pedig háttérbe kerültek, teret adva az új idők szavának. Nem is igazán értettem, mi vezérelte a TNT Games csapatát, hogy ilyen piaci helyzetben is csatába küldte remegő lábú harcosát, aztán megvilágosodtam: a játék egy Duke 3D modnak indult, aztán önálló teljes konverzió lett belőle, hivatalosan kiadva (úgy, mint az az egy évvel korábbi NAM című játékuk). Pénz, pénz, pénz…
