Manapság a pixeles indie-művek láttán többször halljuk viszont, hogy régen ilyenekkel játszottak böngészőben. Nos, a Westerado: Double Barreled esetében ez akár tényleg megtörténhetett, a játék ugyanis először weben játszható formában született meg, azt kapta fel és alakíttatta „egész estés” produkcióvá az Adult Swim.
EGY MARÉKNYI PIXELÉRT
A Westerado már-már tipikus vadnyugati témához nyúl: a bosszúhoz. Névtelen hősünk családját lemészárolta, farmját pedig felgyújtotta egy ismeretlen, így az első sokk után a nyomába eredünk és megpróbáljuk őt megtalálni, de legalábbis kideríteni, hogyan nézhet ki. Ez a klisés, ám jelen esetben működő, ráadásul egész szépen újrajátszható téma foglalja keretbe a „Red Dead Redemption találkozik a Zeldával” játékmenetet.
Hogy miként jön össze ez a keverék? Egyszerű: a Westerado alapvetően egy több területre osztott sandbox játék, városokkal, bányákkal, cowboyokkal és indiánokkal, valamint nem kevés szemben álló frakcióval. Itt kell utazgatnunk és különböző küldetéseket megoldanunk, hogy a lakosoknak kicsit felfrissüljön a memóriája és eláruljanak egy-egy apróságot a titokzatos gyilkosról. Milyen színű a kalapja, milyen övcsatot visel, van-e rajta kabát – tucatnyi apró részletből legózhatjuk össze az elkövetőt, melyek ráadásul minden új játéknál véletlenszerűen cserélődnek, így többször is nekifuthatunk úgy, hogy mindig más lesz a tettes. A Zelda pedig inkább a játék kinézetén, a kameraálláson érződik – azt a fura, kicsit izometrikus, kicsit kétdimenziós látványt kapjuk, mint a japán széria régebbi részeiben.
Újrajátszani pedig érdemes is, mert bár egy-egy kaland nem túl hosszú (olyan 2-3 óra alatt le is tudható), de tuti, hogy egy rakás küldetésről lemaradunk, pláne azért, mert sokszor egy-egy frakcióhoz vagy személyhez csatlakozva elveszítjük a lehetőséget, hogy annak ellenfelénél próbálhassuk ki magunkat. Sőt, igazából van egy módszer, mellyel kicsit, ha nem is gyorsabban, de jóval kevesebb nyomozás árán eljuthatunk a főellenfélig: ha módszeresen lemészárolunk mindenkit. A Westerado világában ugyanis ezt nyugodtan megtehetjük (feltéve persze, hogy elég ügyesek vagyunk), a játék nem bünteti, ha halomra öljük a lakosokat – legalábbis azon kívül, hogy ők is visszalőnek, és mondjuk elég komoly ügyesség kell egy városnyi felfegyverzett emberrel szemben.
A JÓ, A ROSSZ ÉS A CSÚF
Maguk a pisztolypárbajok egyébként meglepő módon nagyon izgalmasak és élvezetesek. Meglepő, mert a 2D-s kinézet miatt csak jobbra és balra lőhetünk, viszont még így is ügyesen kell helyezkednünk, hogy eltaláljuk ellenfeleinket, vagy ami még jobb, lelőjük a kalapot a fejükről. Nagyon érdekes, hogy külön gomb van a pisztoly kibiztosítására, és mivel általában revolverről beszélünk (bár lehet más fegyvereket is szerezni), ez azt jelenti, hogy egy csata arról szól, hogy kibiztosít-lő-kibiztosít-lő, ráadásul a hat töltényt is egyesével kell behelyeznünk. Ezzel pedig egészen mély taktikázásra nyílik lehetőség, főleg akkor, mikor többen vesznek minket körbe.
És bár a téma és a helyszín komolyságot sejtet, a Westerado igazából egy határozottan vicces játék. Mindenhol találunk váratlan poénokat, a karakterek is tipikus tájszólással beszélnek, ráadásul nagyon gyakran futhatunk bele különböző popkulturális utalásokba – hogy mást ne mondjak, rögtön az első városban megtaláljuk East Clintwood szobrát. Amin egyedül túl kell tennünk magunkat, az a nagyon durván pixeles látványvilág, mely így 2015 derekára már kezd kicsit tényleg gyakori lenni az apróbb játékokban. Cserébe viszont a zenei aláfestésre nem lehet egy szavunk se, Morricone mester is elismerően biccentene ezek hallatán.
Teljesen váratlanul támadott a Westerado, de igazán friss élményt nyújtott. Igen, a körítésen túl kell tennie magát az embernek, de ha ez sikerül, akkor egy teljesen kellemes vadnyugati kalandot kapunk, jó sok pisztolypárbajjal és több tucat jól elhelyezett poénnal.
