Az indie fejlesztésű We Are The Dwarves sajátos univerzumával tér el a többi kattintgatós, taktikai akciójátéktól. Az alapszitu a következő: a törpök világa haldoklik, úgyhogy elküldik három legkeményebb harcosukat a végtelen világűrbe, hogy kutassák fel a népük egyetlen reményét: az Endless Stone-t. Az űr viszont nem fent, hanem a mélyben van – az egész olyan, mintha csillagközi utazás helyett Verne Utazás a Föld középpontja felé című regényének futurisztikus-fantasy átdolgozásába csöppentünk volna. A tény, hogy három hajótörött asztronauta törpöt irányítunk egy világban, ami barlangokkal, gravitáció nélküli terekkel, ragadozó növényekkel és fantasylényekkel van tele, igen különös hangulatot biztosít a játéknak. És a program biza alaposan kihasználja különlegességét.
Törp ördögök
A játék legfontosabb eleme a három töpörödött törp ördög. Mivel hőseink a lezuhanás miatt szétszóródtak, kezdetben egyedül flangálnak. Elsőként Forcert ismerhetjük meg. Ő kiskorában sok Rambotörpöt nézhetett, mert alapszerszáma egy shotgun, ami akkorát rúg, hogy nemcsak az ellenfelet löki el, de szegény Forcert is. Ráadásul a mordály erejét a Salvo nevű képességgel tovább fokozhatjuk. A Pucherrel nyilakat lőhetünk az ellenségbe, a Bombarddal gránátvetővé avanzsál a puska, a Decoyjal elterelhetjük az őrszemek figyelmét, míg a Force Fielddel pajzsot emelhetünk Forcer és társai köré.
Smashfist hagyományőrzően méretes pörölyöket forgat. A Whirlwinddal a köré sereglett ellenfelek száját kenheti el, míg a Rammal kitörhet a gonoszok gyűrűjéből, komoly sérüléseket okozva nekik. A Controllal fültövön vágja az őrszemeket, akik így nem riaszthatják a társaikat, a Battle Cry nevű sikoltással pedig megreptetheti az útjába kerülőket. Védelemül a Storm Form szolgál, ezzel hősünk bőre kővé válhat. Mindezeken túl Smashfist bír egy egyedi képességgel, a Fireformmal, ami megsokszorozza a fizikai erejét.
A trió harmadik tagja Shadow, a sunnyogás mestere, képességei is ehhez igazodnak. A Shadow Backstabbel tőrét gyanútlan ellenfele hátába bökheti. A Powershot és a Heavy Arrows tulajdonképpen ugyanaz, csak az egyik esetben egy, a másikban egyszerre három ellenfelet tud csendben lenyilazni. A Blackscreen füstbombáival láthatatlanná válhat, míg a Shadowshifttel bokorról-bokorra teleportálhatja magát.
A törpicsekek tehát eléggé eltérnek egymástól, így adja magát, hogy más-más játékstílust követelnek meg. Forcerrel inkább a távolsági, zajos hadviselés a menő, Smashfist a közelharcban tud érvényesülni, míg Shadow-val aljas trükkökhöz és elterelésekhez kell folyamodni. Törpjeink képességei amúgy remekül kiegészítik egymást, így ha feláll a trió, igen hatékonnyá válnak. Ilyenkor érdemes rátenyerelni a puase-gombra, majd kiadni mindhárom törpnek a maga feladatát, aztán már csak hátra kell dőlni, és megnézni, ahogy a dream team olajozott hadigépként eliminálja az ellenséget. Egyetlen dolgot érdemes még így is kerülni: a nyílt harcot. Törpjeink ugyanis igen gyorsan halnak.
A fényes páncél jó páncél
Ha nyílt konfrontációba keveredünk, és nincs a közelben egy életadó Stone of Life, akkor pikk-pakk Hullatörp lesz belőlük. Az egyetlen reményünk tehát, ha kihasználjuk a hőseink páncéljában rejlő képességeket. A pályákon háromféle drágakővel tudjuk fejleszteni a törpöket. Az Energy Ore a sérült páncélrétegek helyreállítására és az alrendszerek feltöltésére szolgál. A Star Crusttal az elpusztult rétegeket állíthatjuk vissza, míg a Dwarven Stone az űrruha képességeinek fejlesztésére használható.
A játék során érdemes felkutatni az összes drágakövet, mert a páncélrétegek gyorsan amortizálódnak, és ha végleg leválnak, a lámpa kivételével a hozzájuk csatolt alrendszerek is lekapcsolnak. Ezek közül a legértékesebb az életünket visszatöltő Life Support System, ami csak akkor működik, ha mind a négy réteg a helyén van. A Defibrillatorral elesett bajtársainkba lehelhetünk lelket, a két rétegnél üzemelő Gravity Loop pedig visszarepíti törpjeinket a pályára, ha leesnének a mélybe – utóbbi kettőt minden használat után újra kell tölteni. Ami a fejlesztéseket illeti, itt nincs túl sok cicoma, a mentési helyként is szolgáló Rune Stone-oknál léphetünk be a karakterlapra, ahol a fent felsorolt képességeket tupírozhatjuk fel a szokásos erősebb, gyorsabb, kitartóbb mezsgye mentén. Talán írnom sem kell, hogy a program nem méri tonnaszámra a Dwarven Stone-okat, tehát érdemes átgondolni, mire költjük el azokat.
A mélység titka
Pályák tekintetében legfeljebb a színekre lehet panasz, merthogy a legtöbb terület a barna és a kék árnyalataiban úszkál. Mire megunnánk a hegyvidékes tájat, máris egy barlangban takarítjuk a kártevőket. De az igazi móka az, amikor olyan területre kerülünk, ahol mondjuk nincs gravitáció és a puskánk elsütésével közlekedhetünk. Ráadásul a térképeken mindig van valami, ami hátráltathat: feneketlen szakadékok, ragacsos lápok, instant halált okozó feketelyukak. Nem egy barátságos világ, na. Az ellenfelek terén sem lesz okunk panaszkodni az egyhangúság miatt. A lándzsát dobáló halászokon és a brutális trollokon túl vannak különféle rovarok, ugráló növényszerű izék, a homok alól előbukkanó lények, szóval lesz mit lelőni, leütni, leszúrni. Ráadásul sok esetben a környezet is ellenséges, hála a robbanó, savat köpő, zajt csapó vagy lesből támadó flórának.
Viszont az MI miatt megszólhatjuk a játékot. Bár a program külön jelzi, hogy ellenfeleink hallanak és látnak, a gyakorlatban ez eléggé faramucin működik. Néha azt sem hallják meg, ha két méterre tőlük elsütjük a shotgunt, máskor meg a sziklafal mögött is kiszúrják a törpöt. Utóbbi esetben az MI csak egyetlen taktikát követ: sok lúd disznót győz. Úgyhogy odacsődül a környék összes ellenfele, s egyenes vonalú, egyenletes mozgással megpróbálnak a közelünkbe férkőzni. Hosszú távon ez sajnos kiöli a kihívást a játékból.
Törpöknek áll a világ
Tulajdonképpen csak az MI-t tudnám igazán felróni a We Are The Dwarvesnak. Ha a nehézség nemcsak a könnyű elhalálozásból fakadna, hanem okosabb ellenfeleket is kapnánk mellé, egy nagyszerű taktikai akciójáték elé ülhetnénk le, páratlan hangulattal, három, egymást már-már mesteri szinten kiegészítő hőssel. A gyatra MI miatt viszont a játék csak addig tartogat kihívásokat, amíg a törpök egyedül akcióznak, ekkor az egyéni képességek még korlátokat állítanak. Ám ha a csapat összeáll, már a gyors elhalálozás sem nehezíti a játékot. Persze a remek atmoszféra és az ötletes pályák még így is elviszik hátukon a programot.
Szállj a magasba!: Az alrendszerek közül először mindenképpen a Gravity Loop-ot állítsd helyre, és próbáld meg mindig feltöltve, használatra készen tartani. Ugyanis elég könnyű a harcok során leszédülni a szilklaperemről, főleg Forcerrel, de a többieket is letaszíthatják a mélybe a nagyobb ellenfelek. És inkább bosszankodj az Energy Ore-k miatt, minthogy újra kelljen játszanod egy nehezebb pályaszakaszt!
Ments!: A pályák nem túl nagyok, könnyű visszacaplatni a mentési pontokként szolgáló Rune Stone-okhoz, sőt ezekből olykor kettő is lehet egy szinten. Minden nagyobb akció, életvisszatöltés, drágakő megszerzése, szóval lényegében minden tevékenységünk után érdemes menteni. A törpök igen könnyen elhullnak, vannak olyan pályák, amiken ehhez elég ütközni a fallal. Úgyhogy ments, ments és ments!
Tojásrántotta: A rovartojásokban az a rossz, hogyha egynek is a közelébe kerülsz -vagy belelősz-, akkor a környéken az összes kikel, így igen hamar nagy túlerővel nézhetsz szembe. Szóval jobb még azelőtt elpusztítani őket, hogy kikelnének. Vagy, mivel ebben a játékban mindenki mindenkinek a farkasa, így akár rá is uszíthatod a frissen született bogarakat a többi ellenfélre, csak ilyenkor maradj észrevétlen.
Sunnyogj!: Bár Forcer és Smashfist lopakodási képességeit egy tank is túlszárnyalja, nem csak Shadow-val érdemes bokrok alatt vagy sziklák mögött meglapulni. Amíg nem egyesülnek a törpök, addig harcba inkább csak akkor keveredjünk, ha máshogy nem tudunk továbbjutni, esetleg egy értékes drágakő közelében gyűltek össze a rosszarcúak. Mert a törpök tényleg nagyon-nagyon könnyen halnak.