Igazából semmire sem számítottam a Pixelated Milk nevű apró, varsói csapat játékával kapcsolatban. Valahol belefutottam a trailerébe, így legalább annyi sejtésem volt, hogy egy második világháborúban játszódó játékról van szó. De talán pont ezért tetszett meg ez a játék, mert nem voltak prekoncepcióim. Bár a WARSAW alapvetően nem emelkedik ki a szürke átlagból, de a maga módján igazán különleges.
Felkelés!
Aki ismeri a történelmet, az jól tudja, hogy a második világháború 1939. szeptember 1-jén kezdődött, amikor is Németország megszállta Nyugat-Lengyelországot. Ami ezután következett, az mély nyomott hagyott a lengyelekben, de a történelmi kiselőadást elkerülendő most legyen elég annyi, hogy 1944. augusztus 1-jén a földalatti Honi Hadsereg a Londonban székelő emigráns kormány utasítására kirobbantotta a varsói felkelést. A céljuk a város felszabadítása volt még a szovjet erők megérkezése előtt. Ezzel szavatolhatták volna a független lengyel államot.
A WARSAW pontosan ezen a napon kezdődik, nekünk egy kis csapatnyi felkelőt kell kommandíroznunk. A játék lényegében egy rogue-like (vagyis random elemekkel is operáló), körökre osztott taktikai/stratégiai program, ahol három-négyfős csapatunkkal különféle feladatokat kell teljesítenünk Varsó területén. A német erők kiiktatásától egyszerű hadianyaglopásig bármibe belefoghatunk, a lényeg, hogy a feladatokat azelőtt teljesítsük, hogy kifogynánk a katonákból vagy elfogynának a mozgásunkat biztosító akciópontok.
A WARSA esetében ez utóbbi biztosítja a kihívást, legalábbis egy ideig. Földalatti mozgalomként távolról sincs annyi lőszerünk és olyan jó felszerelésünk, mint a Wehrmacht erőinek, szóval gyakran kell elosonnunk a német járőrök mellett, kerülve a konfliktust, illetve a hadianyagot is az utcákon lootolhatjuk. Viszont a kerülőutak gyorsan emésztik az akciópontjainkat, szóval szó szerint meg kell fontolnunk minden lépésünket, ha nem akarjuk csak azért elveszteni a küldetést, mert elkódorogtunk.
A küldetéseket Varsó – a játék jellegéhez képest – meglepően pontos térképén, negyedekre szétosztva vehetjük fel a földalatti rejtekhelyünkön. Mivel eme missziók teljesítése in-game napokat ölel fel, egyszerre csak egyet vállalhatunk, a többit automatikusan elbukjuk. Tehát itt is érdemes gondolkodni, ugyanis minden egyes elvesztett küldetés rontja az adott negyed morálját, ami közelebb visz minket a felkelés elvesztéséhez.
Bakában az erő
Említettem a bázist. Míg a fejlesztők a játék javához a Darkest Dungeonből merítettek, addig a program eme része inkább az XCOM-ra hajaz. E bázison ugyanis nem csak számon tarthatjuk, hogyan áll Varsóban a felkelés, de itt menedzselhetjük felkelőinket is.
A WARSAW-ban a halál végleges, ha valamelyik bakánkat elveszítjük, nem fog feltámadni. És ezt a veszteséget igencsak megérezhetjük, ha már egy szépen feltápolt katonáról van szó – főleg, mert az utcáról behívható önkéntesek nem fejleszthetőek, csak a Honi Hadsereg vitézeit tápolhatjuk. Ennél fogva az előbbiek inkább szolgálnak ágyútöltelékként, semmint hasznos csapattagként, én személy szerint igyekeztem elkerülni a használatukat, csak olyankor válogattam be egyet-egyet a csapatba, ha valamelyik hivatásos katonám éppen lábadozott.
Yep, a bázison van kórház, a sérültjeinket kizárólag itt tudjuk helyrepofozni. Ugyanígy titkos kis erődünkben szerelhetjük fel őket fegyverekkel, fejleszthetjük képességeiket, sőt még seftelhetünk is a felesleges cuccainkkal, továbbá egy napló segedelmével jobban megismerhetjük hivatásos állományunk tagjait, már ha elég sokáig élnek ahhoz, hogy felfedjék életük részleteit. Ez ugyan csak egy apró érdekesség, de olyasmi, ami segít érzelmileg kötődni eme katonákhoz, és nem csak azért fogjuk sajnálni az elvesztésüket, mert emiatt ki kell képeznünk egy új bakát.
A felkelés vége
Szomorú tény, hogy a varsói felkelés végül elbukott, de ugyanez nem igaz a WARSAW-ra. Igaz, a játék túlontúl is másolja a Darkest Dungeont és az XCOM-ot, sok eredetiség tehát nincsen benne, ezt azonban nem rovom fel neki. Azt már inkább, hogy egy idővel kiveszik belőle a kihívás. A körökre osztott akciórészek nem nehezek, igazából kihívást azok az összecsapások jelentenek, amiben nincs lehetőségünk katonáinkat fedezékbe küldeni. És ha az ember ráérez a játék ritmusára, már az akciópontokat sem fogja olyan feszülten számolni, mint a játék elején.
Ami miatt mégis érdemes kipróbálni a programot, az a témája. A második világháborút már sokféleképpen feldolgozták az iparban, de kevés olyan program van, amiben az esélytelenség tudatában harcoló, a háborút leginkább megsínylő hétköznapi emberek állnak a középpontban, akik csak az otthonukat akarják visszaszerezni. És bár talán a WARSAW vizuális megjelenése nem ezt sugallja, a játék meglehetősen komolyan veszi a témát. Elég csak végignézni az intrót, utána garantáltan rányomsz a New Game gombra.
