Első találkozásomat sosem felejtem el a Dynasty Warriors 3. részével. Egy külföldi út alkalmával hoztam magammal cirka 14 évvel ezelőtt, majd aznap hajnalig vívtam a Három Királyság Románcának szövevényes háborúit. Megfogott az egyszerűsége, és az, hogy egyetlen katonával emberek százait lehet harcképtelenné tenni. Bár vér egy csepp sem folyt, az ellenfelek pedig egy mosogatószivacs értelmi szintjén mozogtak, mégis rengeteg órát beleöltem a programba. Később egy időre elengedtem a franchise kezét, hiszen a széria az évek során néhány új harcoson túl érdemi fejlődést nem tudott felmutatni. Fél szemmel azért ezek után is nyomon követtem, és csodálkozva vettem tudomásul, hogy egyes részekből két-három bővített epizód is napvilágot látott, majd az egész „musou” témát átültették olyan világokba, mint a Gundam, a One Piece, a Legends of Zelda, az előző számunkban bemutatott Fist of the North Star, és nem utolsó sorban az egyik legnépszerűbb cím: a Samurai Warriors. Lényegében az Orochi a Dynasty és a Samurai Warriors kvázi szerelemgyereke, ahol szinte bármi megtörténhet – és meg is történik.
Kicsit több, mint 47 ronin
Hadakozó hőseink sikeresen legyőzték a velejéig romlott Orochit, rémuralma alól felszabadították a feje tetejére állt világot, majd visszatértek saját idősíkjukba, hogy folytassák egymás kardélre hányását. Az Olümposzon egy vélhetően átborozott hét után Zeusz és a többi istenség misztikus erővel bíró karpereceket dobál szerteszét, hogy a becsvágyó emberek egymást leigázva egy magasabb létformaként létezhessenek tovább az istenek pártfogása alatt. A csavar a tervben Perseus árulásában következik be, aki egy ékszert elcsaklizva megpróbál elébe menni a dolognak, ezzel valamennyi esélyt adva az emberiségnek.
A kampány során legyőzött főbb ellenfeleinket magunk mellé állíthatjuk, így pedig szövetségesekből nem lesz hiány. Az eddigi legnagyobb kínálatot vonultatja fel a program a Warriors-játékok történetében: szám szerint 170 harcos oldható fel a sztori befejezésével, ami magában foglalja a 3. Orochi bővített változatának gárdáját, továbbá olyan új belépőket, mint Zeusz, Loki, Árész, Odin és Athéna. És hogy mivel lehetne feldobni egy közel két évtizedes, kavics egyszerűségű harcrendszert? A válasz a korábban taglalt isteni tulajdonságokban rejlik, amik egy újonnan bevezetett mágiahasználattal támogatják meg a repetitív „ütés + ütés + nagyütés, végül musou támadás” formációját. Szó szerint varázsütésre idézhető meg hátasunk, a mágia pedig minden szereplőnél különféle módon érvényesül. Egyszerre három hőst vezényelhetünk, köztük azonnal váltogathatunk, négy további támogató karakter pedig a szintén új, hét szereplőt felvonultató ultratámadáshoz használható.
Teljesítményünktől függően kapjuk a jobb fegyvereket, és oszthatjuk el egyénenként a képességpontokat, fejleszthetjük táborunkat, valamint küldhetjük gyakorlatozni egységeinket. Ám az unalomba fulladó, néhány gomb veszett püfölését megkívánó játékmenetet a grafika sem menti meg, ami még mindig olyan, mintha 2004-ből maradt volna ránk, és bizony a tingli-tangli zenék sem fogják elnyerni mindenki tetszését – ezért a Warriors Orochi 4 tipikusan az a produkció, amit új belépőknek csak egészen óvatosan mernék ajánlani.
