Van úgy, hogy az embernek rossz napja van, és kissé le kell vezetnie a feszültséget, ezért fogja az addig több tucat órán át, nagyjából tisztességes lénynek nevelgetett RPG-hősét, elmenti a játékállást, és mindenkit lemészárol maga körül. Nos, a Gladiusban pont a Tiranidákkal jön el ez a pillanat. A kaptártudatú faj egyetlen célja, hogy az adott bolygón biomasszává alakítson mindent, magába olvasztva az őshonos fajok hasznos tulajdonságait, szaporodva és létrehozva azokat az élő hajókat, amik a következő bolygóra viszik őket, hogy azt is felzabálhassák. Ennél fogva nincsenek bonyolult és titkos célok, filozofikus pillanatok vagy regénybe illő hősök.
Ezt a játék is tiszteletben tartja, így a Tiranidákkal indítva az egyjátékos módot, mind a bevezető képsor, mind a mellékküldetések leírása a Gladius más lakóinak visszaemlékezése vagy elbeszélés: az emberek birodalma húzott egy Weyland-Yutanit, és tanulmányozni kezdte a lényeket. Egy lakott bolygón. Mert mi baj történhet?
Egységben a pusztítóerő
Természetesen az, hogy néhány tesztalany elszabadul, és velük indulva szépen kiépítünk egy akkora sereget, amivel az OG Zergek mindent és mindenkit biomasszává alakíthatnak át. A játék annyiban tartja is magát ehhez, hogy a biomassza az egyetlen alapanyagunk, még energiára sincs szükségünk, a kutatás- és befolyáspontokat pedig megfelelően fogalmazva tették lore-baráttá (talán csak az a kérdés maradt nyitott, hogy mégis hogyan vásárolnak szörnyeink a kereskedőknél, azok elfogyasztása nélkül). Befolyásra amúgy nagy szükségünk lesz a Kaptártudat miatt. Egységeink nagy része ugyanis igényli a szinaptikus kapcsolatot a közös aggyal, városainkon vagy az erre képes más egységeinken keresztül. Ennek hiányában morált, életerő- vagy mozgáspontot kezdenek veszíteni, és akár el is vadulhatnak – ezt a hatást késleltethetjük a befolyáspontok feláldozásával.
Ez a mechanika a fő oka annak, hogy Tiranidák kezdeti nehézségi szintje elég magas. Az alap egységeik olcsók, nagy létszámúak, és kiválóan osztják, de nem túl jól állják a pofonokat, ezért elég agresszívan kell használni őket, csak éppen nem mehetnek túl messze gardedám nélkül. Másrészt, ha kifejlesztjük a nehézsúlyú lényeket, és kapnak extra fegyverzetet is, nem sok minden állhat az útjukba, különösen akkor nem, ha lerakunk néhány gyorsutazást biztosító Broodhive-ot is.
Némi fejlődés
Az egységek kinézete jól lett átültetve 3D-be, kellően ijesztők és gusztustalanok, ahogy a hangjaik között is van bőven susogós, szörcsögős, kellemesen hátborzongató. A zene továbbra is hangulatos, a kezelőfelület pedig kényelmes és hasznos. Az elmúlt hónapokban rengeteg kisebb egyensúlyozás és finomítás is lezajlott a bugvadászattal együtt, így a program nálam ezúttal teljesen stabilan futott. Azonban a júliusban tapasztalt apróbb hangulatromboló hiányosságokból (WASD navigálás és lexikonbeli festmények hiánya, az egységek elhamarkodott átváltása lépés után) semmit nem orvosoltak. És ami a legrosszabb, hogy az egyjátékos kampányt helyettesítő küldetésekből az inváziót hozók néha frusztrálóan unalmasak az elbújt, passzív ellenségek miatt.
Hogy megéri-e így a DLC egyetlen fajért? A játék és a Tiranidák komolyabb rajongóinak nyilván (főleg az elszállt AAA árakhoz edződötteknek), de mindenki másnak érdemesebb kivárnia egy leárazást.
