Az Alawar egy sokat látott fejlesztőcsapat, hiszen 1999-es, novoszibirszki alapítása óta rengeteg játékot adott már a világnak (például a Farm Frenzy-szériát), időközben pedig át is költözött az Egyesült Államokba. Portékáiinak minősége legtöbbször az erős középszer szintjén mozog, ez alól pedig sajnos a Wall World sem lett kivétel.
Ici-pici pók fut a falon felfelé...
Pedig maga az alapötlet egészen érdekes. Adott egy olyan világ, ahol az emberiség a föld alá kényszerült, erőforrásait pedig a sziklafalakon járó-kelő pókrobotok segítségével, bányászás útján szerzi meg. Egy ilyen gépezet tulajdonosaként vesszük fel a történet fonalát, melynek keretében leginkább járatokat keresünk, majd a bennük rejlő kincsek segítségével fejlesztjük lépegetőnket és többi eszközünket, úgymint a védőruha és a bányászsugár/ércszívó – ez utóbbival egyszerre intézzük a kitermelést és a megtalált ásványok felszedését. Néha érdekesebb dolgokat is találhatunk, például egykor lakott barlangokat, méghozzá a tulajdonosuk földi maradványaival és személyes tárgyaival együtt.
Persze a dolgok nem mindig mennek zökkenőmentesen, mivel a környék élővilága előszeretettel támad rá a pókunkra, amit ilyenkor toronyvédő stílusban vagyunk kénytelenek megóvni – ez pedig elég izzasztó tud lenni. Mindennek fejében még időlimitet is kapunk, hiszen nem hátrálhatunk csak úgy meg a küzdelmektől. Ha pedig lejárt az idő, akkor nincs mese, mehetünk vissza a bolt biztonságot adó falai közé, hogy új eszközöket vételezzünk hű masinánk számára. Mindez némi túlélőhorror beütést is ad játéknak, ami egyébként kifejezetten jót tesz neki.
Bányász, fejleszt, harcol, ismétel.
Ami a prezentációt illeti, alanyunk egy újabb pixelcsoda szeretne lenni, de az igazat megvallva láttam már szebben kinéző alkotást ebben a kategóriában, elég csak a Lords and Villeins-re vagy a Kynseedre gondolni. Emellett az ellenfelek is hajlamosak beleolvadni a környezetükbe (és nem azért, mert kaméleonok). Volt, hogy hosszú másodpercekig kellett keresgélnem, mire rájöttem, mi sebzi a lépegetőmet. A hangulatra azért így sem lehet panaszunk, de ez leginkább a remekül sikerült zenéknek köszönhető.
A grafikai furcsaságokon kívül azért akad más kivetnivaló is. Ahogy azt már említettem, a harc terén eléggé érezhető, hogy a srácok némileg túltolták a biciklit – férfiasan bevallom, olyan eset nem nagyon fordult elő, hogy eljutottam volna az óra lejártáig. Még szerencse, hogy ilyenkor csak a megszerzett zsákmánytól kell elbúcsúzni, a folytatási lehetőségek száma pedig végtelen – ettől függetlenül újra meg kell venni az ércekért beszerezhető fejlesztéseket. Emellett tartalom terén sem felhőtlen az öröm, leginkább talán a The Last Starshiphez tudnám hasonlítani a „változatosságot”. Az alcím ugyanis nem a véletlen műve, tényleg ennyit tud csak felmutatni a program, ami ebben a formában elég kevés. Mindenképp hozzá kell viszont tennem, hogy a játék még a fejlesztők szerint is készülőfélben van, tehát egyáltalán nem kizárt, hogy további tartalmak is érkeznek a jövőben – bár akkor nem ártott volna korai hozzáférésben a nagyközönség elé küldeni.
Kincs, ami van?
Mindent egybevetve a Wall World egy ígéretes ötlet nem túl acélos megvalósítása. Szerencse a „szerencsétlenségben”, hogy a fejlesztés jelen pillanatban is gőzerővel zajlik, így idővel talán sokkal többet is sikerül kihozni belőle. Szerény véleményem szerint bőven lenne még mit kibányászni belőle, innentől a készítőkön múlik, hogy élne-e a lehetőséggel.
