Kirobbanó kezdés…

A sztorira nem akarok túl sok szót pazarolni, de dióhéjban azért leírom. Hősünk egy Captain Viridian nevű figura (tényleg nem találok jobb szót rá, még az se biztos, hogy ember), akinek űrhajóján túlterhelődik valami, és úgy tűnik, az egész fel fog robbanni. Mindenki a teleporterhez szalad és beleugrik; kapitányunk is így tesz, de valami félresikerül: mindenki más-más helyre kerül. Innentől fogva az a feladatunk, hogy megmentsük társainkat, és visszajussunk a hajóra.

Nehéz folytatás…

A játék grafikájában, zenéjében a régi C64- es időket idézi. Most szinte látom magam előtt azokat, akik a BF3-mat ultrán tolják, és fanyalognak, hogy „mi ez a ….?” (a kívánt jelzőt gondoljátok oda). Akik azonban képesek felülemelkedni azon, hogy egyes pályaelemek nagy pixelekből épülnek föl, és a hangok sem a mai nagyzenekari dallamokat idézik, azok nagyon sok időt fognak eltölteni eme kis 2D-s platformos ugrabugrával. Az irányításhoz mindössze három gombot kell használnunk: a jobbra és balra nyíl, illetve a felfelé nyíl vagy Z. A „nehéz folytatást” nem véletlenül választottam belcímnek: a játék ugyanis nehéz -- nagyon nehéz. A főhős eszközkészlete kimerül abban, hogy meg tudja fordítani a gravitációt, aminek segítségével akár a mennyezeten is sétálhat. Ha tehát ott van előttünk egy szögekkel kivert verem, akkor csak megnyomjuk a gombot, és máris a plafonon találjuk magunkat, ahonnan tovább is mehetünk. Ez persze még csak az első, legkönnyebb feladat volt, viszont a játék annyira nehéz, hogy számolja a halálunkat, de igazából semmi büntetés nincs belőle, ha a kelleténél többször veszünk oda -- mi azonban legalább annyit fogunk káromkodni, mint a Split/Secondben.

A VVVVVV checkpoint-rendszert használ, de nem olyat, mint a mai játékok: menteni ugyanis nekünk kell, mert az ellenőrzőpont csak arra jó, hogyha elhalálozunk valamelyik csapdában, akkor ne kelljen a pálya elejéről kezdeni mindent. A világ a Dimension of VVVVVV nevet kapta, és érdekessége, hogy a kamera nem a mozgásunkat követi; a szintek egyedi nevű helyiségekből épülnek fel (ilyenből összesen 400 van), és ha kimész a képernyőből, akkor egy másik „szobában” tűnsz fel, vagy épp a másik oldalon találod magad. A játék sztorija során 5 legénységi tagot kell megtalálnunk és 20 gyűjthető bigyót (a játék trinketnek nevezi ezeket), amelyek fellelése embert próbáló feladat -- mazochisták előnyben! Minden kollégát egy-egy szintrendszer „védelmez”, és minden rendszer végén van egy teleport, ami visszavihet a hajóra -- ám lesz olyan is, hogy újabb szintre jutunk, ahol társunkkal együttműködve kell túlélni a kihívásokat.

Dicsőséges vég…

A játék első végigjátszásra 3-4 óra, másodszorra, az összes trinket begyűjtésével másfél (de vannak, akik speedrunba letudják -- ráadásul No Death módban -- 15 perc alatt, igaz, ilyenkor nem gyűjtik be az összes bigyót). Szerencsére a VVVVVV máig aktív közösséggel bír, akik ontják magukból a különböző, csavarosnál rafináltabb pályákat. A játék végén, ha ügyesek vagytok, kinyithattok egy Secret Lab nevű helyiséget is (lásd a fenti szövegdobozt!), valamint achievementek és egy minijáték, a Gravitron is szórakoztat titeket, ezek mind megnövelik az amúgy sem alacsony élményfaktort.