Idén októberben is szépen megszaporodtak a horrorjátékok. Ugyan a Remothered: Broken Porcelain egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de legalább mind az Amnesia: Rebirth, mind a The Dark Pictures Anthology: Little Hope nagyszerűre sikeredtek, és elhozták azt a hátborzongató, fogvacogtató élményt, amire halloween közeledtével oly sok játékos vadászik. A jeles ünnep előtt konkrétan egy nappal aztán a Visage is kilépett végre az early access-státuszból, hogy megmutassa, milyen lehetett volna a Hideo Kojima és Guillermo del Toro által fejlesztett, ám soha el nem készült Silent Hills. Az a játék, aminek egy korai demója (a méltán népszerűvé vált, 2014-es P.T.) konkrétan újradefiniálta a horrorjátékok zsánerét, és később olyan remekművek nőttek ki belőle, mint például a 2016-os Layers of Fear vagy egy évvel később a Resident Evil 7. A Visage feleakkora hírverést sem kapott, mint ezek a címek, azonban ez a jövőben remélhetőleg még változni fog.
Nem túl nyugalmas otthon
A játék ugyanis rendkívül erősre sikeredett. Igen, ez alapvetően egy belső nézetes, mászkálós horrorjáték, ahol a nyomasztó légkör ólomsúlyként nehezedik a vállunkra, pattanásig feszült idegeinket pedig olykor még egy jól irányzott jumpscare is segíti a tűréshatár szélére sodorni. De fontos kiemelni, hogy a Visage alapjaiban egyáltalán nem a minél több (és minél hangosabb) beijesztésre utazik. Szemben például az olyan jumpscare-központú játékokkal, mint az Affected: The Manor, itt a pszichológiai horror dominál, aminek nem csupán egy igen szép történetíve, de még mondanivalója is van. Az 1980-as években járunk, egy elhagyatottnak tűnő házban. Főhősünk (Dwayne Anderson) legfőbb feladatának tekinti, hogy kiderítse, vajon mi minden történt a falak között az elmúlt évtizedek (évszázadok?) során. Mert a háznak bizony több lakója is volt, és némelyik brutális körülmények között távozott az élők sorából, míg mások megőrültek vagy épp öngyilkosok lettek.
Valaki áll mögötted!
Kulcsfontosságú tárgyak megtalálásával indíthatjuk el az adott fejezetet, ezek pedig mind a házhoz és annak lakóihoz, valamint haláluk körülményeihez köthetőek. Dolores volt a feleség, aki miután megölte férjét, felakasztotta magát, Lucy pedig a kislány, akit egy démon sanyargatott. A többi fejezet ismertetése már erősen spoileres lenne, azonban mindenképp dicsérendő, hogy a fejlesztők igyekeztek egy masszív, szerteágazó sztorit prezentálni a folyamatosan nyomasztó légkör mellé. A ház – csakúgy, mint a Layers of Fear esetében – folyamatosan változik. Többnyire különféle használható tárgyakat, kulcsokat kell keresgélnünk, miközben egyre több furcsa esemény történik körülöttünk: lámpák alszanak ki, ajtók csukódnak be, képek esnek le a falról, és akkor mindez még csak a Visage első fél órája!
Elmeállapotunkra itt is ügyelnünk kell, úgyhogy az itt-ott felvehető gyógyszerekből érdemes alaposan feltankolni, ha pedig egy szürke agy-ikon jelenik meg a képernyőn, akkor azonnal kapjunk be egyet belőlük! A fényforrások szintén hamar legjobb barátainkká avanzsálódnak, ha pedig betérünk egy új szobába, érdemes elsőként mindig a villanykapcsolót megkeresni – mondjuk, sajnos nem mindegyik működőképes. A látvány szenzációs, látszik, hogy rengeteget foglalkoztak azzal, hogy még a legapróbb, háttérben megbújó tárgy is autentikus legyen (utoljára a Gone Home-nál találkoztam ilyesmivel), és a legtöbbet fel is vehetjük egy kis közelebbi ismerkedés céljából. A szinkron és a hideglelős zene pedig már tényleg csak hab a tortán.
A horror szerelmeseinek ideális választás lehet a Visage (pláne, hogy magyar feliratot is beállíthatunk hozzá), hiszen az unalomig koptatott klisék helyett igazán egyedi megoldásokkal operál. A frászt hozza rád, de teszi mindezt valóban igényes, ügyesen felépített módon, ahol a történet legalább annyira fontos részét képezi a játékmenetnek, mint a folyamatos nyugtalanságban tartás. Ha hiányzik a P.T., és szeretted az olyan sikerjátékokat, mint a Layers of Fear vagy a Soma, akkor a Visage sem fog csalódást okozni. De készülj fel arra, hogy egy-másfél óránál többet nem fogsz tudni játszani vele egyhuzamban, mert annyira idegtépően nyomasztó az atmoszférája!
