Sokak számára furcsa és idegen az a stílus, amit a Valkyria Chronicles képvisel, révén egy olyan műfaj modernizált változatáról beszélünk, ami Japánon kívül sokáig csak keveseket mozgatott meg. Már a Super Nintendo korszak idejében is lehetett olyat látni, amikor a japán szerepjátékok elemeit körökre osztott stratégiai alapokkal keverték (Gemfire, valaki?), ám a kultuszstátuszba rakétázó stratégiai RPG-k inkább már a PlayStation-érát nemesítették.
A Valkyria Chronicles sok tekintetben különleges egyed a stílus természetes evolúciójának folyamában, hiszen a tradicionális elemeken túl az akcióra is kellő hangsúlyt fektet. De nem hiányozhat a játékból az anime-esztétika, a drámai, kissé túljátszott jelenetek sokasága és a körökre-osztott játékmenet sem.
ALTERNATÍV VILÁGHÁBORÚ
A japán szigetországból származó mangafüzetek és anime-filmek gyakran játszanak el az alternatív történelem-valóság gondolatával, ezt a játszadozást pedig a Valkyria is büszkén folytatja. A fiktív Európában a szövetségi hatalmak és az elnyomó, agresszor birodalom vív ádáz csatát (némi kék és vörös áthallással – tetszik érteni?), a sztori pedig egy kis független államra, Galliára fókuszál. Hősünk apja az első világháború hőseként vonult be a történelemkönyvekbe, amikor pedig megkezdődik Gallia inváziója, a srácot a szülővárosába hívja a kötelesség. Welkinből, a zöldfülű főszereplőnkből hamar szakaszparancsnokot farag a kialakuló konfliktus, a Hetedik Osztag pedig csatát csatára nyerve egyre nagyobb hírnevet szerez magának.
Ha túltesszük magunkat az alapvetően bugyuta és sokszor igen gyerekes párbeszédeken, akkor egy érdekes sztori bontakozik ki a szemünk előtt, amely egyszerre szól barátságról, bajtársiasságról, szerelemről és szomorúságról. A felek közötti csaták metaszintjén ott lebeg a politika, a társadalomkritika, némi természetvédelem, sőt, nem is lenne anime stílusú a játék, ha nem csempésztek volna a készítők misztikus, természetfeletti szálat is a kontinens múltjának történetébe. Egy szó, mint száz, a Valkyria Chronicles jól működik, mint japán stílusú mese – de vajon hogyan szuperál, mint stratégiai szerepjáték?
NEM (CSAK) TÉRKÉP E TÁJ
A játék központi eleme természetesen a tényleges csatákra koncentrál. A játékot mindig a taktikai térképről indítjuk, ahol a megadott bázispontokon szétszórjuk az egységeinket, majd indulhat a körökre osztott buli. Minden kör elején parancspontokat használhatunk fel, amely jellemzően akkor fogy, amikor aktiválunk egy karaktert a térképen. Ilyenkor a kamera bezoomol a csatatérre, és indul az akciózás. Minden figurának (akik jellegzetes kasztokban vannak szétszórva) adott mozgási ideje van – magyarul, miközben fel-alá grasszálunk a csatamezőn, fogy egy kijelzőcsík, amely kiürültével az adott karakter többet nem tud mozogni az aktuális körben. Szerencsére az akciópontokat külön kezeli a játék a mozgástól, így a lövés/gránátdobás/gyógyítás lépését bármikor elsüthetjük az adott körben, akár a mozgolódás előtt is. Az akció során a célzás is a mi feladatunk, így kicsit jobban az események hevében érezhetjük magunkat, mint a hasonló stílusú programokban. Ha elképzeljük, hogy meglehetősen változatos környezetben, és meglepően izgalmasan kialakított szituációkban történik a taktikázás, akkor már sejthető lesz, hogy ezen alapelemekből mennyiféle stratégiai lehetőség fakadhat, pedig a kasztok speciális képességeiről és egymáshoz való viszonyáról (erősségek-gyengeségek), a figuráink egyéniségéhez köthető statisztikai módosítókról még nem is beszéltünk.
Az ütközetek jelentik tehát a játék sava-borsát, aki pedig a fentebbi leírástól picit berezelt, annak van egy jó hírünk: a játék abszolút nem bonyolítja túl a taktikai elemek bemutatását, sőt egy meglehetősen korrekt nehézségi ívvel vezet be minket a mélyebb taktikai rétegekbe. Ebből kifolyólag az ember az első pár óra alatt könnyedén rázódik bele a játékba, a Valkyria Chronicles pedig az egyre nehezedő küldetések megoldása után bőkezűen locsolja a jutalomélményt a játékosokra.
Miközben megveregetjük a hátunkat egy-egy jobban sikerült csata teljesítésével, a program különböző tápolási lehetőségeket is kínál, hogy tényleg úgy érezhessük magunkat, mint egy szerepjátékban. Az egységek összeállítása mellett fontos lehetőség a csapatok edzése (ilyenkor lépnek szintet az adott kasztokba tartozó figuráink), de vásárolhatunk különböző fejlesztéseket a fegyverekre és a Havasi Gyopár (Edelweiss) kódnéven futó csodatankunkra is. Miután elköltöttük az összes pénzt és XP-t, amit a győzelmekkel bezsebeltünk, jöhetnek az átvezetők, amelyek rendes animációs formában, vagy dialógképernyőkön gördítik előre a történetet.
KOPOTTAS KÉPREGÉNY
Bár a Valkyria Chronicles a maga idejében bitang látványosnak és egyedinek hatott, azért a Canvas motor mai szemmel nézve legföljebb csak a stílusa miatt hat megkapónak. PC-n ma már megmosolyogtató a terep geometriai kidolgozottsága, és hát a textúrákat sem húzták fel mai szintre a SEGA grafikusai. Ami miatt mégis kellemes a szemnek az összkép, az a különleges vízfesték-effektus és a cel-shade vonalazás. A játék úgy néz ki, mint egy megelevenedett képregény, aminek az érzetét tovább fokozzák a különböző kiírt hangutánzó szavak („Blam!”) és a remekül kidolgozott karakterek. A mai szemmel nézve egyszerű technológiai háttér azt is magával hozza, hogy a játék gépigénye eléggé minimális. A PS3 portolás stabil futást és korrekt optimalizációt hozott magával, de senki ne várjon túl részletes grafikai beállítási lehetőségeket.
Prezentáció tekintetében egyébként a játék máshol is régi sulis hangulatot áraszt magából – a menük és alképernyők tényleg mintha csak a kilencvenes évek végéről másztak volna át 2014-be. A PlayStation-retró elég erőteljesen rányomja a bélyegét a játék menüszervezésére is, bár a képeskönyv-koncepció, ami a különböző átvezetőket köti össze a csatákkal, nem rossz ötlet. (A Dreamcaston nevelkedett régi motorosok még olyan SEGA-s poénokat is felfedezhetnek, amelyeket most inkább nem is akarunk lelőni.) A zenei körítést viszont semmilyen formában sem ér piszkálni. A japán fejlesztők nagyon értenek hozzá, hogy lendületes és fogós dallamokkal támogassák meg a játékaikat, ez pedig a Valkyria Chronicles esetében is sikeres küldetésként könyvelhető el.
KITÜNTETÉSES GYŐZELEM
Ha az ember túlteszi magát a régies megoldásokon, és szereti a különlegességeket, akkor csodálatos élményekkel gazdagodik a Valkyria Chronicles végigjátszása során. A kampány bő harminc órát is elkér a játékostól, cserébe viszont fordulatos cselekménnyel és ötletektől tobzódó játékmechanikai megoldásokkal jutalmazza őt. Amennyiben pedig valaki eleve fogékony arra a kihalófélben lévő hangulatra, amit még egy jó tíz évvel ezelőtt úgy hívtunk, hogy „konzolos stílus”, akkor nem is lehet kérdés a csökkentett áron kínált játék beszerzése. Külön örömünknek is hangot adunk így a cikk végén, hogy a SEGA nem hagyja kallódni ezt az értékes brandet. Reméljük, egy esetleges folytatás előszele lehet, hogy hat év után ismét elővették Gallia históriáját – és az sem lenne éppen rossz dolog, ha a második részt is átportolnák közben!
