A belga Eben-Emael erődöt úgy tervezték, hogy legalább hetekig védje az Albert-csatorna hídjait. Nos, 1940. május 10.-én, német ejtőernyős utászok kis csoportja, spéci üreges töltetekkel felszerelkezve, egy nap alatt felszámolta. Már, ha valakinél felmerülne, hogy miért is kell újra és újra megfutni a villámháborús köröket, hát az ilyen epizódok miatt. Persze a Panzer General és a farvizén evickélő szellemi örökösök népes tábora (pl. Panzer Corps 2, Panzer Strategy) rendre kicsontozta a témát, de Tomislav Uzelac, horvát programozó munkája, a Unity of Command 2 már eléggé eltért a kánontól, főleg az utánpótlás és a magasabb egységek kezelésének módjában.
A Unity of Command 2 különlegessége abban is megmutatkozott, hogy elsőre a szövetséges hadműveleteket járta körbe, Tunéziától Normandiáig, de mint említettem volt, a körökre osztott műfajban létezik egy íratlan alapszabály, miszerint komolyan vehető 2. világháborús stratégia nem létezik játszható német oldal és blitzkrieg nélkül. Ezt az adósságot sikerült most leróni 13 történelmi küldetéssel és néhány fiktív szállal. Egyébként az alternatív idővonalakon olyan irányokba lehet elmenni, mint egy korai francia hadjárat vagy épp a semleges Svájc bekebelezése. A feldolgozott időszak pedig a szokásos Lengyelország-Norvégia-Franciaország-Balkán útvonalon halad, egészen Kréta megszállásáig (’41 májusa). Ebből a sorból a norvég kaland eléggé kilóg, hisz az UoC-nek hagyományosan nincsenek légi és haditengerészeti egységei, márpedig úgy nem az igazi élmény. Egyébként az európai körút során többnyire az ”A” és ”B” Hadseregcsoportok, illetve a Kleist Panzergruppe élére állhatunk, de Jugoszlávia elfoglalásánál például magyar egységek is feltűnnek a Balkánon.
A parancs az parancs!
Felteszem, mindenki el tud képzelni egy körökre osztott stratégiai játékot, ahol a páncélos- és gyalogosikonok több támadó lépcsőből álló magasabb egységeket jelképeznek. Egy alakulat harckészsége a feltöltöttségtől (pontok jelzik), a tapasztalati szinttől és a hozzá csatolt kisegítő egységek minőségétől függ. Utóbbi könnyebb megértéséhez azt kell elfogadnunk, hogy a játékban nem létezik például külön tüzérség, sem speciális alakulat, viszont, ha a gyalogsághoz rohamutászokat, lövegeket, felderítőket csatolunk, akkor megkapják az adott ”eszközhöz” tartozó speciális tulajdonságokat, mint mondjuk a műszakiakét az erődítmények könnyebb leküzdéséhez. Szintén egyedi találmány, hogy a jelen lévő parancsnokságok csak az általuk letakart területen belül engedélyezik például a tüzérségi tűzcsapást, a pontonhidak építését, és minden olyan műveletet, ami az egyszerű harcérintkezésen túlmutat. Ezek a lehetőségek egyébként tovább bővültek a DLC-vel, például kampfgruppe néven az utánpótlás védelmére ”megidézhetünk” kisebb harccsoportokat, vagy túltölthetjük a támadóékeket ellátmánnyal, ami a villámháborús stratégiában a gyorsan mozgó páncélosok hatékonyságához nélkülözhetetlen.
Blitzkrieg…
Az 1941 közepéig tartó időszak a német stratégák szempontjából tökéletesen igazolta Guderian és a többi villámháborús agytröszt elméletét, miszerint a koncentrált páncélos erőké és a motorizált gyalogságé a jövő. A cél átszakítani a frontot, és a gócpontokat egyszerűen megkerülve, mindig a legkisebb ellenállás irányába haladva felszabdalni az ellenfél vonalait. A gócok felszámolása egyébként a résekbe beözönlő gyalogság dolga. Ezt a taktikát a Unity of Command tökéletesen lehozza, de tegyük hozzá, hogy a játékban lényegében nincs légierő és légvédelem, ugyanakkor a ”repülő tüzérség” fontos eleme volt a villámháborúnak, ezért a Luftwaffe a lekérhető tűzcsapások képében állandó support opció lett. A többi támogató-jóságot pedig a megszokott kártyás rendszerben érhetjük el – minden új hadszíntér előtt fejleszthetők a parancsnokságok, és kiválaszthatunk öt darab support kártyát (hajókról bekérhető tüzérség, felderítő-repülések etc.), amit a küldetésekben lehet aktiválni.
Sok beton, széles arcvonal…
A játék kapcsán illik rendszeresen megdicsérni az ellátmány rendszerét, ami kvázi felszedhető, majd egy körrel később lepakolható hordókból áll, és ha több hordót rakunk egymásra, nő a lefedett terület, lekövetve persze a dinamikusan mozgó frontvonalakat. Itt több dologgal is lehet játszani, hisz a felrobbantott hidak például megszakítják ezt a láncot, vagy ahogy az Ardennekben megtörtént, a Maginot-vonal mögül tankok léptek ki, és a gépesített ék mögött áttörték a frontot, majd lazán bekerítették a germán vasakat. Jellemző egyébként, hogy a DLC-hez kitalált erődítés-rendszereket – a belgák, hollandok, franciák sem sajnálták a betont… – kell átszakítanunk, teret nyerni a tankokkal, részekre szabdalni, bekeríteni és kivéreztetni az ellenfelet. Az MI túlnyomórészt egész okosan reagál, a hidakra, összeszűkülő terekre különösen odafigyel, és óvatos ellencsapásokkal megpróbálja a főerőktől leszakadt egységeket bekeríteni. Néhány pályánál – különösen a francia szakaszokon – érződik némi ismétlés jelleg, bár enyhíthet a kínokon, hogy a páncélos erőket jelképező modellekhez most már több új típus tartozik.
Megéri?
Összességében nyolc euróért ez egy egészen jó anyag, bár őszintén szólva már az alapjátékban ott lett volna a helye. Mindenesetre, aki a Unity of Commandet szereti, semmiképp ne hagyja ki!
