Gonosznak lenni jó móka. Alighanem ez a sokat hangoztatott mondás járt a 10tons Ltd. munkatársainak a fejében is, mikor megalkották Undead Horde című játékukat, melyben egy börtönéből frissen kiszabadult nekromantával kell bosszút állnunk a minket legyőző paladinon, és ha már arra járunk, az élők világát is kiirthatjuk. A kérdés már csak annyi, hogy vajon tényleg jó lett-e a játék, vagy mindenki jobban járt volna, ha pár lábbal mélyebbre temetik főhősünket?
Csontok halhatatlan ura
Az Undead Horde nem viszi túlzásba a történetet, de azért a klasszikus hősi fantasy megszokott toposzain így is csavarni tud egy nagyobbat. A sztori szerint egy nekromanta és egy paladin összecsapásába csöppenünk bele, azonban a bevett megoldásoktól eltérően ezúttal nem a jóság bástyájaként funkcionáló lovagot, hanem sötét lelkű ellenlábasát alakíthatjuk majd.
A két ellenfél egyszer már összecsapott a múltban: ennek eredményeként pedig nekromantánk több száz évig egy urna fogságába került. Mikor azonban egy gyanútlan csirke (nem vicc, tényleg az) megbontja a mágust fogva tartó ősi pecsétet, a gonosz újra elszabadul, és feltámasztva mindent és mindenkit, elindul, hogy bosszút álljon az őt bebörtönző paladinon, és ha már arra jár, az élők világát is visszahódítja a holtaknak.
Bár a háttértörténet alapján akár egy komor és brutális játékot is várhatnánk, ahol minden pályán gátlástalan mértékben ömlik a vér, a valóságban az Undead Horde inkább a viccesebb oldaláról közelíti meg a gonoszság terjedésének kérdését.
Ez már az egyes csontvázak megszólalásaiban is tetten érhető (ahogy a történetben magában is, lásd például a minket kiszabadító tyúkot), de ezek mellett szinte minden pályán találni valamilyen popkulturális utalást is. Ott van például az első főellenség, akinek John a neve, és szövetségeink szerint nem tud semmit, de akad itt még korábban a Deadwarts iskolában tanító élőhalott is, sőt, az egyik katakombában belefuthatunk a körszakállas, szemüveges és kalapos Fehér csontvázba, aki épp hűséges segítőjét, Pink csontvázat keresi.
A romlás egyre terjed
Az Undead Horde játékmenetét tekintve igencsak egyedi mix, melyben megtalálhatóak az akció-, stratégiai- és szerepjátékok elemei egyaránt. Papíron ez egy igencsak érdekes koncepciónak tűnik, de a gyakorlatban sajnos már nem muzsikál olyan jól, egész egyszerűen azért, mert a fejlesztők a program egyetlen aspektusába se mélyedtek el igazán, így a végeredmény is egy szórakoztató, de kicsit semmilyen alkotás lett. De ne szaladjunk ennyire előre!
Alapvetően egyetlen karaktert, a nekromantát, irányíthatunk közvetlenül, ez azonban nem jelenti azt, hogy csatáinkat egyedül kéne megvívnunk, sőt! A játék során minden legyőzött ellenfelünk feltámasztható, az egyszerű talpasoktól a legfélelmetesebb főellenfelekig. Azt, hogy épp mennyi és milyen erős katonát irányíthatunk, az az akaraterőnktől függ, amit a szintlépésenként kapott kártyákkal tudunk növelni, de ökölszabályként elmondható, hogy minél combosabb egy-egy egység, annál kevesebbet tudunk belőle bevetni a csatamezőn.
Embereinknek alapvetően két parancsot tudunk kiadni: vagy egy adott irányba előre küldjük őket pusztítani, vagy magunkhoz hívunk mindenkit, és ebben ki is merültek a lehetőségeink. Ezen felül még nekromantánkkal is csépelhetjük az ellent, illetve varázsolhatunk is, de egyedül igencsak törékenyek vagyunk azért a többszörös túlerővel szemben, így mindig érdemes az embereinket előre küldeni a hús(vagy jelen esetben inkább csont)darálóba.
Olyan hatalmas taktikázásokra viszont ne számítson senki: a legtöbb pályán a feladatunk kimerül annyiban, hogy megölünk minden élőt és szétrombolunk minden épületet, ami csak a szemünk elé kerül. Néhol keresgélhetünk kulcsokat, illetve helyenként feltűnik egy-egy egyszerűbb logikai vagy ügyességi rész, de ezen túl bonyolultabb játékelemekre nem érdemes számítanunk.
A jó nekromanta holtig tanul
Az Undead Horde azonban a stratégiai és akció elemeken túl az RPG-kből is merít egy keveset. Ennek hála karakterünket egyrészt különféle fegyverekkel és más hasznos kiegészítőkkel is felvértezhetjük, melyeket a pályán találhatunk vagy kereskedőktől vehetünk, valamint, ha elég XP-t gyűjtünk az ellenfelek leöléséből és a küldetések teljesítéséből, akkor szintet is léphetünk. Minden szinten három kártyalap közül választhatunk, melyek mind eltérő mértékben növelik a manánkat, az életerőnket, a sebzésünket és az irányítható egységek maximális számát.
A különféle felszerelések segítségével pedig egységeinket vagy épp saját magunkat turbózhatjuk fel. Egyik kezünkbe kardot vagy valami más, közelharci fegyvert foghatunk, míg a másikba varázsbotot markolhatunk, ezeknek a segítségével rakhatunk rendet az élők között. Ha pedig a fegyverzet nem lenne elég, vihetünk még magunkkal koponyákat, varázskönyveket, valamint két extra varázslatot is, melyeket az 1-es és 2-es gombok lenyomásával süthetünk el, és általában időleges bónuszokkal vértezik fel embereinket.
Jöhet a feltámadás?
Mindent összevetve az Undead Horde egy egyszerű, kellemes kis játék, mely több zsánerből is merít, azonban egyikben sem merül el igazán, és talán ez a legnagyobb hibája. A végeredmény ugyanis így egy olyan program, mely rövid távon jó móka lehet, de az egyszerű játékmenet és a kihívás hiánya miatt viszonylag hamar monotonná válik. Épp ezért elsősorban azoknak tudnám ajánlani, akik valami könnyed kikapcsolódást keresnek a nyárra, ami elé akár tíz percre, fél órára is oda lehet ülni, nekik jó választás lehet az Undead Horde.
