Hiszitek, vagy sem, már megint menthetetlenül tropára ment az emberiség otthona, ezúttal egy meteor jóvoltából, a túlélők pedig két táborra oszlottak: egy részük az űrben talált menedéket, az Orbital Arc fedélzetén, míg a maradék egy földi óvóhelyen húzta meg magát. Végül úgy tűnik, a bolygón rekedt csapat húzta a rövidebbet, életük végére ugyanis menthetetlenül pontot tesz egy félresikerült kísérlet, ami az emberiség utolsó reménye lehetett volna. A világűrből figyelő Orbital Arc lakói rendszeresen expedíciókat indítanak a Földre, készletek reményében, egy nap pedig az ifjú kardfogató, Age is a bolygóra érkezik, apró android kísérője, Helvis társaságában, hogy felkutassa az emberiség megmentésének kulcsát.
Má’ megin’ vége a világnak?
Ha be is válna az Ultra Age jóslata, egy darabig még biztosan nem kell aggódnunk miatta, hiszen a játék a távoli jövőben, pontosabban 3174-ben játszódik. Kalandunk hőse a már említett Age, akinek a felfedezés mellett bőven kijut a harcból is, miközben bebarangolja a kietlen, természet által visszafoglalt, fémmel borított, vagy épp homokban úszó helyszíneket.
Bár a játék alatt az Unreal Engine dorombol, a látvány sajnos még PlayStation 4-en is csak éppenhogy korrekt, Nintendo Switchen pedig már csak oké, legalábbis addig, míg el nem kezdünk komolyabban mozogni, mert akkor hajlamos annyira pixelekre bomlani a kép, mintha Thanos bármelyik pillanatban csettinthetne egyet a Végtelen Kesztyűvel. Ezen az sem segít, hogy a helyszínek többnyire szükségtelenül nagyok és roppant üresnek hatnak, valamint általában a szinkronhang és az arcmimika is elég gépies.
Az Ultra Age érezhetően több sikercímből is merít, a küzdelmek során például kicsit az Astral Chain-t és a Devil May Cry-t idézi, a világ és a kamerakezelés egyes megoldásai pedig a NieR-t juttatják az ember eszébe. Persze hiába a remek példaképek, ha a végeredmény a gyakorlatban még csak meg sem közelíti azok élményét.
Kard ki kard!
A játékban különböző típusú kardokkal eshetünk neki többnyire robot és vadállat ellenlábasainknak. A pengék mindegyike eltérő adottságokkal bír, és más ellenfelek ellen lett hangolva, viszont egy dolog közös bennük: nem bírják a gyűrődést. Kardjaink bizony időről időre megsemmisülnek a fokozott igénybevétel hatására, de szerencsére könnyedén pótolhatók, méghozzá több módon is. Például egyes utunkba akadó kristályokkal, amik egyben a játék központi elemei is. Kristályok segítségével nemcsak pengéinket tankolhatjuk fel, hanem akár életerőnket is, és akár adottságainkat javító kiegészítőket is szerezhetünk belőlük. Ezek a források kiaknázásuk után egy időre kimerülnek, azonban az idő manipulálására képes Helvis segítségével mindössze pár pillanatra rövidíthetjük az újratöltésükhöz szükséges hosszú várakozást.
Az összecsapások során két gombot kombinálva vihetjük földre rosszakaróinkat a különböző sorozatokkal, a kardtípusokat közben kedvünk szerint váltogatva, egy kapaszkodóhoroggal pedig akár rögtön oda is húzhatjuk magunkat ellenfeleinkhez, ami a platformer szakaszokon történő átjutásnál is kapóra jön. A rendszeresen előforduló állomásokon emellett arzenálunkat és képességeinket fejleszthetjük, amivel újabb gyilkos kombinációkat nyithatunk meg.
Egy jellegtelen turmix rendel!
Az Ultra Age egy valamelyest szórakoztató, azonban összességében elég gyengére sikerült kísérlet. Vannak benne érdekes, bár többnyire átvett ötletek, amiket nem is igazán sikerül magáévá tennie a játéknak, és alapvetően semmilyen tekintetben nem nyújt kiemelkedő teljesítményt. Bár az összecsapások eleinte élvezetesek, relatíve hamar ellaposodnak, amin a kevés ellenféltípus és a steril környezet sem segít túlzottan, a mélyrepülésben pedig a sztori és más elemek sem nyújtanak fogódzkodót. Összességében nem egy abszolút borzalmas és élvezhetetlen alkotás, egyszerűen csak rendkívül jellegtelen és nem igazán tud semmit felmutatni.
