A történet egész ígéretesen indul. Ellátogatunk egy régiségboltba, ahol felfedezünk valami nem evilágit, amit persze, hogy meg kell tapogatnunk. Az ezt követő, négy fejezetet magában foglaló kaland a rövid prológust leszámítva egy különleges világban, Twilight földjén játszódik. Ez a vidék egyfajta mezsgye a valóság és a túlvilág között, ahol rég elfeledett civilizációk nyomain pihennek a különböző mitikus lények. Némi közjáték – meg egy teleportálás – után rájövünk, hogy bizony csapdába estünk ebben, és csak úgy juthatunk haza, ha megoldjuk a varázslatos feladványokat, melyek megnyitják a visszafelé vezető utat. Küldetésünkben segítőtársaink is akadnak: Barque, a helyi révész, Singe, egy hihetetlenül aranyos tűz-szellem, valamint egy mágikus tündér, Nix. De lesz itt még óriás teknős és a végére egy sárkány is befigyel, szóval elmondható, hogy a Twilight Path nagykanállal merít a fantasy műfajból. Túl sok izgalomra mondjuk, nem kell számítani, műfaját tekintve ez összességében inkább egy pihentető, az agytornát előtérbe helyező kalandjáték lett.
Ősi világok kapujában
A játékmenet is csupán puzzle-feladványok megoldására korlátozódik, ám ezek legalább egész jól lettek felépítve – legalábbis egy részük. Rögtön az elején kapunk egy mágikus karkötőt, amiben van egy speciális kristály. Ezt kivéve és rajta keresztülnézve szinte mindig láthatjuk, hogy mit is kéne pontosan csinálnunk egy-egy fejtörőnél. Utóbbiak szerencsére nem lettek annyira átláthatatlanul megvalósítva, mint mondjuk a 18 Floors esetében, szóval nem fogunk hosszú perceket azzal tölteni, hogy kitaláljuk, mit is kéne az adott esetben csinálnunk. Ugyanakkor a játék néha átesik a ló túloldalára. Egyes feladványok kimerülnek annyiban, hogy az irányítót végig kell vezetnünk az adott körpályán, vagy ütemre kell lecsapnunk a felvillanó gömböket egy dobverővel. Meglehetősen rosszul lettek balanszolva a fejtörők, amiken az sem segít, hogy a Twilight Path nagyon rövid, alig egy óra alatt végigjátszható.
Út az ismeretlenbe
A helyszínek – és úgy összességében a látványvilág – eléggé közepes szinten mozognak, de rengeteg a színes effekt, ami erőteljesen megdobja az élményt. Van egy kis Óz, a nagy varázsló-, illetve Sötét kristály-hangulata az egésznek, amit tovább erősít a zene és a szinkron – ezekkel nem is volt problémám. Aztán egyik pontról a másikra kéne ugranunk, és ekkor forr fel az ember agyvize. Eszköztől függetlenül mindkét ravaszt nyomva kell tartanunk, ha egy új területre szeretnénk ugrani, viszont ha rossz időben engedjük fel őket, akkor kezdhetjük az egész műveletet elölről. Nem értem, hogy miért nem lehetett a klasszikus „odanézek egy pontra és odateleportálok” módszert használni, ehelyett minden esetben le-, majd fel kell engednünk a ravaszokat, és csak ezek után kijelölni az adott célt. A Twilight Path sztorija sem szolgál semmi emlékezetessel, bár a végén azért egy szép nagy cliffhanger befigyel, szóval vélhetően jöhet valamikor a folytatást. Addig viszont elsősorban tényleg azoknak tudom ajánlani, akik habkönnyű kalandra vágynak, bármiféle adrenalinfröccs nélkül, macerás irányítással és átlagban 4-5 perc alatt megoldható feladványokkal.
