2017, azaz a megjelenés óta, írd és mondd, 21 kiegészítő jelent meg a Total War: Warhammer 2-höz. Ez már gombócból sem kevés, ráadásul ebből alanyunk már a hetedik Lords Pack titulussal illetett bővítmény. A legendás seregvezéreket tartalmazó kampánycsomagok egyébként mindig párban hozzák az új lordokat, és mindig két olyat, akik egymásra fenik a pengéiket. A The Silence & The Fury például most egy bika és egy kaméleon küzdelmével zárja az Újvilág történetét.
A dömper méretű bronzbika és a fúvócsővel pózoló gizda gyík esete első blikkre lefutott meccsnek tűnhet, de ez a kaméleon már az ősidőkben, a Káosz első megtestesülése előtt is legendának számított a gyíkemberek között. Oxyotl-t ugyanis úgy emlegették, mint a láthatatlan vadászt, de a másik ragadványneve, a Csendes halál is árulkodó. Aztán amikor a Káosz elnyelte Lustria utolsó városát, őt is magába szippantotta a sötétség. Veleszületett rejtőzködő képessége azonban a démonok földjén sem hagyta cserben, közelről nézte végig a bukottak sorsát, és a mindent elborító tébolyt, de sokéves vándorlás után rátalált a kiútra. A való világban mindeközben hétezer év telt el, és Oxyotl visszatért, hogy bosszút álljon.
Az azték vonásokat mutató hidegvérűek mindig is közel álltak az Ősökhöz, a mi kaméleonunk viszont látja is a teremtők vízióit, így aztán egy új térképfelületen időről időre megjelennek azok a célpontok, amelyekben a régiek a Káosz fenyegetését látják. A dolog szépsége, hogy rögtön oda is lehet teleportálni, majd vissza, sőt, ha az Ős-víziós küldetéseket szorgalmasan végezzük, és megnyerjük a csatákat, akkor az itt osztogatott vörös kövekért cserébe Néma Szentélyeket építhetünk. Ez egy teljesen új, mindenki más számára láthatatlan, építkezős réteg, főleg ellenséges településekre érdemes alkalmazni, mert egyrészt olyan bónuszokat kapunk, mintha hazai terepen harcolnánk, másrészt a teleportot megépítve mozoghatunk a szentélyek között. Oxyotl népe egyébként immunis a klímára, ami nagy mák, mert a hideg, északi oldalon kezdünk, jó húzós ellenfelekkel (pl. sötét elfekkel) körülvéve.
A horda stílusban nyomuló beastmen is előásott egy izgalmas arcot, az itteni hős Taurox, akit fémes külseje miatt csak úgy emlegetnek, hogy a Bronz Bika. A története legyen az élő példa, hogy ama mondás, miszerint az vagy, amit megeszel, igaz. A minotaurok törzsének hadifőnöke ugyanis sosem tért ki a balhék elöl, de egy (kevésbé) szép napon az egyik ellenfelének hulláját megszállta a rontó erők nem evilági hírnöke, hősünk pedig szokásához híven táplálékforrásként tekintett a hirtelen életre kelő tetemre, szóval megette. Nagy hiba volt… Taurox ezután válogatás nélkül kezdte aprítani az élővilágot, a saját törzsét is beleértve, komplett településeket törölt el, lába nyomán pedig folyó sarjadt a kiontott vérből, míg végül erejének végére ért, és a skarlátszínű hold fényében, a sötét isteneknek köszönhetően, bronztestben újjászületett.
Taurox sosem áll le, ennek hála pedig, ha egy várost felégetsz, és marad még mozgáspontod, akkor mehetsz tovább és zúzhatsz. A kiirtott települések helyén oltárt emelhetünk a Káosz isteneinek, és a vértől patakzó táj sem költői túlzás, ahol ugyanis csatát nyertünk, ott egy ilyen állapotjelzőt hagyunk magunk után. A horda éltető ereje pedig a rettegés, ebből a nyersanyagból oldhatsz fel új hősöket, varázstárgyakat és fejlesztéseket, de az egyes lényekből toborozható mennyiségi limitet is ezen a matérián keresztül lehet növelni. A képernyő tetején az oltároknál elvégezhető szertartásokkal felpörgethető mutató helyettesíti a rituálékat, egy egész csinos készlet válogatható ki…
Természetesen mindkét új seregvezér kapott maga mellé egy-két új hőst, és néhány friss egységet is, a beastmen például a Ghorgont (négykezű, extra méretű jószág), a hüllők pedig a mérget köpködő Troglodont. A szokásos ingyenes tartalomba is megéri beletúrni, tehát ha valaki hiányolta volna az örvényes versenyfutásból a mélynövésűeket, akkor az új dwarf vezérrel, Thorekkel, elindulhat ezen az úton. Összességében a minőségre most sem lehet panasz, az árcédula sem vészes, ajánlott darab.
