A Lionhead Stúdió bezárása miatt 2016-ban pár néhai fejlesztő megalapította a Rogue Sunt, a hosszas korai hozzáférés után pedig végre eljött az idő, hogy teljes pompájában kezünkbe vehessük a cég új programját. A Tin Hearts nem más, mint egy bájos történet Albert J. Butterworth-ről és családjáról, amit nem is akármilyen módon fedezhetünk fel! Nem, nem a Wikipédián olvasgatva, ilyen nevű ismert szakember igazából nem létezett (viszont egy focista igen). Történelmet tehát nem innen fogunk tanulni, ellenben annál több tanulságot fogunk hallani szeretetről, megértésről, türelemről és elfogadásról. Vágjunk is bele ebbe a kalandba, hiszen a szív megmelengetve, az agy pedig megtornáztatva jó!
Emlékképek bűvkörében
Azt eddig a pontig nem említettem, hogy ezt a mesét bizony elgondolkoztató rejtvényeken keresztül fedezhetjük fel. A fiktív Mr. Butterworth egy viktoriánus korabeli játékkészítő, akinek a gyerekek olyan nagyszerű dolgokat köszönhetnek, mint a házi lufigép, építőkockák, hangszerek, és nem utolsó sorban a játékkatonák. Találmányai segítségével épül fel a történet, valamint az egyes pályarészek, ahogy mindennel megismerkedve elkezdjük használni és a saját javunkra fordítani őket. Ha pedig mindent jól csinálunk, jutalmunk nem csak a következő szoba, hanem egy aprócska sztori is a család múltjából. Nagyjából pont egy éve, a Sonority kapcsán elmélkedtem el azon, hogy a különböző puzzle játékokban mennyire jó vagy sem megakasztani a gondolkozás lendületét mindenféle sztorizgatással. Engem ez általában kizökkent, itt sem volt másként, de ezzel a körítéssel kicsit sem voltam bosszús miatta. Személy szerint engem mindig aggodalommal töltenek el a családi történetek, mert attól félek, hogy a kezdeti idill valami drámaira fog kifutni. Spoilerezni nem szeretnék, azt azonban megemlítem, hogy kalandunk során az egész házat bejárhatjuk a padlástól a pincéig, megannyi emlékkel találkozva közben.
CTRL + Z – Újratervezés
Nem könnyű a Tin Heartsot bemutatni, mert amíg célunk egyszerű, annak megvalósítása sokszor igazán körülményes. Az alap koncepció talán egy kicsit az 1991-es Lemmings-re hasonlít, feladatunk ugyanis nem más, mint különböző számú, menetelő katonákat eljuttatni az ajtóig. Ezt pedig úgy tudunk megtenni, hogy mindenféle építőkockákkal és egyéb találmányokkal terelgetjük útjukat. Az első pályák szó szerint gyerekjátéknak érződnek: nem csak azépítőelemeket adják kézhez, hanem a helyüket és irányukat is, ahogy és ahova ajánlatos őket lehelyezni. Hamarosan viszont azon kapjuk magunkat, hogy tudunk mozogni (a játék ugyanis belsőnézetes), és ahogy egyre több tárgyat találunk fel, annál nehezebb dolgunk is lesz. Később a kockák már a termek különböző pontjain vannak elrejtve, és sokkal összetettebb rejtvényeket kell megoldanunk (például dobok és ágyuk pozicionálása) ahhoz, hogy a kis fickók túléljék az utat. Sőt, az is többször előfordul, hogy konkrétan az egyik „kisfickót” kell irányítanunk.
Ehhez azonban nem csak a különböző játékok, hanem az időmanipulálás képessége is a rendelkezésünkre áll. Gyorsítás, visszatekerés és a legfontosabb, a megállítás, mind csak egy gombnyomásunkba kerül. Amikor már azt gondolnánk, hogy mindent a helyére tettünk és beállítottunk, elindítjuk vitézeinket, elégedetten hátra dőlünk, meggyorsítjuk az eseményeket és… Hallgatjuk, hogy a bátor figuráink darabokra törnek a padlón. Sokszor épp csak pár centire kell valamit elmozdítani, de nem egyszer előfordul, hogy az időt azért kell megállítanunk, hogy menet közben a pálya ránk eső részét teljes egészében átrendezzük. Ennek oka, hogy kevesebb alapanyag áll rendelkezésünkre, mint amire szükségünk van. Akárhogy is legyen, szinte biztos, hogy a megoldás sosem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik. Rájönni viszont rengeteg idő áll rendelkezésünkre, nincsen semmilyen frusztráló körülmény (például visszaszámlálás), ami ne hagyna minket gondolkozni. Ha elég szemfülesek vagyunk, akkor azt is észrevehetjük, milyen változatos módokon próbál segíteni rajtunk a játék. Amit itt nagyvonalakban felvázoltam, pedig csak a jéghegy csúcsa! Lépten-nyomon érdekes és kreatív feladatokba futunk bele (köztük akár még ellenfelekbe is!), ami utólag pofon egyszerűnek tűnik, akkor és ott viszont okoz néhány fejfájós pillanatot.
A gép forog, az alkotó pihen
A mesebeli dizájn és a pihentető dallamok ellenére a Tin Hearts alaposan megdolgoztatja az agytekervényeinket. Megéri azonban belefektetni azt a 6-7 órát és végigmenetelni a nagyjából 50 szobán, hiszen mi tölthetné el az egyszerű játékost nagyobb örömmel, mint feltalálni valamit, jelen esetben a jó útvonalat. Puzzle kedvelők számára kihagyhatatlan kaland, ami hamarosan VR-ban is átélhetővé válik.
