A 25-ön inneni korosztály talán emlékszik még azokra az időkre, amikor még egy valamirevaló játék nem azzal versenyzett a többi, ugyanabban az időben kapható szerencsétlen vetélytársával, hogy hány száz órára képes a képernyő elé ragasztani az egyszeri felhasználót, hanem sokkal inkább a hangulatával és a játékélménnyel ragadta meg a játékosokat. A mittudomén hány dpi-s egér és mikrózás helyett elég volt némi stratégiai érzék, valamint közgazdasági affinitás egy-egy kellemes délutánra a különböző tycoonokhoz, simekhez, és még ki tudja mikhez. Ezt, a játékmenet miatt szűk réteg számára élvezhető stílust vette alapul és öltöztette populárisabb köntösbe az akkor már legendás fejlesztőcsapatnak számító Bullfrog. A vidámparképítős Theme Park sikerének megismétlésében reménykedő kecskebékások 1997-ben megjelent játékával rövid úton mindenki edzett rekeszizmú kórházi szakmenedzserré képezheti magát néhány óra alatt, és az sem mellékes szempont, hogy egy könnyebb közgázvizsgára is vidáman felkészülhetünk belőle.
A játékban egyetlen célunk lesz: a társadalombiztosítási kasszák és betegzsebek kiürítése egy virágzó, rendkívül hatékonyan működő kórház kiépítésével. Ha eközben sikerül néhány dögrováson lévő emberkét is meggyógyítani, az külön öröm és boldogság. Az alapszituáció szerint a legkülönbözőbb nyavalyákkal hozzánk érkezőket előbb jól megvizsgálgatjuk – ennek során ők jattolnak nekünk –, majd végül jól megállapítjuk, hogy mi is kell az ő jobbanlétükhöz, ami után gyógyultan – és jelentősen könnyebb pénztárcával – távozhatnak köreinkből. Szerencsére nem mi fogjuk belső nézetben Mari néni melleit a vállára felcsapni egy szívzörejvizsgálat során, mindehhez csupán a megfelelő infrastruktúrát kell biztosítanunk: szervezni a betegáramlást, kiépíteni és berendezni a szobákat, felvenni és csesztetni az orvosokat, majd várni az előléptetést és az anyagi elismerést.
A főmenüben az egyes játéklehetőségek heveny szívdobogást nem fognak okozni, az viszont meglehetősen mókás, hogy lehetőségünk van hálózati meccseket játszani, a haverokkal versengve a legkedvezőbb halálozási arányszámokért. Az egyes nehézségi fokok között túlzottan nagy különbséget nem véltem fedezni: a kezdők „Junior” fokozatán csupán kevesebb véletlenszerűbb eseménnyel kell számolnunk, és a banki kamatmutatók is barátságosabb képet mutatnak. Stílszerű lenne, ha a betegek egészségügyi állapota és a nehézség korrelációt mutatna, de ilyen jellegű összefüggést sajnos nem sikerült kimutatnom, így a közepes „Doctor” szint még a legtöbb játékosnak bátran ajánlható.
Az új pályákra (kórházakra) belépve először érdemes azonnal levenni a felső menüsorban a játék sebességét a minimumra, hogy a kezdeti lépések megtételével a játékban ne teljen el túl sok idő. Vetélytársunk ugyanis az a három másik kórház lesz, amelynek a célja ugyanaz, mint a mienk: a lehető legtöbb beteg megkopasztása, és a legnépszerűbb kórház megteremtése. Ha túl későn tudjuk csak megnyitni a mi létesítményünket, már a játék elején komoly hátrányba kerülhetünk a rutinosan építkező gépi ellenfelekkel szemben. Az ellenfeleink ügyködését a játék során sajnos nem láthatjuk, és azokra semmilyen ráhatással nem lehetünk, csak a statisztikák között elemezhetjük ténykedésüket, így túlzottan nagy szerepük nem lesz. Ahogyan a többi fenti menünek sem: a fájl opció alatt elmenthetjük tíz helyre játékállásainkat, a grafika terén pedig az MCGA megjelenítés valahogy kiment a divatból, így bekapcsolni sem lesz érdemes.
A mai kor stratégiai játékait nézve szinte hihetetlennek hat, hogy a hangulatos intrón átesve – amelyben a figyelmes szemlélők korábbi Bullfrog-sikerek emblematikus elemeit fedezhetik fel, és kellően megalapozza a játék alapvetően humoros koncepcióját – a játék maga négy ikonon keresztül tökéletesen irányítható egy egérrel. Mindjárt az elsőn keresztül érhetjük el a különböző szobákat, amelyek száma a játék elején erősen emlékeztet a hazai viszonyokra, de ha ügyesek vagyunk, a játék végére több tucat is elérhető lesz belőlük. A különböző termek négy fő csoportra oszthatóak: a diagnosztizálók feladata a beteg minél alaposabb kivizsgálása – itt találhatjuk a háziorvosi rendelőt (GP's Office), az elfekvőt (Ward) és az általános vizsgálót (General Diagnosis). A kezelő egységek (Treatment) között ott van mindjárt a pszichiátria, vagy a gyógyszertár, ahonnan a beteg immár gyógyultan távozhat, és ezért a felemelő élményért hajlandó mélyebben is zsebébe nyúlni, mint egy sima kivizsgálás esetében. A klinikák (Clinics) közül a játék elején csupán egyetlen érhető el, a nagymama tésztanyújtógépére emlékeztető Inflatrion, amellyel a hm... megnövekedett nyelvméretű emberkéken képes segíteni egy kis fazonigazítással. A többi, ám nem kevésbé fontos szobát a Facilitiesre kattintva találhatjuk: itt vannak például a rötyik (amelyek mind alsó, mind felső testüregekből kiáramló emberi termékek elnyelését szolgálják), valamint az orvosi pihenőszobák, ahol megfáradt személyzetünk elbiliárdozhatja vagy éppen játékgépezheti egymás között az összegyűjtött hálapénzt.
A szobák építése során mindenféleképpen legyünk figyelemmel már az elején a betegáramlásra - szerencsére az első pályákon lesz alkalmunk az alapok elsajátítására, és a gyermekbetegségek megismerésére. A háziorvosi rendelőből érdemes mindjárt többet is építeni a bejárat mellett (vagy legalábbis a helyét meghagyni, ha spórolni akarunk), ne kelljen szegény traumásnak végigkolbászolnia az egész épületen. Egyes termek meglehetősen népszerűek lesznek, ezek előtt lehetőség szerint nagyobb helyet hagyjunk, hogy legyen helyük álldogálniuk a vizsgálatra váróknak az ellátás megkezdéséig. Kellő empatikus készség esetén még ülőpadokat is lerakhatunk szegényeknek, amelyek sajnos helyet foglalnak, de a betegek kedélyállapotán sokat lendítenek.
A betegek igényeivel párhuzamosan a személyzet érdekei sem hagyhatóak figyelmen kívül. A szobákat érdemes a lehetőségek szerint tágasra hagyni: a nagyobb és ablakokkal ellátott szobákban kevésbé érzik frusztrálónak a munkatársak, ha véletlenül dolgozni is kell. A nagyobb méret különösen azon kezelők esetében ajánlott, ahol egyszerre több emberkét is kezelni lehet, hiszen egy-két pótágy már nem túl nagy költség, de a várólisták jelenősen csökkenthetőek velük. A berendezéssel kapcsolatban is hasonló tanácsok adhatóak, ezeken sem érdemes fukarkodni: a vizsgálókba elhelyezett muskátliktól a végbéltükrözés mindkét szereplőjének javul egy picit a kedve, a tűzoltó készülék pozitívan befolyásolja a gépek amortizációját, a radiátorok pedig kellően felmelegítik a jó népet ahhoz, hogy a számla okozta kedélylehűlés ne vigye őket azonnal a sírba.
A második ikonnal vehetjük meg azokat a berendezési tárgyakat a kórházba, amelyek ugyan viszik a pénzt, de a kis nyavalyások (értsd. betegek) ezek nélkül folyamatosan pampognak. Ha van viszont kellő számú ülőhely, vizitdíj- helyett ital- és Kit-Kat automata, kellemes meleg és növények veszik őket körbe... nos, hajlandóak hosszabb ideig is várni a vizsgálók és kezelők előtt. A legfontosabb mégis a jó pontra elhelyezett recepció, amely a betegeket azonnal oda irányíthatja, ahol a legkisebb ellenállás tapasztalható... az orvosok részéről.
A harmadik ikonnal csupán a már elkészült szobákat méretezhetjük és rendezhetjük át, így máris ugorhatunk a HR részhez. A Staff ikon alatt vehetjük fel a különböző orvosokat, nővéreket, karbantartókat és recepciósokat, akiknek legfontosabb jellemzőjük, hogy nem dolgoznak ingyen. A havi fejadagjukat alapvetően az ügyességük határozza meg: az abakuszhoz közelítő képességűeket csak nagyon ínséges időkben vegyük fel, mert a sánta kutya hozzájuk képest egy széllelbélelt jószág. A kompetensebb darabok viszont igazi kincsnek számítanak: munkájukat villámgyorsan és precízen végzik, és mindig ott teremnek, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. Ez, tekintettel arra, hogy működésüket közvetlenül nem befolyásolhatjuk, nem elhanyagolandó tényező, hiszen nem nekünk kell a drága időnket azzal tölteni, hogy a megfelelő helyre pakolgatjuk őkelmüket. A HR lista minden hónapban megújul, érdemes elseje körül benézni egy-egy friss húsért.
A személyzet közül a legfontosabbak az orvosok lesznek. Ők ugyanis különböző szakvégzettségekkel is rendelkezhetnek, amelyek természetesen tovább srófolják áraikat. Így jobb napokon kifoghatunk sebészeket, pszichiátereket, és tudósokat is, akik nemcsak kiváló diagnoszták, hanem mindenféle speciális dologra is használhatóak egyben. A sebészek képesek ugyanis csak a komolyabb műtétek elvégzésére, a pszichiáterek pedig olyan csodás mutatványokra is képesek, minthogy meggyőzni az Elvis-imitátorotokat arról, hogy a Király halott, és a pomádés haj mára ciki. A tanulószoba kifejlesztése után a megszerzett tudásukat oktatóként tovább tudják adni kevésbé elhívatott kollégáiknak is, akik néhány havi fizetésükért képesek végigülni a szemináriumot. Sajnos a frissen végzettek az új tudásuk értékére hamar rájönnek, így nem elég hogy komoly összegeket voltunk kénytelenek oktatásukra költeni, a végén még a fizetésemelésüket is ki kell majd köhögnünk.
A tudósok egyetlen célja a játék során az lesz, hogy minden dolgos percükben újabb betegségek és gyógymódok után kutassanak, ezáltal biztosítva azt, hogy egyre komolyabb betegségeket is gyógyítani tudjunk a kórházban (természetesen egy komoly áttetszőség vagy kóros szőrnövekedés kikezelése lényegesen nagyobb suskát is hoz, mint egy egyszerű nátháé). A tudósok háziorvosként már képesek kiszűrni, ha valaki valamilyen új, általunk nem ismert kórban szenved: ilyenkor egy kis üzenetben kérnek tőlünk tanácsot, mit is csináljanak az istenadtával. A tünetegyüttes néhány jelentkezése után hozzávetőleges százalékkal be tudják lőni, hogy mi lehet a páciens baja, így elküldhetjük a lehetséges gyógymódra – ez azonban új betegség révén nem biztos, hogy működni fog. A legjobb ilyenkor a kutató részlegbe küldeni a delikvenst, ahol elnyeli egy gép, és tudósaink vígan kielemezhetik mi is volt a tünetek oka. Ugyan a jóember nem fizet nekünk semmit, de néhány beteg után rájövünk a betegség gyógymódjára – a lufifejre a gyógymód egy pukkasztás, majd a szottyant fej normális méretűre fújása, az ufóvá vált apukat és anyukat visszaklónozni emberré, a vesebab pedig nem tudni ugyan micsoda, de ki kell műteni. Tekintettel arra, hogy a beteg valamilyen oknál fogva a gépből sohasem kerül ki, azon betegeket, akik annyira csehül voltak, hogy az előtt elpatkolnának, mielőtt elhagyhatnák a kórház terület, előszeretettel küldtem ilyen jellegű kutatásra egy hosszabb várólista végéről.
A kutatás remekül kalibrálható a képernyő jobb alsó sarkában látható „research” ikonnal, ahol beállíthatjuk, hogy tudósaink energiájukat hogyan osszák meg a gyógyszerek, az új gépek és eszközök, valamint a diagnosztizáló egységek fejlesztése között. Sajnos komoly hiányossága a koncepciónak, hogy a fejlesztéseknek csak egy része jön velünk a következő pályára, így a komolyabb kutatások újabb jelentős idő és költségigénnyel járnak.
Ha mindent jól csinálunk, a kórház megnyitása után özönleni fognak legnagyobb ellenségeink, a betegek. Velük a legnagyobb baj nem az, hogy betegek, hanem hogy minden egyéb bajuk van. Az egyik szemetel, a másik rosszul lesz és kidobja a reggelijét (ami hasonló rohamot indít el nagy valószínűséggel a körülötte lévőkben is, így roppant vidám sárga padlózat építhető ki a karbantartók elmaradása esetén), a harmadiknak melege van, a következő már a háziorvos felé haladva az utolsókat rúgja, stb.. A program megfelelő algoritmussal számolja a betegek mindenféle mutatóját: szeretik, ha előrehalad az ügyük, a sok várakozás miatt egészségi állapotuk folyamatosan romlik, ha nagyon nem foglalkoznak velük megsértődnek és távoznak fizetés nélkül, s még sorolhatnám. Nem lesz könnyű a kedvükben járni, de ha szeretnénk finanszírozni a működésünket, minden apróságot meg kell előre tervezni.
Az adott pálya célja minden esetben más: lehet feladat előírt számú beteg meggyógyítása, a hozzánk betérők meghatározott arányú elégedettsége, a kórházunk értékének növelése, bankszámlánk megfelelő mértékre történő felhizlalása. Ha sikerül mindegyik, ismétlem, mindegyik teljesítése, akkor az adott mutatókat legalább fél évig szinten kell tartani: a félév végén felkérést fogunk kapni egy új kórház vezetésére – ergo, a következő pályára léphetünk. Összességében nemhogy mindegyiknek, de már egynek-egynek az elérése is rendkívüli összpontosítást és racionális gondolkodást kíván: egy haláleset nemcsak a reputációnkon ejt komoly foltot, hanem az év végi „nulla-hulla” jutalomtól is megfoszt minket, amely sokszor elég egy komolyabb kórház több hónapos bérköltségére. Nem beszélve a különböző váratlan eseményekről, amelyek megoldása kihívás lehet ugyan, de elbukásuk súlyos következményekkel is járhat. Ezek közül a leginkább még a különböző egészségügy minisztériumi és V.I.P látogatások a legkönnyedebbek, amikor is meghívhatunk egy hozzánk bejelentkező tekintélyes személyt a kórházba szétnézni. Ilyenkor különösen figyelni kell, hogy minden flottul menjen, hiszen a cilinderes öregúr végignézi az egész kórházat, és a taccspartikat, valamint a várólistákat kifejezetten rosszul tolerálja. Az értékelése hozhat jelentős pénz- és reputációjutalmat, de a negatív megjegyzések hervasztólag hatnak nemcsak a betegekre, de hovatovább a banki kamatjainkra is.
Vannak aztán a komolyabb epidemikus fertőzések – ilyenkor a fertőzést megpróbálhatjuk eltitkolni a minisztérium elől, és házon belül meggyógyítani mindenkit, mielőtt a fejesek kiérnek a központból, avagy bevállalva a népszerűségcsökkenést, némi pénzmag fejében külsősökre is bízhatjuk a dolgot. De kaphatunk balesetis betegeket (ilyenkor határidőre kell meggyógyítani egy csomó azonos nyavalyást), patkányrohamokat (ha sok a szemetelő, a falakon egérlyukak jelennek meg, amelyek között a kis fekete lények vígan futkároznak a betegeket szórakoztatandó, mi pedig lövöldözhetünk rájuk a mutatóval), felmondási- és hőhullámokat, földrengéseket - unatkozni egyik pályán sem fogunk.
A későbbi pályákon a kritériumszintek olyan magassá vállnak, hogy a kedves betegápolós játék észrevétlenül komoly közgazdasági sakkozásba csúszik át. A kutatásfejlesztés financiális kérdései, a bankszámlaforgalmunkban és a kamatlábakban rejlő aprólékos lehetőségek, az új épületek vásárlásának lebonyolítása és finanszírozása, a személyzet bérigénye és munkamorálja, a fűtéshatékonyság kiépítése mind-mind olyan összetett kérdés, amely nélkül már nem fogunk boldogulni, és ezek hatékony koordinálása nélkül hosszabb távon (3-4 év) egyszerűen el fog fogyni a pénzünk. A játékban minden játékelem mindennel összefügg: ha jól gyógyítunk, a bankok kedvezőbb kamatra adnak hitelt, de az elhalálozási mutatók emelkedésével együtt a törlesztőrészletek is emelkednek (ha az egyébként meghatározható világpiaci események ezt nem is indokolják). Ha sok a pénzünk, a beosztottak fizetésemelését kuncsorognak, ha kevés, és túldolgoztatjuk őket, akkor idegileg borulnak ki. Olyan finomhangolások is elvégezhetők, mint például, hogy mennyi legyen egy kezelés vagy vizsgálat ára: ha olcsóbbak vagyunk, nyilván több beteg jön. Ez viszont szélsőséges esetben megbéníthatja a kórházat, ami már lényegesen jelentősebb hasznoktól is megfoszthat bennünket, mint amennyit a némileg nagyobb forgalom indukálna. De belőhetjük azt is, hogy hány százalékos biztonságú diagnózistól küldjék a jó népet az egyes kúrákra - a kisebb százalék gyorsabb gyógyulást, de gyakoribb elhalálozást jelent.
Ez a komoly pénzügyi szemlélet teljes ellentétben áll a játék grafikájával és játékmenetével: a rendkívül jópofa betegségek, a mai napig aranyos és kifejező grafika (a túlóra miatt szétcsúszó arcú munkavállalók, a vécén erőlködő emberkék, a pszichológus, aki a beteg helyett az óráját nézi és dobol a lábával) kellemes szórakoztatássá varázsolja a Theme Hospitalt. Az egyszerű irányíthatóság, az átlátható kezelőfelület, mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy kimondhassam: örök klasszikussal állunk szemben. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a játék 1997-es kiadása (!) gond nélkül fut Vistán is...
Mit is írhatnék így a végére egy tíz évvel ezelőtti játékról szóló ismertetőnek? Ugyan nem tudni még, mi lesz 2007 stratégiája, de hogy tizedannyi ötlet, tartalom, lehetőség nem lesz benne, mint amennyi a Theme Hospitalban megvan, abban egészen (?) biztos vagyok. Hiába, változnak az idők, és lesz még tíz év múlva szilikongyerek az, aki nem tolta végig a Tiberium Warst, mert csak az Age of Modern Empires 5-el tud játszani, ott meg nem is kell gondolkodni, nem úgy mint a nagy klasszikusban... Nincs mit tenni, szerezzetek be egy Theme Hospitalt, toljátok végig, és mondjátok majd azt akkor fölényesen, hogy: holmi C&C3 - bezzeg a Bullfrog klasszikusa! Azok lesznek az igazán szép idők. Mindenesetre, ha nem lenne ekkora ritkaság egy-egy példány, megajándékoznám vele kedvenc egészségpolitikusaimat, hogy legyen egy kis fogalmuk az egészségügy működéséről.
Mikola Tanoda
A játékban egyetlen célunk lesz: a társadalombiztosítási kasszák és betegzsebek kiürítése egy virágzó, rendkívül hatékonyan működő kórház kiépítésével. Ha eközben sikerül néhány dögrováson lévő emberkét is meggyógyítani, az külön öröm és boldogság. Az alapszituáció szerint a legkülönbözőbb nyavalyákkal hozzánk érkezőket előbb jól megvizsgálgatjuk – ennek során ők jattolnak nekünk –, majd végül jól megállapítjuk, hogy mi is kell az ő jobbanlétükhöz, ami után gyógyultan – és jelentősen könnyebb pénztárcával – távozhatnak köreinkből. Szerencsére nem mi fogjuk belső nézetben Mari néni melleit a vállára felcsapni egy szívzörejvizsgálat során, mindehhez csupán a megfelelő infrastruktúrát kell biztosítanunk: szervezni a betegáramlást, kiépíteni és berendezni a szobákat, felvenni és csesztetni az orvosokat, majd várni az előléptetést és az anyagi elismerést.
A főmenüben az egyes játéklehetőségek heveny szívdobogást nem fognak okozni, az viszont meglehetősen mókás, hogy lehetőségünk van hálózati meccseket játszani, a haverokkal versengve a legkedvezőbb halálozási arányszámokért. Az egyes nehézségi fokok között túlzottan nagy különbséget nem véltem fedezni: a kezdők „Junior” fokozatán csupán kevesebb véletlenszerűbb eseménnyel kell számolnunk, és a banki kamatmutatók is barátságosabb képet mutatnak. Stílszerű lenne, ha a betegek egészségügyi állapota és a nehézség korrelációt mutatna, de ilyen jellegű összefüggést sajnos nem sikerült kimutatnom, így a közepes „Doctor” szint még a legtöbb játékosnak bátran ajánlható.
Az új pályákra (kórházakra) belépve először érdemes azonnal levenni a felső menüsorban a játék sebességét a minimumra, hogy a kezdeti lépések megtételével a játékban ne teljen el túl sok idő. Vetélytársunk ugyanis az a három másik kórház lesz, amelynek a célja ugyanaz, mint a mienk: a lehető legtöbb beteg megkopasztása, és a legnépszerűbb kórház megteremtése. Ha túl későn tudjuk csak megnyitni a mi létesítményünket, már a játék elején komoly hátrányba kerülhetünk a rutinosan építkező gépi ellenfelekkel szemben. Az ellenfeleink ügyködését a játék során sajnos nem láthatjuk, és azokra semmilyen ráhatással nem lehetünk, csak a statisztikák között elemezhetjük ténykedésüket, így túlzottan nagy szerepük nem lesz. Ahogyan a többi fenti menünek sem: a fájl opció alatt elmenthetjük tíz helyre játékállásainkat, a grafika terén pedig az MCGA megjelenítés valahogy kiment a divatból, így bekapcsolni sem lesz érdemes.
A proszektúra ablakába soha nem süt be a nap
A mai kor stratégiai játékait nézve szinte hihetetlennek hat, hogy a hangulatos intrón átesve – amelyben a figyelmes szemlélők korábbi Bullfrog-sikerek emblematikus elemeit fedezhetik fel, és kellően megalapozza a játék alapvetően humoros koncepcióját – a játék maga négy ikonon keresztül tökéletesen irányítható egy egérrel. Mindjárt az elsőn keresztül érhetjük el a különböző szobákat, amelyek száma a játék elején erősen emlékeztet a hazai viszonyokra, de ha ügyesek vagyunk, a játék végére több tucat is elérhető lesz belőlük. A különböző termek négy fő csoportra oszthatóak: a diagnosztizálók feladata a beteg minél alaposabb kivizsgálása – itt találhatjuk a háziorvosi rendelőt (GP's Office), az elfekvőt (Ward) és az általános vizsgálót (General Diagnosis). A kezelő egységek (Treatment) között ott van mindjárt a pszichiátria, vagy a gyógyszertár, ahonnan a beteg immár gyógyultan távozhat, és ezért a felemelő élményért hajlandó mélyebben is zsebébe nyúlni, mint egy sima kivizsgálás esetében. A klinikák (Clinics) közül a játék elején csupán egyetlen érhető el, a nagymama tésztanyújtógépére emlékeztető Inflatrion, amellyel a hm... megnövekedett nyelvméretű emberkéken képes segíteni egy kis fazonigazítással. A többi, ám nem kevésbé fontos szobát a Facilitiesre kattintva találhatjuk: itt vannak például a rötyik (amelyek mind alsó, mind felső testüregekből kiáramló emberi termékek elnyelését szolgálják), valamint az orvosi pihenőszobák, ahol megfáradt személyzetünk elbiliárdozhatja vagy éppen játékgépezheti egymás között az összegyűjtött hálapénzt.
A szobák építése során mindenféleképpen legyünk figyelemmel már az elején a betegáramlásra - szerencsére az első pályákon lesz alkalmunk az alapok elsajátítására, és a gyermekbetegségek megismerésére. A háziorvosi rendelőből érdemes mindjárt többet is építeni a bejárat mellett (vagy legalábbis a helyét meghagyni, ha spórolni akarunk), ne kelljen szegény traumásnak végigkolbászolnia az egész épületen. Egyes termek meglehetősen népszerűek lesznek, ezek előtt lehetőség szerint nagyobb helyet hagyjunk, hogy legyen helyük álldogálniuk a vizsgálatra váróknak az ellátás megkezdéséig. Kellő empatikus készség esetén még ülőpadokat is lerakhatunk szegényeknek, amelyek sajnos helyet foglalnak, de a betegek kedélyállapotán sokat lendítenek.
A betegek igényeivel párhuzamosan a személyzet érdekei sem hagyhatóak figyelmen kívül. A szobákat érdemes a lehetőségek szerint tágasra hagyni: a nagyobb és ablakokkal ellátott szobákban kevésbé érzik frusztrálónak a munkatársak, ha véletlenül dolgozni is kell. A nagyobb méret különösen azon kezelők esetében ajánlott, ahol egyszerre több emberkét is kezelni lehet, hiszen egy-két pótágy már nem túl nagy költség, de a várólisták jelenősen csökkenthetőek velük. A berendezéssel kapcsolatban is hasonló tanácsok adhatóak, ezeken sem érdemes fukarkodni: a vizsgálókba elhelyezett muskátliktól a végbéltükrözés mindkét szereplőjének javul egy picit a kedve, a tűzoltó készülék pozitívan befolyásolja a gépek amortizációját, a radiátorok pedig kellően felmelegítik a jó népet ahhoz, hogy a számla okozta kedélylehűlés ne vigye őket azonnal a sírba.
Nem hentest... Műtőst!
A második ikonnal vehetjük meg azokat a berendezési tárgyakat a kórházba, amelyek ugyan viszik a pénzt, de a kis nyavalyások (értsd. betegek) ezek nélkül folyamatosan pampognak. Ha van viszont kellő számú ülőhely, vizitdíj- helyett ital- és Kit-Kat automata, kellemes meleg és növények veszik őket körbe... nos, hajlandóak hosszabb ideig is várni a vizsgálók és kezelők előtt. A legfontosabb mégis a jó pontra elhelyezett recepció, amely a betegeket azonnal oda irányíthatja, ahol a legkisebb ellenállás tapasztalható... az orvosok részéről.
A harmadik ikonnal csupán a már elkészült szobákat méretezhetjük és rendezhetjük át, így máris ugorhatunk a HR részhez. A Staff ikon alatt vehetjük fel a különböző orvosokat, nővéreket, karbantartókat és recepciósokat, akiknek legfontosabb jellemzőjük, hogy nem dolgoznak ingyen. A havi fejadagjukat alapvetően az ügyességük határozza meg: az abakuszhoz közelítő képességűeket csak nagyon ínséges időkben vegyük fel, mert a sánta kutya hozzájuk képest egy széllelbélelt jószág. A kompetensebb darabok viszont igazi kincsnek számítanak: munkájukat villámgyorsan és precízen végzik, és mindig ott teremnek, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. Ez, tekintettel arra, hogy működésüket közvetlenül nem befolyásolhatjuk, nem elhanyagolandó tényező, hiszen nem nekünk kell a drága időnket azzal tölteni, hogy a megfelelő helyre pakolgatjuk őkelmüket. A HR lista minden hónapban megújul, érdemes elseje körül benézni egy-egy friss húsért.
A személyzet közül a legfontosabbak az orvosok lesznek. Ők ugyanis különböző szakvégzettségekkel is rendelkezhetnek, amelyek természetesen tovább srófolják áraikat. Így jobb napokon kifoghatunk sebészeket, pszichiátereket, és tudósokat is, akik nemcsak kiváló diagnoszták, hanem mindenféle speciális dologra is használhatóak egyben. A sebészek képesek ugyanis csak a komolyabb műtétek elvégzésére, a pszichiáterek pedig olyan csodás mutatványokra is képesek, minthogy meggyőzni az Elvis-imitátorotokat arról, hogy a Király halott, és a pomádés haj mára ciki. A tanulószoba kifejlesztése után a megszerzett tudásukat oktatóként tovább tudják adni kevésbé elhívatott kollégáiknak is, akik néhány havi fizetésükért képesek végigülni a szemináriumot. Sajnos a frissen végzettek az új tudásuk értékére hamar rájönnek, így nem elég hogy komoly összegeket voltunk kénytelenek oktatásukra költeni, a végén még a fizetésemelésüket is ki kell majd köhögnünk.
Ha nem derül ki mi a hölgy baja, majd jól „megká-és-effeljük” (K+F)
A tudósok egyetlen célja a játék során az lesz, hogy minden dolgos percükben újabb betegségek és gyógymódok után kutassanak, ezáltal biztosítva azt, hogy egyre komolyabb betegségeket is gyógyítani tudjunk a kórházban (természetesen egy komoly áttetszőség vagy kóros szőrnövekedés kikezelése lényegesen nagyobb suskát is hoz, mint egy egyszerű nátháé). A tudósok háziorvosként már képesek kiszűrni, ha valaki valamilyen új, általunk nem ismert kórban szenved: ilyenkor egy kis üzenetben kérnek tőlünk tanácsot, mit is csináljanak az istenadtával. A tünetegyüttes néhány jelentkezése után hozzávetőleges százalékkal be tudják lőni, hogy mi lehet a páciens baja, így elküldhetjük a lehetséges gyógymódra – ez azonban új betegség révén nem biztos, hogy működni fog. A legjobb ilyenkor a kutató részlegbe küldeni a delikvenst, ahol elnyeli egy gép, és tudósaink vígan kielemezhetik mi is volt a tünetek oka. Ugyan a jóember nem fizet nekünk semmit, de néhány beteg után rájövünk a betegség gyógymódjára – a lufifejre a gyógymód egy pukkasztás, majd a szottyant fej normális méretűre fújása, az ufóvá vált apukat és anyukat visszaklónozni emberré, a vesebab pedig nem tudni ugyan micsoda, de ki kell műteni. Tekintettel arra, hogy a beteg valamilyen oknál fogva a gépből sohasem kerül ki, azon betegeket, akik annyira csehül voltak, hogy az előtt elpatkolnának, mielőtt elhagyhatnák a kórház terület, előszeretettel küldtem ilyen jellegű kutatásra egy hosszabb várólista végéről.
A kutatás remekül kalibrálható a képernyő jobb alsó sarkában látható „research” ikonnal, ahol beállíthatjuk, hogy tudósaink energiájukat hogyan osszák meg a gyógyszerek, az új gépek és eszközök, valamint a diagnosztizáló egységek fejlesztése között. Sajnos komoly hiányossága a koncepciónak, hogy a fejlesztéseknek csak egy része jön velünk a következő pályára, így a komolyabb kutatások újabb jelentős idő és költségigénnyel járnak.
Tessék menni Szabó bácsi, Horváth Ágnes főnővér fogja leápolni... Ja, hogy inkább meg tetszett gyógyulni...?
Ha mindent jól csinálunk, a kórház megnyitása után özönleni fognak legnagyobb ellenségeink, a betegek. Velük a legnagyobb baj nem az, hogy betegek, hanem hogy minden egyéb bajuk van. Az egyik szemetel, a másik rosszul lesz és kidobja a reggelijét (ami hasonló rohamot indít el nagy valószínűséggel a körülötte lévőkben is, így roppant vidám sárga padlózat építhető ki a karbantartók elmaradása esetén), a harmadiknak melege van, a következő már a háziorvos felé haladva az utolsókat rúgja, stb.. A program megfelelő algoritmussal számolja a betegek mindenféle mutatóját: szeretik, ha előrehalad az ügyük, a sok várakozás miatt egészségi állapotuk folyamatosan romlik, ha nagyon nem foglalkoznak velük megsértődnek és távoznak fizetés nélkül, s még sorolhatnám. Nem lesz könnyű a kedvükben járni, de ha szeretnénk finanszírozni a működésünket, minden apróságot meg kell előre tervezni.
Az adott pálya célja minden esetben más: lehet feladat előírt számú beteg meggyógyítása, a hozzánk betérők meghatározott arányú elégedettsége, a kórházunk értékének növelése, bankszámlánk megfelelő mértékre történő felhizlalása. Ha sikerül mindegyik, ismétlem, mindegyik teljesítése, akkor az adott mutatókat legalább fél évig szinten kell tartani: a félév végén felkérést fogunk kapni egy új kórház vezetésére – ergo, a következő pályára léphetünk. Összességében nemhogy mindegyiknek, de már egynek-egynek az elérése is rendkívüli összpontosítást és racionális gondolkodást kíván: egy haláleset nemcsak a reputációnkon ejt komoly foltot, hanem az év végi „nulla-hulla” jutalomtól is megfoszt minket, amely sokszor elég egy komolyabb kórház több hónapos bérköltségére. Nem beszélve a különböző váratlan eseményekről, amelyek megoldása kihívás lehet ugyan, de elbukásuk súlyos következményekkel is járhat. Ezek közül a leginkább még a különböző egészségügy minisztériumi és V.I.P látogatások a legkönnyedebbek, amikor is meghívhatunk egy hozzánk bejelentkező tekintélyes személyt a kórházba szétnézni. Ilyenkor különösen figyelni kell, hogy minden flottul menjen, hiszen a cilinderes öregúr végignézi az egész kórházat, és a taccspartikat, valamint a várólistákat kifejezetten rosszul tolerálja. Az értékelése hozhat jelentős pénz- és reputációjutalmat, de a negatív megjegyzések hervasztólag hatnak nemcsak a betegekre, de hovatovább a banki kamatjainkra is.
Vannak aztán a komolyabb epidemikus fertőzések – ilyenkor a fertőzést megpróbálhatjuk eltitkolni a minisztérium elől, és házon belül meggyógyítani mindenkit, mielőtt a fejesek kiérnek a központból, avagy bevállalva a népszerűségcsökkenést, némi pénzmag fejében külsősökre is bízhatjuk a dolgot. De kaphatunk balesetis betegeket (ilyenkor határidőre kell meggyógyítani egy csomó azonos nyavalyást), patkányrohamokat (ha sok a szemetelő, a falakon egérlyukak jelennek meg, amelyek között a kis fekete lények vígan futkároznak a betegeket szórakoztatandó, mi pedig lövöldözhetünk rájuk a mutatóval), felmondási- és hőhullámokat, földrengéseket - unatkozni egyik pályán sem fogunk.
Hála a pénznek, doktor úr!
A későbbi pályákon a kritériumszintek olyan magassá vállnak, hogy a kedves betegápolós játék észrevétlenül komoly közgazdasági sakkozásba csúszik át. A kutatásfejlesztés financiális kérdései, a bankszámlaforgalmunkban és a kamatlábakban rejlő aprólékos lehetőségek, az új épületek vásárlásának lebonyolítása és finanszírozása, a személyzet bérigénye és munkamorálja, a fűtéshatékonyság kiépítése mind-mind olyan összetett kérdés, amely nélkül már nem fogunk boldogulni, és ezek hatékony koordinálása nélkül hosszabb távon (3-4 év) egyszerűen el fog fogyni a pénzünk. A játékban minden játékelem mindennel összefügg: ha jól gyógyítunk, a bankok kedvezőbb kamatra adnak hitelt, de az elhalálozási mutatók emelkedésével együtt a törlesztőrészletek is emelkednek (ha az egyébként meghatározható világpiaci események ezt nem is indokolják). Ha sok a pénzünk, a beosztottak fizetésemelését kuncsorognak, ha kevés, és túldolgoztatjuk őket, akkor idegileg borulnak ki. Olyan finomhangolások is elvégezhetők, mint például, hogy mennyi legyen egy kezelés vagy vizsgálat ára: ha olcsóbbak vagyunk, nyilván több beteg jön. Ez viszont szélsőséges esetben megbéníthatja a kórházat, ami már lényegesen jelentősebb hasznoktól is megfoszthat bennünket, mint amennyit a némileg nagyobb forgalom indukálna. De belőhetjük azt is, hogy hány százalékos biztonságú diagnózistól küldjék a jó népet az egyes kúrákra - a kisebb százalék gyorsabb gyógyulást, de gyakoribb elhalálozást jelent.
Ez a komoly pénzügyi szemlélet teljes ellentétben áll a játék grafikájával és játékmenetével: a rendkívül jópofa betegségek, a mai napig aranyos és kifejező grafika (a túlóra miatt szétcsúszó arcú munkavállalók, a vécén erőlködő emberkék, a pszichológus, aki a beteg helyett az óráját nézi és dobol a lábával) kellemes szórakoztatássá varázsolja a Theme Hospitalt. Az egyszerű irányíthatóság, az átlátható kezelőfelület, mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy kimondhassam: örök klasszikussal állunk szemben. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a játék 1997-es kiadása (!) gond nélkül fut Vistán is...
Mit is írhatnék így a végére egy tíz évvel ezelőtti játékról szóló ismertetőnek? Ugyan nem tudni még, mi lesz 2007 stratégiája, de hogy tizedannyi ötlet, tartalom, lehetőség nem lesz benne, mint amennyi a Theme Hospitalban megvan, abban egészen (?) biztos vagyok. Hiába, változnak az idők, és lesz még tíz év múlva szilikongyerek az, aki nem tolta végig a Tiberium Warst, mert csak az Age of Modern Empires 5-el tud játszani, ott meg nem is kell gondolkodni, nem úgy mint a nagy klasszikusban... Nincs mit tenni, szerezzetek be egy Theme Hospitalt, toljátok végig, és mondjátok majd azt akkor fölényesen, hogy: holmi C&C3 - bezzeg a Bullfrog klasszikusa! Azok lesznek az igazán szép idők. Mindenesetre, ha nem lenne ekkora ritkaság egy-egy példány, megajándékoznám vele kedvenc egészségpolitikusaimat, hogy legyen egy kis fogalmuk az egészségügy működéséről.
