Teljesen véletlenszerűen bukkantam rá a Steam “közelgő megjelenések” szekciójában a The Thaumaturge című, nagyon ígéretesnek tűnő RPG-re. Már a képek alapján megvett kilóra ez az 1900-as évek elején a felszabdalt, megszállás alatt tartott Lengyelországban játszódó történet, az újszerűnek ható körökre osztott harcrendszer pedig tovább birizgálta a fantáziámat. A játék 1905-ben, Varsóban játszódik, ami egy viharos és érdekes történelmi környezetet biztosít, bemutatva az orosz cárság alatt élő Lengyelországot. A The Thaumaturge fejlesztői büszkén hirdetik, hogy milyen alapos kutatásokat végeztek, hogy ez a múltba tett utazás valóban hiteles legyen. De mi lapul a mutatós külcsín mögött?
Varázsló ő, vagy sarla tán?
A történet főhőse Wiktor Szulski, egy Thaumaturge. Csodatevő, rúnamágus, nevezhetjük ahogy jónak látjuk, de a lényeg annyi, hogy Wiktor kapcsolatot tud kiépíteni a Salutor nevezetű túlvilági entitásokkal. Konkrétan emberek mentális sérüléseiből, hibáiból megszülető lények ezek, akik növekednek és erősödnek a traumák által, majd egy bizonyos pont után elkezdik sulykolni "alkotóiknak", hogy kövessenek el ilyen-olyan szörnyű tetteket. Ekkor lép közbe csodatevőnk (persze csak ha időben felfedezi a bajt), és kiűzi ezeket a lényeket, majd jó Persona-játékos módjára befogja magának a kifejlődött dögöket, felhasználva őket a küzdelmei során – mindenkinek megvan a maga démona, de nem mindenki démona válik egyéni és kegyetlen entitássá.
A prológus során valahol vidéken kezdünk, itt kell megoldani az úgymond tutorial-ügyet. Az első fontosabb karakter, akivel találkozunk nem más, mint Raszputyin, aki segíti thaumaturmágiánk (ezt nem így hívják, de mondjátok, hogy nem zseni!) használatát, meg úgy általában a nem túl jó bőrben lévő Wiktort is rendbe hozza. Ezután szörnyű híreket kap a férfi: meghalt az apja, szóval először szekérre, aztán vonatra szállva Wiki visszatér Varsóba a temetésre. Nyilván a városban a hangulat forradalmi, mivel a cár éppen szónokol arról, hogy "milyen jó nektek az orosz hatalomátvétel miatt", valójában viszont az élet cseppet sem derűs. A setting és a hangulat nagyon el lett találva. Különösen jól működik a The Thaumaturge, ha valaki szereti ezt a történelmi érát, hiszen akkor elég jó vizuális megvalósítással találkozhat a kalandok során.
Varsói vergődés
A harcrendszer körökre osztott, de az átlagosnál picit érdekesebb a megvalósítás. Minden cselekedet meghatározott mennyiségű időbe kerül, szóval van, ami lassú, és van, ami gyors, vagy épp nagyon lassú, netán azonnali (nagyon gyors) támadás. Ha egy nagyon lassú támadást nyomsz be a harc elején, akkor bizony először az ellenfél következik, ha ő egy gyors támadást indított. Nagyon leegyszerűsítve erről szól ez a dolog, de idővel meglepő mélységek jönnek elő benne. Főleg mivel Wiktor mellett mindig van egy aktív Salutor is a játékos irányítása alatt, akikből összesen egyébként nyolc szedhető össze a végigjátszás során. Persze váltogathatjuk őket a harcok közben, és mindegyiknek megvannak a maga speckó erősségeik, valamint gyengeségeik – egyszóval mind a nyolc egyedi és elég jól dizájnolt dög. Tartom a Persona-hasonlatot, amit korábban hoztam fel, hiszen ahhoz áll legközelebb a jellegét tekintve ez a mechanika, viszont meglepóen jól működik.
A harcokon kívüli játékmenet nem áll túlzottan bonyolult dolgokból, Wiktor szedeget mindenféle nyomokat, amik által négy különböző ágon tud fejlődni. Ezeket a játék dimenziónak nevezi, de nekem valahogy inkább egy afféle "mentális attitűd" érzete volt. Az első négy démondög sztori által vezetve elérhető, viszont a maradék négy lényt már a főtörténeten kívül kell beszerezni. Ez problémás lehet, főleg mivel ha mondjuk az egyikről sikeresen lecsúszunk, akkor bizony egy adag kontent elérhetetlen onnantól fogva. Ez frusztráló és talán átgondolatlan lépés – ha büntetjük a játékost, lehet azt másképp is. A nyomozgatás mellett (amit a démoni látásmódos-szkennelős izével csinál Wiktor) dumálgatunk emberekkel, döntéseket hozunk ilyen-olyan helyzetekben, amiknek a nagy része nem érződött számomra igazi döntésnek, hanem ilyen tipikus Telltale-féle "erre bizony emlékezni fog ez a személy, szóval odafigyeljé’ játékos!" jellegük volt. Szóval sok teendő nincs, és az RPG szegmens se annyira mély, hogy úgy igazán elmerülhess benne.
Wiktor vagyok, csatamágus
Cserébe a hangulat simán beszippant, a látványvilág kiváló egy ilyen jellegű címhez mérten, és meglepően hosszú a fő történeti szál is, ha pedig mindent meg akarsz csinálni, akkor karcolgatni fogod a 30 órát! Elmondható tehát talán, hogy az árát bőven megéri, még ha nem is túl stabil, és vannak vele egyértelmű büdzsé-hiányból fakadó problémák. Például rengeteg az egymásra borzasztóan hasonlító karakterek, és néha nem tudtam eldönteni, hogy mi történik. Kellene egy új karakterszerkesztő a fejlesztőknek, mert ez így nem túl változatos. A szinkronhangok sincsenek mindig a toppon, de ezt még akár a dialógusokra is rá tudnám mondani: néhol teljesen értelmezhetetlen mondatok hangzottak el, amik a "kontextus" szót hírből sem hallották, de a legtöbb probléma a mellékesebb hangokból fakad. Ó, és igen! A játék 10. órájában sikeresen bekaptam egy olyan bugot, amire a teszt készítésének azon szakaszában nem olvastam semmiféle megoldást. Ez a bug lényegében kiüti a karakterek hangját. Minden más hang jelen van, de a karakterek csak tátognak és… ez ellen nem tudtam mit tenni. Tehát a játék második felét nagyjából némán játszottam végig. Nyilván rombolta az élményt, de lehet némelyik hangot jobb is nem hallani… elég csúnya baki és masszív pontlevonás.
Összegészében a The Thaumaturge egy kifejezetten kellemes meglepetés lett, főleg mert hiába építkezik ismerős elemekből, valahogy megvan a saját, egyéni stílusa, ami minduntalan visszahúz maga elé. És hát ebben az érában, ebben a közegben, annyira kevés történet játszódik, hogy kifejezetten felüdülés volt újra és újra belépni Varsó utcáira és emberek agyába elültetni mindenféle gondolat-magot, hogy ne engedjenek a belső démonaik általi kísértésnek. Az "imperialista incepció" egy olyan szóösszetétel, amire soha nem hittem volna, hogy valaha is kimondom, de valahogy így tudnám jól jellemezni, hogy mi történik ebben a játékban. Az biztos, hogy amint megoldódik a hangprobléma, én vevő vagyok egy második körre!
