Azért jogi felelősségem nem éppen teljes tudatában szeretnék felszólítani mindenkit, hogy igenis olvasson, mert jót tesz az, méghozzá sokféleképpen is (köszönöm a be, fogadást!). A The Tale of Bistun egy perzsa eposz, a Khosrow and Shirin alapján készült, aminek számos változata létezik, sőt feldolgozása is. Például Jókai Mórtól a Shirin. Na, ugye, hogy visszatértünk a kötelező olvasmányokhoz! Egyébként Jókai történetébe érdemes beleolvasni, mert imádnivalóak a túlzásai, bár messziről jött történettel az ember azt mond, amit akar, de ez egy igazi hollywoodi „based on”, valahol még tízezer elefánt is van benne, legalábbis úgy rémlik. Valóban, húzom az időt a bevezetővel, mert nem akarom bántani a Bistunt (aki amúgy egy hegy), de kisebbfajta csalódás volt. Bocs, spoiler. Úgy általában örülök, ha valami számomra ismeretlenebb hely és kultúra tűnik fel egy játékban, így, ha nagy elvárásaim nem is voltak, de lelkesen fogtam bele a tesztbe. Pláne, hogy a perzsa eredetű történeten számos iráni származású fejlesztő dolgozott, így elég autentikusnak tűnt.
Az öreg szobrász és a kőtenger
A játék indulásakor, hősünk, Fahrad (nem, nem Farquaad) éppen magához tér, és ráébred amnéziájára. Mint a Bastionre emlékeztető narrátor meg is jegyzi, elég sok történet szól emlékeiket vesztett emberekről, de ez most más lesz. Amiben a történetet tekintve valamennyire igaza is van, a játékmenettel kapcsolatban… ott is. Sajnos. A játékmenet ugyanis erősen feldarabolt, és lassú. Fahrad egy viszonylag kellemes erdős-romos környezetben igyekszik megtalálni az útját, amiben az elég egyértelmű pályatervezés, és egy GPS madár segíti. Ha valaki minden begyűjtendőt össze akar szedni, az már macerásabb, de a történet fonalát követve szinte lehetetlen eltévedni. Utunk során időnként mini arénákba kell ellátogatnunk, majd ott szétverni a kisebb csoportokban támadó ellenfeleket, ezzel kvázi helyreállítva a természetet. Ha megvan a kiszabott erdősítési adag, akkor pedig ellátogathatunk a revelációk birodalmába, megismerni Fahrad múltját, meg a világét is. Majd elölről kezdjük a ciklust. Közben fejlődik a fegyverünk, jön pár új ellenféltípus, találhatunk naplórészleteket valakitől, és mivel hősünk szobrász, így remekműveket vésünk a nagyobb sziklákba. Mondhatni, a szokásos.
A harc viszont már-már bántóan egyszerű. Van 1db. sima támadásunk, ami a fegyvereink fejlesztésével egyre hosszabb láncokba fűzhető, és egy lassan újratöltődő speciális. Valamint elgurulhatunk a csapások elől, ráadásul ezalatt sérthetetlenek leszünk. Így aztán az ellenfeleket unalmasan könnyű kinyírni (kivéve a nyüves célkövetős hárpiákat). Tény, hogy a játék leírása pihentető, nyugtató játékmenetet ígért, de ezt túlzásnak éreztem. Főleg, mivel az utolsó nagy összecsapás elég nehéz lett, egy fájóan lassú fegyverrel, ami elméletileg szintén sérthetetlenséget adna csapkodás közben, de valamiért nem adott – sőt, valahogy még a gurulást is kevésbé hatékonnyá tette. Nagyon remélem, hogy ezt a csatát helyrepofozzák. Vagy még inkább, hogy kissé megnövelik az összes többi nehézségét, így többek lennének felesleges időhúzásnál. Egyébként is úgy tűnik, hogy a csapatnál a játék végére fogyott el a fejlesztési idő és QA kapacitás, mert itt minden összejött a harcon kívül is: szinkronizálatlan narráció a lezárásban (vagy csak a vers rímeivel nem akartak megküzdeni a fordítók), átugorhatatlan átvezetők és persze stáblista. Tipikus kezdő hibák.
Vár 1.001 patch!
Ami a grafikát illeti, az nem túl részletes, de stílusos, és a kamera viszonylag kevés alkalommal próbált kinyírni. A zene kellemes, de nem sok vizet zavart, a szinkron és különösen a narrátor ellenben rengeteget dobott az élményen, és kellemes társaság volt a játékkal töltött 4-5 óra alatt. A történet maga érdekes, és számomra akadt néhány furább fordulat benne, talán a kultúrkör eltérése miatt, még úgy is, hogy valamennyire utánaolvastam az eredetinek.
Azonban az eleinte kellemes élményt nagyon lehúzták a befejezés – vélhetően sietségből eredő – hibái. Remélhetőleg ezeket hamarosan javítják, amivel egy kissé talán drága, de kellemes, laza délutáni kikapcsolódás lehet a The Tale of Bistun azok számára, akiket nem zavar a 99%-ban kihívásmentes játékmenet.
