Ne is kerülgessük a forró kását: ha megnyitottad a cikket és a játékot is ismered korábbról, akkor rólad már most feltételezzük, hogy szereted a japán címeket, sőt adott esetben a kult-címekkel is jóban vagy. A The Silver Case 2425 ugyanis egy szuper-rétegjáték, nem fog bárkinek csak úgy bejönni. Befogadásához ismerni kell minimum a Grasshopper Manufacture-játékok borult hangulatát (Helló, Killer7!), vagy emlékezni kell a korszak megjelenéseire. A videójátékok krónikásai 1999-et írtak ugyanis, amikor a The Silver Case először megjelent a Sony első konzoljára.
A The Silver Case sok szempontból előre mutat. Ha a visual novel műfajt kedveled, akkor elkaristolhatsz vele egy darabig, mert a sztorit érdekes képeken és jól megírt (és egész korrektül lefordított) párbeszédeken keresztül követheted nyomon, ráadásul a forgatókönyv tényleg tele van izgalmas, elvont, szokatlan dolgokkal. Suda51-et nem véletlenül szeretik nyugaton is: sztorijaiban benne van a modern anime- és manga mesemondók stílusa, egy csipetnyi Hollywood, némi pszichológia-szociológia, és egy nagy adag „weird” különcség is, de ettől igazán egyedi a The Silver Case története. Ebben egy tömeggyilkos után nyomozunk, de az alternatív világban felejtsd el a realista nyomozások szabályrendszerét. A The 24th Ward: The Silver Case környezete már-már futuretró, a játékmenet pedig amint kilép a visual novel stílusából, egy embert próbáló belső nézetes kalandozásba csap át.
Ezt a kilencvenes évek első felében a PC-játékok már egész ügyesen kezelték, a The Silver Case viszont enyhén darabos és irányítás szempontjából nagyon macerás. Nagyjából így tudták elképzelni 1999-ben a belső nézetű kalandjátékot a japánok egy konzolon. Mind az interfész, mind a mozgás, mind az interakció Ford Fairlane sajtreszelős hasonlatát juttatja az ember eszébe, és igazából ezen áll vagy bukik, hogy megbarátkozol-e majd a játékkal. Ha túllépsz a maga korában is öregesnek tűnő kalandozós nehézségeken, és azon, hogy a teljes képernyő töredékét betöltő kis ablakból szemléld az interaktív szekciókat, akkor egy vibráns, dinamikus kalandjátékot kapsz, ami ráadásul egy későbbi mobilos folytatást is magában foglal. Lesznek rejtvények, minijátékok, és a sztoriból is egyre többet akarsz majd megtudni.
A felújítás a Unity motorral történt, és technikai gondokkal nem nagyon találkoztunk, viszont az interfész villogása és a '80-as évekből kölcsönvett, „valaki mechanikus billentyűzeten gépel” hangeffektektek alaposan le tudják fárasztani az embert. Az ábrák, 3D-s részek azért nem néznek ki rosszul, de a PS1-korszak megoldásait max PSP-szintig tudták emelni a felújítást végző kollégák.
A The Silver Case 2425 tehát egy embert próbáló darab még azok számára is, akik a retrót élőben is átélték. Mindezzel együtt viszont tagadhatatlanul a történetmesélés egyik kiemelkedő példája, furcsasága és egyedisége pedig simán átlendíthet minket a legnehezebb pillanatokon is. Ha nagyon messziről jöttél ehhez a cikkhez és a műfajhoz, javaslom, hogy minél gyorsabban keress valami mást, mert Suda51 játéka nem fog veled kesztyűs kézzel bánni!
