A The Lord of the Rings: Gollum csúfos bukása után három különböző dolog történhet A Gyűrűk Ura-játékokkal: megmenekül a cím, ismét kudarcot vall vagy teljesen a feledés homályába merül. A Return to Moria esetében azonban nem ilyen egyszerű a képlet. J. R. R. Tolkien világa hatalmas, tele különböző korokkal és rengeteg történettel, így érthető, hogy a rajongók mindenképpen kíváncsiak ezekre a kalandokra valamilyen formában. A játéktörténelem során viszont már számos alkalommal találkoztunk olyan példával, hogy egy játékot már a cím sem tud eladni. A botrányos Gollum után sajnos a Return to Moria sem fogja visszahozni a fényt a franchise életébe, ám akik elég mélyre ásnak a bányában, azok találkozhatnak néhány kellemes pillanattal odalenn a sötétben.
Hazatérés
A program története Középfölde Negyedkorában, vagyis Sauron bukása után játszódik. Ez egy nagyon érdekes választás, mivel erről a korszakról elég kevés feljegyzés van, ráadásul nem is nagyon volt még feldolgozva. Mindenki kedvenc törpéje, Gimli – akit a filmtrilógia után ismét John Rhys-Davies kelt életre – összeverbuvál egy csapatot, akik a világ különböző részein élő törzsekből kerülnek ki, hogy visszafoglalják igazi otthonukat, Moriát. A küldetés nem veszélytelen, hiszen ősi hazájukat időközben ellepték a goblinok, orkok és más veszélyes lények. A sztori szerint karakterünk egy baleset következtében a bányában rekedt, és megpróbál valami megoldást találni a kijutásra, miközben segít bejutni Gimli csapatának.
A karakterkészítő amúgy meglehetősen jól sikerült. Megváltoztathatjuk többek között hősünk bőrszínét, szakállát, haját, testalkatát és ékszereinek színét, de beállíthatjuk például azt is, hogy miközben csákányunkkal nyerjük ki a szükséges nyersanyagokat, milyen hangon daloljunk. A különböző sebhelyek elhelyezése arról árulkodik, hogy mikor szereztük őket (kocsmai verekedés, faág karcolás, ajtófélfa behatása vagy valamilyen más harc során), főszereplőnk személyisége pedig meghatározza, hogy kicsit öreg és mogorva legyen-e a stílusunk, vagy inkább fiatal és bolondos. Külön öröm, hogy a játékban alapértelmezetten elérhető a törpök ősi nyelve, a Khuzdul, és nem kell érte külön fizetni, mint anno a Gollum esetében a Sindarin nyelvezetért. Végül pedig megadhatjuk, hogy melyik törptörzstől származzunk, amihez egy kis szövegdoboz is társul a lore szerelmeseinek.
Régi recept, régi köntösben
Az előzetes videók alapján már sejthető volt, de azért még egyszer leszögeznénk, hogy a program minden elemében a túlélőjáték kategóriában indul, így A Gyűrűk Ura jegyek csupán másodlagosak. Ha valaki már játszott élete folyamán valamilyen survivor címmel (például Grounded, Valheim, Smalland), akkor nem érheti különösebb meglepetés, de még csak újításokkal sem nagyon fog találkozni. A játékmenet tehát a következőképpen néz ki: egyre több és jobb nyersanyagot kell gyűjtenünk, hogy minőségibb felszereléseket tudjunk gyártani, miközben haladunk befelé (és lefelé) Moria bányáiban. Eszközeinket mindig az adott területen felhúzott bázisunkon tudjuk megmunkálni, fejleszteni vagy elraktározni. Ugyanakkor, ahogy haladunk előre a játékban, úgy vesszük észre, hogy egyre nagyobb területeket kell bejárnunk és a nyersanyagok is ritkábban fordulnak elő, illetve egyre távolabb vannak a táborunktól. Nem tudom, hogy valamilyen tervezési hiba miatt van-e, vagy direkt úgy lettek elhelyezve az érc lelőhelyek, hogy akrobatikus légtáncosokat megszégyenítő magasságokba kell emelkednünk a sikeres kinyerés érdekében, mindenesetre nagyon zavaró volt, hogy rengeteg kincs csak lógott a levegőben, így csupán rámpák építésével tudtam őket elérni. Ez ráadásul állandó probléma, mivel csak úgy tudunk eljutni új területre, ha az előző zóna maximális szintjére fejlesztettük a felszerelésünket. Ez az állítás pedig különösen igaz a csákányunkra, amivel törni tudjuk magunk előtt az utat. Lényegében minden terület receptje ugyanaz: elfoglaljuk az új zóna adta romos bázisunkat, majd a kraftoláshoz szükséges kohók felhúzása következik, végül pedig teljesítenünk kell a távolban lévő feladatokat.
Leírva, ez így elég egyszerűnek tűnik, ugyanakkor tartogat néhány meglepetést a játék. Kezdetben a goblinok például csak távolról figyelnek minket, hogy kik vagyunk és mit keresünk az ő területükön, de amint megközelítjük őket, beássák magukat a földbe és elrejtőznek. Egy kis idő múlva azonban már nem vagyunk túlságosan szimpatikusak a számukra, így páran megtámadnak bennünket. Ahogy haladunk egyre beljebb a bányában, az ellenségek száma is nő, illetve megjelennek az erősebb szembenállók (farkasok, barlangi medvék, orkok, pókok). Nagyon gyakori jelenség, hogy amikor éppen felfedező körúton vagyunk, vagy a szükséges nyersanyagokat bányásszuk, a bázisunkat támadás éri. Ha sikerül időben visszaérnünk, akkor az ellenség legyőzése után egy félig szétvert főhadiszállást kell megjavítanunk, ha viszont nem, akkor a nulláról kell kezdenünk az építkezést.
Csak üsd, vágd, mintha nem lenne holnap
A harcrendszer tekintetében ne várjunk csodákat, mivel ez (is) egy nagyon gyenge pontja a játéknak. Van egy fegyverünk, amivel ütünk és védekezünk. Ezen cselekedetek hatására csökken a felszerelésünk tartóssága és ellenállóképessége, egészen addig, amíg teljesen el nem törnek. Ilyenkor ezeket egyszerűen csak eldobjuk és a készítünk újakat, de emellett a meglévők javítására is van lehetőségünk. Kezdetben sokszor előfordulhat, hogy tárgyaink éppen a harcok közepette törnek el, aztán jöhet a futás meg a sikítás, végül pedig a halál. Ez utóbbi esetben a képernyőnk piros színű lesz, de a körülöttünk lévő események tovább zajlanak addig, amíg rá nem nyomunk a feltámadás gombra. Ilyenkor a legutolsó regisztrált bázison találjuk magunkat – természetesen a hátitáskánk tartalma nélkül. A műfajtól megszokott módon egy ikon jelzi, hogy hol haraptunk a fűbe, így lehetőségünk van minden egyes tárgyunkat visszaszerezni. Persze nem árt vigyázni, mert velem például többször is előfordult, hogy a csúnya goblinok és orkok kitartóan vártak rám, hogy a kincseimért visszatérve újra ellássák a bajomat.
Az ellenfelek mesterséges intelligenciája amúgy borzalmas, a barlangi medvék, kóborló farkasok ráadásul teljesen kiszámíthatatlanok. Van, hogy teljesen figyelmen kívül hagynak, probléma nélkül sétálhatunk el mellettük anélkül, hogy megtámadnának. De ennek az ellenkezője is igaz: előfordul, hogy már messziről észrevesznek és folyamatosan üldöznek minket, amíg valamelyikünk meg nem hal. Emellett az útvonalkeresésük sem a legjobb, hiszen simán beragadnak a környezetbe, és nem találnak ki belőle addig, amíg el nem látjuk a bajukat – mondjuk ilyenkor nem is támadnak ránk, bizonyára mással vannak elfoglalva. A nagyobb testű orkokkal is előfordul, hogy egy helyben állnak fegyverrel a kezükben, vagy csak körbe-körbe táncolnak körülöttünk, de nem vetik ránk magukat. Amikor viszont hordában rontanak ránk, akkor azért nagyon meg tudják keseríteni az életünket. Mindent összevetve tehát felettébb „érdekes” jelenetek tud produkálni az MI, amit csak tovább tetéznek a vicces és idejétmúlt karakteranimációk – bár egy idő után azért meg lehet őket szokni.
Ahogy már említettem, a játékban lényegében területről-területre haladunk előre, vagyis pontosabban lefelé a bányában, és ez az a rész, ami igazából hangulatos és jól működik. A játék grafikája ellenben eléggé elmarad a mai kor követelményeitől, bár a fejlesztők azért próbálták kihozni belőle a maximumot. Értendő ezalatt, hogy minden egyes terület más színekben pompázik, minden zónának megvannak a sajátos jegyei, ahogy haladunk előre a lineáris pályatervezés mentén. Ha figyelmesek vagyunk, akkor különböző tekercseket és mágikus köveket is találhatunk a kalandjaink során, melyekből sok információt megtudhatunk Moria, Durin és a régen itt élő törpök múltjáról. A lore szerelmesei ezen a téren biztosan nem fognak csalódni, és örömmel fogadják majd az ilyen kis extrákat. Sajnálatos pont ugyanakkor, hogy csakis ezek miatt érezhetünk némi A Gyűrűk Ura hangulatot.
Dlágaszág lenne?
A Gyűrűk Ura rajongóként még a hatalmas bukásként elkönyvelt Gollum és a cikkünk alanyához kiadott videók ellenére is nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a kalandokba. A tesztelési idő alatt számos órát raktam a programba, de sajnos semmi késztetést nem érzek arra, hogy újra belépjek és haladjak tovább a sötétségben. Hozzáteszem, hogy barátok nélkül vágtam bele a mókába, így az élmény és a hangulat is teljesen más volt. Nyilvánvaló hibái ellenére viszont képes megajándékozni minket néhány kellemes órával – bajtársakkal az oldalunkon pedig akár többel is. Mindent összevetve viszont csak a legnagyobb fanoknak tudom jó szívvel ajánlani, illetve azoknak, akik szeretik a a műfajt, hiszen ezen a téren szerencsére elég ügyesen felmondja a leckét. Az viszont tény, hogy a Gollum után a The Lord of The Rings: Return to Moria sem tudta visszaállítani a franchise hírnevét, szóval erre sajnos még várnunk kell. De mégis meddig?
