Blessed Arknian Empire nem valami kellemes hely. A legtöbb embernek a születése határozza meg a helyét a világban, így a többség közemberként szenved, méghozzá a szó legszorosabb értelmében. A vallási dogmák szerint ugyanis ők egyáltalán nem élvezhetik az életet, még ha alkalmuk lenne is rá, mivel az csak a nemesek jussa. Akik a szent könyv „hagyományőrző” értelmezése szerint büntetlenül meg is ölhetik a közembereket, ha azok bármilyen módon megsértették őket. És emiatt még panaszkodni sem igazán lehet, vagy az áldozatot elviszi az inkvizíció, hogy finoman a tudomására juttassa neheztelését az istentagadás miatt. Ráadásul a szent könyvekben említett isteni páros tényleg létezik, és első halálakor bárki találkozhat velük, hogy jobb esetben kicsit megvilágosodottabban folytassa életét, amíg el nem éri a végső halál.
Élj érdekes időkben!
Ebbe a világba születünk bele, hogy első éveinkben megértsük működését, később megtaláljuk benne a helyünket, és végül akár befolyásoljuk is az alakulását. A világ ugyanis változik körülöttünk. Felbukkan egy új, emberségesebb vallási irányzat, a politikai életben zajlanak az intrikák, és mivel eközben a közemberek életével és lehetőségeivel alig törődik valaki, idővel ők is lázongani kezdenek. Mindebben semmi meglepő nem lehet, hiszen a játék alcíme a birodalom bukásáról szól. ráadásul a történetet maga Brante meséli el, visszaemlékezve viszonylag rövid, de annál fordulatosabb életére, az utolsó fejezet címe pedig: Felkelés.
Sőt, hacsak ki nem kapcsoljuk (az, hogy a készítők szerint ne tegyük, bárkinek intő jel lehet), még döntéseink eredményét is előre láthatjuk. Bár itt azért kissé csal a játék, hiszen sok félmondat csak évekkel később nyer értelmet, ráadásul a világ eseményei, és a váratlanul felbukkanó melléktörténetek is összezavarhatják a terveinket.
A zen és a stat tápolás művészete
Bár manapság már minden RPG-nek minősül, amiben egy értékünk növelhető, vagy válaszhatunk három szín között, a rettentő hosszú nevű játék a történetmesélésre és a döntésekre helyezi a hangsúlyt, amiket persze azon értékeink befolyásolhatnak, amik a döntésekkel olykor megváltoznak. Ehhez a játék rengeteg adatot követ: a gyermekkorban elsajátított alapvető képességeinkből alakul ki felnőtt szakértelmünk, amihez a választott hivatásunkhoz kapcsolódó fontos mérőszámok társulnak. Emellé jön még rokonaink és ismerőseink rólunk alkotott véleménye, a családunk helyzete, sőt idővel a tartomány és a hitélet státusza. Így leírva elég bonyolultnak tűnhet, de játékba nagyon jól, és könnyen érthetően integrálták ezt a rendszert.
Feladatunk mindössze annyi, hogy Sir Brante naplójában elolvassuk az adott időszak nagyvilági és személyes eseményeit, majd, amikor döntenünk kell, a felmerülő lehetőségekből kiválasztjuk a legmegfelelőbbet. Pontosabban az elérhető lehetőségekből, mivel statisztikáink és persze korábbi döntéseink megnyithatnak és lezárhatnak választásokat. És itt a The Life and Suffering of Sir Brante elég komolyan veszi, hogy „XY emlékezni fog erre”: néha egy fejezettel később köszön vissza egy döntésünk hatása. Az alkotók ráadásul a szétágazó történetre is rágyúrtak, elvégre három választható hivatásunk eltérő lehetőségeket és feladatokat is tartalmaz, miközben persze családi problémáink és a világ eseményei valamiféle állandóságot jelentenek.
És a szerepjátékos vonal itt azért néha megbicsaklik. Egyrészt időnként kényszerpályára kerülünk, mert a történetmesélés dönt helyettünk, vagy csak a választási lehetőségeink szűkülnek egyetlen egyre, korábbi „hibáink” miatt. Ráadásul némi narratív disszonancia is akad a játékban: ha valaki gyűlöl minket, akkor ennek megfelelően felbukkanhat vagy kimaradhat vele egy melléktörténet, és persze döntés esetén is számít a haragja – de olykor a történet ezt figyelmen kívül hagyja, és az illető barátsággal a bizalmába fogad egy újabb döntés kedvéért. Egy indie csapatnak persze komoly kihívás lenne minden lelkiállapotra külön átvezetőt írni, de jó lenne, ha rászánnának még némi időt és energiát a következetességre, mert az az egy-két bukkanó, amivel találkoztam, elég komolyan kidobott a történetből.
Egyetlen tisztességes ember is képes változást hozni
A The Life and Suffering of Sir Brante grafikája enyhén szólva sajátos(an depresszív), de kiválóan illik a játékhoz. A zene is passzol a témához, bár én – szokás szerint – pár óra után ráuntam. Az időnként berobbanó hangeffektek viszont már az elejétől zavartak. Extraként néha kapunk egy rövid, minimálisan animált átvezetőt, amit a főhős narrál a lehető legáltalánosabb mondatokkal, hogy szinte minden életútra illeszkedjen, de valamit azért így is dob a hangulaton.
A történet viszont remek. Komor, kegyetlen, néha kissé túlzóan is végletes, de mindig tartogat valami izgalmat és érdekességet. Ha mindent elolvasunk, átgondolunk, az első végigjátszás simán lehet 8-10 óra, már ha túléljük a végjátékhoz vezető éveinket, ami egyáltalán nem biztos. Éppen ezért szerintem a legjobb, ha elsőre (másodikra, sokadikra) mindenki eldönti, hogy milyen karaktert szeretne megformálni, és megnézi, hogy mi történik, ha igyekszik hű maradni az elveihez. A min-maxolós rohamok az ideális befejezésért ráérnek.
Már csak azért is, mert ha statjaink helyett a történetre figyelünk, játék közben nagyon érdekes (és nehéz) filozófiai kérdéseken rágódhatunk, sőt még utána is. És ezért úgy érzem mindenkinek érdemes megismernie Sir Brante történetét, akit nem rettent el a sok angol nyelvű olvasnivaló vagy az ára – netán képes a türelem közemberi erényét gyakorolni egy leárazásig.
