Elsőre az volt a véleményem, hogy ez a játék teljesen ugyanaz, mint a Code Of Honor, csak vietnámi környezetben. Sajnos másodikra és harmadikra is ugyanerre a megállapításra jutottam. Bizakodtam az elején, hogy akkor így biztos kijavították a légiós projekt hibáit, de már az első pályán szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy NEM. Sőt azt kell, hogy mondjam: még gyengébb is lett a cucc! Na de lássuk a tényeket, hogy mit is kapunk most a kis pénzünkért.
Az alaptörténet úgy fest, hogy egy Tom Coburn nevű amerikai katonát alakítunk a vietnámi háborúban, a Tet-offenzíva idején. 1968-ban a Nha Tang-i különleges egység kiképzőtáborából vezényelnek át minket Don Dienbe, egy ideiglenes katonai állomásra, egy négy főből álló csapat vezetőjének. A bázis keresztezi Ho Si Minh kommunista vezető az ősi város, Hue megtámadására induló seregeinek útvonalát. Itt meg is kapjuk az irányítást, és a különleges alakulat vezetőjeként megkezdhetjük a vietkongok ólommal való dúsítását. A sztori nem ölel fel túl nagy történelmi időszakot, mivel az egész a Hue város körüli harcokra összpontosul (ahova mi is ellátogatunk majd egy küldetés erejéig). A környékben kell megtisztítanunk egy falut, egy folyót vagy az utánpótlást feltartóztatni, légvédelmi ütegeket megsemmisíteni, és az előretolt katonai állomáshelyet visszafoglalni, majd meghiúsítani az ellentámadást. Úgyhogy a történetről térjünk is át a kivitelezésre.
Tehát a City Interactive annak idején beruházott egy Chrome-motorra, és most legyárt egy halom játékot különböző valós és fiktív harci környezetben. Ez rendben is van egy darabig, de szabni kellene egy határt. Valószínű, hogy Lengyelországban fogynak a rókák, mivel a citys srácok befogták a bundáikért mindet, és szinte egyszerre akarják az ismert erőműről mindet lenyúzni. A lényegre térve azt kell mondanom, hogy az azonos szerkezeti felépítés mellett (menük, nyolc pálya, hangok), még maga a játékmenet is megegyezik az elődökkel. Néhol mozgó jármű gépfegyvere mögé pattanhatunk, olykor agyamenten ontjuk az ólmot, míg egyes esetekben egy korábbi pályán védünk meg egy objektumot az ellentámadástól. A pályák a jól bevált elven vannak felépítve, így teljesen behatárolt az útvonalunk, haladunk checkpointról checkpointra. A vietnámi helyszínt viszonylag jól adaptálták a fejlesztők, mivel a kolostor elfoglalása és Hue városának megtisztítása messzemenőkig a két legjobban sikerült pálya. Hangulatban egy helyen sikerült az „Apokalipszis most” élményét is megcsípni, mégpedig az utolsó előtti küldetésben: a rockzenés helikopteres irtogatással igencsak sikerült feldobni a cuccot. Sajnos a finálé a szokottnál is gyengébbre sikeredett, vagyis az utolsó pálya olyan mértékben rövid és egyszerű, hogy az elsővel együtt is csak egy felet tennének ki.
Csak találni valami újdonságot is a vietnámi környezeten kívül, gondoltam az elején - és találtam is: itt már többször fogunk (nem sokkal!) csapattársainkkal vállvetve harcolni, mint egyedül. Igaz, irányítani nem tudjuk őket, és túl nagy segítséget sem nyújtanak, de legalább hallhatatlanok és próbálkoznak, nem beszélve arról, hogy ez az elem még hangulatfokozó is, ráadásul az egyik bajtárs kiköpött John Goodman... Az orvlövészek és rakétavetősök elől való bujkálás, majd ezek későbbi likvidálása nem újdonság, ellentétben a csapdákkal: robbanószerek vannak elrejtve a földön, melyeket időben észrevéve még hatástalaníthatunk. Ezzel szerették volna a srácok egy kicsit lassítani a tempót és az őrült mészárlást – ám ez csak kis mértékben sikerült.
De akkor lássuk a konkrétumokat, azaz a felszerelést és járműveket! Amerikai oldalon (természetesen az alap Rambó-kés és repeszgránátok mellett) kapunk egy Smith and Wesson mod.39 pisztolyt, Colt M16A1, Springfield Armoury M14, M60 géppuskát, egy 900 méterig halálos Remington M40 mesterlövész puskát, és egy Springfield Armoury M79 gránátvetőt. A vietnámiaktól zsákmányolhatunk AK47, RPK, PPSh 41 típusú fegyvereket, és természetesen nem maradhat ki az RPG sem. Járművet továbbra sem vezethetünk, csak oszthatjuk belőlük az áldást – egész konkrétan egy Huey helikopter és egy PBR őrnaszád gépfegyverének markolatát szorongathatjuk, melyekkel páncélozott járműveket is darabolhatunk (hm). Be kell látnom, a Code of Honorhoz képest megduplázták azon járművek számát, melyből lőhetünk, mivel ott csak egy ilyen volt - és még én panaszkodok, hogy nincs változás a korábbi játékokhoz képest... A fentieken kívül jelen van még néha egy BRDM típusú páncélozott szekér, és van úgy, hogy pár F-4 Phantom is felszántja az eget.
Már az elején lelőttem a poént, azaz, hogy szinte semmi újdonságot nem tartalmaz a program. Nos, ez az effektekre nézve 100%-ban igaz. Maga a grafika a környezet miatt változott (nem javult), tehát itt sűrű aljnövényzetre és erdőkre kell számítani, s bár ezek kivitelezése nem fogja a Crysist szégyenkezésre sarkallni, de a játék a maga kategóriájában megállja a helyét. Ez nem egy új generációs fejlesztés, így semmi különöset ne várjunk tőle, minden átlagos. Elvileg már fejlesztés alatt van a Chrome Engine 2, remélhetőleg mihamarabb licencelik a City Interactive-nél, és a jövőben már szebb kivitelben csodálhatjuk és élvezhetjük a sorozatgyártás termékeit – hisz ez így azért már kezd unalmas lenni.
A mesterséges intelligencia sajnos nem a játék húzópontja: mind az ellenség, mind a társaink tekintetében egy átlagos (de inkább átlag alatti) teljesítményt nyújt. Sokszor még közelről sem találnak el minket, feltéve, ha felénk céloznak vagy észrevesznek bennünket. A scriptelés pedig hatványozottan van jelen: minden meghatározott időpontban történik, de ha sietünk, gyakran túlszaladhatunk egy ellenőrzőponton, mert lehagyjuk a történéseket – így aztán nem érdemes nagyon rohanni. A karakterek animációja még mindig képes a rehabilitációs központok elfekvőiben történő gipszelt mozgások megszégyenítésére, egyszóval rémes, amit néha elhalálozás címén művelnek az ellenséges katonák a képernyőn...
A hangok nem rosszabbak a korábbi részekben tapasztaltaknál, elvégre ugyanazok. Nem vicc, csak a kongok (nem én kongok, hanem a vietkongok) kaptak egy-két vietnámi mondatot hangulatelemként. Továbbra sem tudunk a hangokból és zajokból következtetni az ellenség pozíciójára, mert ugyanolyan hangtartományban szólalnak meg (vagy hallod, vagy nem). Legalább a poénos beszólások repertoárja bővült néhánnyal (lásd: Merry Christmas assholes), ezek olykor mosolyra fakasztanak. A zene is a jól megszokott színvonalat hozza, de néhol a hangulatot sikerül feldobni egy kis rock and roll-lal. Szerencsére ehhez a cucchoz is megkapjuk a magyarosítást, elvégre nincs túl sok fordítani való.
Egyre kevésbé tudom értékelni az ugyanarra a Chrome motorra aggatott különböző, de elég kopottas (egyfajta turkálós) kosztümöket, melyeket hangzatos FPS-ként akarnak évente többször is ránk tukmálni. Már nem tudom az alacsony árkategóriát sem további pozitívumként felhozni, jelentősebb újítás hiányában egyre romlik eme játékok értéke. Hiába a változatos helyszínek, körülmények és fegyverek, az újabb projekteket már csak a kisköltségvetésű fejlesztések budget kategóriájában kellene értékesíteniük a srácoknak - de még jobb lenne, ha ingyen kapnánk a további verziókat. Azért azt meg kell jegyeznem, hogy nem teljesen játszhatatlan játékokról van szó. Valahogy mindegyik cucc rákényszerített engem a minimum egyszeri végigjátszásra – ám ebből a kínálatból elég egyetlen címre beruházni...
A pokoli Vietnám sztorija
Az alaptörténet úgy fest, hogy egy Tom Coburn nevű amerikai katonát alakítunk a vietnámi háborúban, a Tet-offenzíva idején. 1968-ban a Nha Tang-i különleges egység kiképzőtáborából vezényelnek át minket Don Dienbe, egy ideiglenes katonai állomásra, egy négy főből álló csapat vezetőjének. A bázis keresztezi Ho Si Minh kommunista vezető az ősi város, Hue megtámadására induló seregeinek útvonalát. Itt meg is kapjuk az irányítást, és a különleges alakulat vezetőjeként megkezdhetjük a vietkongok ólommal való dúsítását. A sztori nem ölel fel túl nagy történelmi időszakot, mivel az egész a Hue város körüli harcokra összpontosul (ahova mi is ellátogatunk majd egy küldetés erejéig). A környékben kell megtisztítanunk egy falut, egy folyót vagy az utánpótlást feltartóztatni, légvédelmi ütegeket megsemmisíteni, és az előretolt katonai állomáshelyet visszafoglalni, majd meghiúsítani az ellentámadást. Úgyhogy a történetről térjünk is át a kivitelezésre.
HELLikopter is van Vietnámban!
Tehát a City Interactive annak idején beruházott egy Chrome-motorra, és most legyárt egy halom játékot különböző valós és fiktív harci környezetben. Ez rendben is van egy darabig, de szabni kellene egy határt. Valószínű, hogy Lengyelországban fogynak a rókák, mivel a citys srácok befogták a bundáikért mindet, és szinte egyszerre akarják az ismert erőműről mindet lenyúzni. A lényegre térve azt kell mondanom, hogy az azonos szerkezeti felépítés mellett (menük, nyolc pálya, hangok), még maga a játékmenet is megegyezik az elődökkel. Néhol mozgó jármű gépfegyvere mögé pattanhatunk, olykor agyamenten ontjuk az ólmot, míg egyes esetekben egy korábbi pályán védünk meg egy objektumot az ellentámadástól. A pályák a jól bevált elven vannak felépítve, így teljesen behatárolt az útvonalunk, haladunk checkpointról checkpointra. A vietnámi helyszínt viszonylag jól adaptálták a fejlesztők, mivel a kolostor elfoglalása és Hue városának megtisztítása messzemenőkig a két legjobban sikerült pálya. Hangulatban egy helyen sikerült az „Apokalipszis most” élményét is megcsípni, mégpedig az utolsó előtti küldetésben: a rockzenés helikopteres irtogatással igencsak sikerült feldobni a cuccot. Sajnos a finálé a szokottnál is gyengébbre sikeredett, vagyis az utolsó pálya olyan mértékben rövid és egyszerű, hogy az elsővel együtt is csak egy felet tennének ki.
Csak találni valami újdonságot is a vietnámi környezeten kívül, gondoltam az elején - és találtam is: itt már többször fogunk (nem sokkal!) csapattársainkkal vállvetve harcolni, mint egyedül. Igaz, irányítani nem tudjuk őket, és túl nagy segítséget sem nyújtanak, de legalább hallhatatlanok és próbálkoznak, nem beszélve arról, hogy ez az elem még hangulatfokozó is, ráadásul az egyik bajtárs kiköpött John Goodman... Az orvlövészek és rakétavetősök elől való bujkálás, majd ezek későbbi likvidálása nem újdonság, ellentétben a csapdákkal: robbanószerek vannak elrejtve a földön, melyeket időben észrevéve még hatástalaníthatunk. Ezzel szerették volna a srácok egy kicsit lassítani a tempót és az őrült mészárlást – ám ez csak kis mértékben sikerült.
De akkor lássuk a konkrétumokat, azaz a felszerelést és járműveket! Amerikai oldalon (természetesen az alap Rambó-kés és repeszgránátok mellett) kapunk egy Smith and Wesson mod.39 pisztolyt, Colt M16A1, Springfield Armoury M14, M60 géppuskát, egy 900 méterig halálos Remington M40 mesterlövész puskát, és egy Springfield Armoury M79 gránátvetőt. A vietnámiaktól zsákmányolhatunk AK47, RPK, PPSh 41 típusú fegyvereket, és természetesen nem maradhat ki az RPG sem. Járművet továbbra sem vezethetünk, csak oszthatjuk belőlük az áldást – egész konkrétan egy Huey helikopter és egy PBR őrnaszád gépfegyverének markolatát szorongathatjuk, melyekkel páncélozott járműveket is darabolhatunk (hm). Be kell látnom, a Code of Honorhoz képest megduplázták azon járművek számát, melyből lőhetünk, mivel ott csak egy ilyen volt - és még én panaszkodok, hogy nincs változás a korábbi játékokhoz képest... A fentieken kívül jelen van még néha egy BRDM típusú páncélozott szekér, és van úgy, hogy pár F-4 Phantom is felszántja az eget.
A vietnámi körülmények
Már az elején lelőttem a poént, azaz, hogy szinte semmi újdonságot nem tartalmaz a program. Nos, ez az effektekre nézve 100%-ban igaz. Maga a grafika a környezet miatt változott (nem javult), tehát itt sűrű aljnövényzetre és erdőkre kell számítani, s bár ezek kivitelezése nem fogja a Crysist szégyenkezésre sarkallni, de a játék a maga kategóriájában megállja a helyét. Ez nem egy új generációs fejlesztés, így semmi különöset ne várjunk tőle, minden átlagos. Elvileg már fejlesztés alatt van a Chrome Engine 2, remélhetőleg mihamarabb licencelik a City Interactive-nél, és a jövőben már szebb kivitelben csodálhatjuk és élvezhetjük a sorozatgyártás termékeit – hisz ez így azért már kezd unalmas lenni.
A mesterséges intelligencia sajnos nem a játék húzópontja: mind az ellenség, mind a társaink tekintetében egy átlagos (de inkább átlag alatti) teljesítményt nyújt. Sokszor még közelről sem találnak el minket, feltéve, ha felénk céloznak vagy észrevesznek bennünket. A scriptelés pedig hatványozottan van jelen: minden meghatározott időpontban történik, de ha sietünk, gyakran túlszaladhatunk egy ellenőrzőponton, mert lehagyjuk a történéseket – így aztán nem érdemes nagyon rohanni. A karakterek animációja még mindig képes a rehabilitációs központok elfekvőiben történő gipszelt mozgások megszégyenítésére, egyszóval rémes, amit néha elhalálozás címén művelnek az ellenséges katonák a képernyőn...
A hangok nem rosszabbak a korábbi részekben tapasztaltaknál, elvégre ugyanazok. Nem vicc, csak a kongok (nem én kongok, hanem a vietkongok) kaptak egy-két vietnámi mondatot hangulatelemként. Továbbra sem tudunk a hangokból és zajokból következtetni az ellenség pozíciójára, mert ugyanolyan hangtartományban szólalnak meg (vagy hallod, vagy nem). Legalább a poénos beszólások repertoárja bővült néhánnyal (lásd: Merry Christmas assholes), ezek olykor mosolyra fakasztanak. A zene is a jól megszokott színvonalat hozza, de néhol a hangulatot sikerül feldobni egy kis rock and roll-lal. Szerencsére ehhez a cucchoz is megkapjuk a magyarosítást, elvégre nincs túl sok fordítani való.
A háború vége
Egyre kevésbé tudom értékelni az ugyanarra a Chrome motorra aggatott különböző, de elég kopottas (egyfajta turkálós) kosztümöket, melyeket hangzatos FPS-ként akarnak évente többször is ránk tukmálni. Már nem tudom az alacsony árkategóriát sem további pozitívumként felhozni, jelentősebb újítás hiányában egyre romlik eme játékok értéke. Hiába a változatos helyszínek, körülmények és fegyverek, az újabb projekteket már csak a kisköltségvetésű fejlesztések budget kategóriájában kellene értékesíteniük a srácoknak - de még jobb lenne, ha ingyen kapnánk a további verziókat. Azért azt meg kell jegyeznem, hogy nem teljesen játszhatatlan játékokról van szó. Valahogy mindegyik cucc rákényszerített engem a minimum egyszeri végigjátszásra – ám ebből a kínálatból elég egyetlen címre beruházni...
