The Godfather II

Part II

A folytatás esetében az alapok nem változtak, a játék történeti keretét ezúttal a Keresztapa második epizódja adja, ám a forgatókönyvírók jóval nagyobb szabadságot kaptak mint korábban, hiszen már igazi Donként merülhetünk el az alvilágban és bár nagy vonalakban tényleg a második film cselekményén haladunk végig, sokkal több, a moziban sosem vetített eseményt lesz alkalmunk végigjátszani. Akik látták a trilógia középső epizódját, otthonosan mozognak majd a feltáruló történetben, hiszen olyan karakterekkel leszünk folyamatosan kontaktusban, mint Michael Corleone, Tom Hagen, Fredo Corleone, Hyman Roth és még jó pár hasonló kulcsfigura. Akárcsak az első rész esetében, ezúttal is rengeteg, a filmből ismerős momentumnak (például a kubai forradalom, Michael pere, Roth és Fredo halála) leszünk a résztvevői, sőt olykor a végrehajtói is. A történet tehát ezúttal is hangsúlyos szerepet kap a játékban, de szerencsére a Redwood Shores nem elégedett meg azzal, hogy veszik a korábbi receptet és kijavítják az ott elkövetett hibákat, hanem gondoltak egy merészet és egy számos elemében új programot fejlesztettek a játékosközösségnek. Az egyik legfontosabb új tényező, hogy mivel már magunk is Donként tevékenykedünk, bizony egy saját családot is alapítanunk kell... 

Kell egy csapat

A történet Kubában kezdődik, a forradalom éjszakáján, s mivel a hatalmat átvevő kommunisták nem nagyon kedvelik az imperialistákat, így menekülőre kell fognunk a dolgot, ám nem mindenkinek sikerül a várakozó magángépre jutnia. Ez a mi nagy szerencsénk, hiszen a tutorialként funkcionáló felvezetést követően az elhalálozott Don utódjaként Michael Corleone ránk bízza, hogy vegyük a kezünkbe a New York-i ügyeket, s ehhez az is hozzátartozik, hogy saját családot alapítunk, saját emberekkel. A játék folyamán összesen hét gengsztert lesz lehetőségünk magunk alá verbuválni, a Don után következő legmagasabb tisztséget, a Consigliere-t pedig maga Michael fogja kijelölni számunkra (ez legyen meglepetés...), és ez a nyolcadik figura sosem lesz igazi irányítható karakter. A többi hét fickó sorsa azonban csak rajtunk áll, tőlünk függ, hogy milyen szerepet tölthetnek be a családban. Érthető módon a hét hely nem nyílik meg azonnal, kezdetben csak egyetlen csatlósunk lehet, ám ahogy haladunk előre a történetben, ahogy egyre befolyásosabbak leszünk, úgy lesz lehetőségünk újabb figurákat a famíliába invitálni. Idővel az egyes embereink előléptethetők, a sima katonákból Capók lehetnek, míg a Capókból idővel kiválaszthatunk egy Underbosst. Ez természetesen számunkra is előnyös, hiszen az előmenetel szívósabbá teszi a karaktereinket, arról nem is beszélve, hogy minden ember egy újabb képességgel bővül az előléptetés során. Azért újabbal, mert már az elején eldönthetjük, hogy milyen speciális „szakmával” bíró alakokat toborzunk a csapatunkba. A Godfather 2 világában a bűnözők hat különböző szakmához értenek (lásd külön táblázatunkat) és ezek a képességek bizony jól fognak jönni az akcióink során, az egyes tulajdonságok hol nélkülözhetetlenek, hol nagyban megkönnyítik az ellenséges családokkal szembeni konfrontációkat. Ha tehát egy emberünk szintet lép a családon belül, a meglévő képessége mellé kaphat egy újabbat, ezáltal téve még hasznosabbá magát. A fejlődés persze nem merül ki ennyiben, egy külön menün belül tovább tápolhatjuk a családhoz tartozó karaktereket, legyen szó akár célzásról, akár a gyógyulásról vagy a kórházból történő szabadulásról. Mindez persze komoly összegekért elérhető szolgáltatás, így csapatunkat csak akkor tudjuk fejleszteni, hogyha a város különböző bűnszövetkezeteit az uralmunk alá vonjuk. 

Ki az úr a háznál?

Daráló effektus

A maffia lényege ugyebár, hogy mindenféle piszkos ügyletekből igen komoly pénzt harácsolunk össze. Nincs ez másképp a Keresztapa második részében sem, habár a dolog azért alapvetően le van egyszerűsítve. Mikor megérkezünk New Yorkba, kénytelenek vagyunk konstatálni, hogy a Corleone család bizony elgyengült, így első dolgunk, hogy szép sorban átvegyük a hatalmat a rivális család érdekeltségei felett. A térképünkön mindig jól áttekinthető, hogy az adott városban milyen épületeket lehet elfoglalni és azt is látjuk, hogy az adott egység melyik ellenséges famíliához tartozik. Ahhoz, hogy az adott üzlet a mi pénztárcánkba fizesse a védelmi pénzt, nem kell mást tenni, mint meglátogatni a helyszínt, lemészárolni az ellenséges elemeket és meggyőzni a tulajt, hogy mostantól jobban jár, ha minket bíz meg a „védelemmel”. A dolog első része egyszerű, megérkezünk a kis csapatunkkal és mordályainkat helyes állásban tartva mindenkit lelövünk. Mikor a hely gazdájához érünk, egy minijátékra lesz lehetőségünk. Minden megfélemlítendő egyed rendelkezik két skálával: az egyik az életerejét mutatja, a másik pedig azt, hogy mennyi kurázsi van még benne, meddig bír ellenállni nekünk. Az ellenállását letörhetjük néhány ökölcsapással is, de ha nem vigyázunk, halálra pofozzuk az ipsét (illetve menyecskét) és bukjuk az üzletet. Minden egyes bolttulajnak van egy gyengéje, amit ha megtalálunk, akkor sokkal hamarabb és sokkal nagyobb haszonnal győzhetjük meg arról, hogy „álljon” a mi oldalunkra. Ilyen gyenge pont lehet a fizikai bántalmazástól való félelem; van, aki attól retten meg, ha egy pisztollyal az arcába céloznak, van, aki attól áll kötélnek, ha egy kicsit leamortizáljuk a portékáját, de néha már az is elég, ha csak megragadjuk a grabancát és megrángatjuk egy kicsit. A lényeg, ha megvan a gyenge pont, akkor pillanatok alatt miénk a bolt és még némi plusz pénz is üti a markunkat. A játék legnagyobb részében a különböző boltokat fogjuk az uralmunk alá hajtani, de a fejlesztők gondoskodtak róla, hogy ez ne váljon monotonná és mindig legyen kellő motiváció ahhoz, hogy tovább és tovább bővítsük a családunkhoz tartozó bűnszövetkezeteket. 

A The Godfather 2-ben minden egyes üzlet egy-egy konkrét bűnszövetkezethez tarozik (például: prostitúció, drog, fegyverkereskedelem, stb.) és a cél az, hogy minél több ilyen bűnszövetkezet kerüljön a fennhatóságunk alá. Ez nem csak azért fontos, mert a több bolt több pénzt hoz, hanem azért is, mert ha sikerül egy bűnszövetkezet alá tartozó minden épületet a saját oldalunkra állítanunk, akkor valamilyen bónuszt kapunk. Kezdetben ez csak boxert jelent a kézitusában, de ha elég ügyesek vagyunk, akkor idővel ilyen módon megduplázhatjuk a bevételeinket, több lőszert cipelhetünk magunkkal, golyóálló mellényt vagy akár páncélozott autókat is szerezhetünk (a teljes listát és a hozzá tartozó bónuszokat lásd külön táblázatunkban). 

Csak egy maradhat

Az ellenséges famíliák persze nem nézik jó szemmel, hogy folyamatosan kipucoljuk őket a zsíros üzletekből, így számítanunk kell rá, hogy visszatámadnak, olykor konkrétan visszafoglalják tőlünk az egyes üzleteket. Az ilyen atrocitások ellen védekezhetünk oly módon, hogy minden egyes érdekeltségünket őrökkel látjuk el, azonban ez is pénzkérdés, méghozzá napi szinten, így a játék első harmadában nem nagyon lesz rá lehetőségünk, hogy minden egyes épületet több marcona legénnyel védjünk. Ebből következik, hogy időnként területfoglalós csiki-csukit kell játszanunk az ellenfelekkel, ami annyit tesz, hogy amikor ők visszafoglalnak egy területet, mi autóba pattanunk és szépen újra kipucoljuk a helyet (a tulajt szerencsére ilyenkor már nem kell még egyszer meggyőznünk). A móka persze nem folyhat így a végtelenségig és mivel a játék egyik alapcélja, hogy minden ellenséges családot elimináljunk, az állandó civakodás helyett célszerű az adott területen lévő családot véglegesen kiirtani. Ennek módja, hogy minden, a kiszemelt ellenfélhez tartozó üzletet magunkhoz kell ragadnunk, és ha ez megtörténik, akkor megnyílik előttünk az ellenséges família fő bázisa, amit ha betámadunk és felrobbantunk, azzal végérvényesen kifüstöljük a játékból az ellenlábasainkat. Persze egy ilyen támadás nem olyan egyszerű mint egy pénzmosoda átvétele, hiszen többszörös túlerő vár ránk a falak között és bizony nemcsak a mi családunknak vannak kiemelt emberei, hanem az ellenfélnek is. Márpedig ezek a gengszterek is kemény fickók és bizony egy támadás esetén meg tudják keseríteni az életünket. A jó maffiózó persze tudja, hogyha eliminál néhány nagykutyát az ellenséges családból, akkor bizony a hatalomátvétel is jóval könnyebben fog menni. A játékban élhetünk is ezzel a lehetőséggel, mégpedig úgy, hogy szívességet teszünk az utca emberének (kis kulcs jelzi a fejük felett, hogy számunkra hasznos infókat birtokolnak), aki fáradozásainkért cserébe olyan információkat oszt meg velünk, mint például hogy merre találhatjuk az ellenséges család egyik erőemberét. Ha megvan a helyszín, már csak el kell oda látogatnunk és speciális módon ki kell végeznünk az ellent, ezzel gyengítve az ellenséges família gépezetét. Ha ezt két-három taggal lejátsszuk, máris komolyabb esélyekkel vághatunk bele a végső kifüstölésbe. Szívességeket persze nem csak az utca emberének tehetünk, hanem politikusoknak, szakszervezeti tagoknak, rendőröknek és egyéb befolyásos embereknek (őket külön ikon jelzi a térképünkön). Ezek az apróságok általában olyan mozzanatokban merülnek ki, mint például egy épület felrobbantása, egy-egy személy legyilkolása vagy megfélemlítése, amit pedig cserébe kapunk, az nagyban meg fogja könnyíteni az életünket. Attól függően, hogy kinek intézünk el egy-egy piszkos ügyet, később olyan lehetőségek nyílnak meg előttünk, mint a felrobbantott épületeink gyorsabb újjáépítése, a bandatagjaink azonnali gyógyítása vagy a kórházból történő azonnali kiszabadítása. Ezek elsőre nem hangzanak olyan nagy dolognak, de egy heves csata közepén bizony igen jól tudnak jönni a megszorult bandavezérnek. 

Egy kis stratégia

A családunk tagjai kapcsán már említettük, hogy összesen hét embert lesz lehetőségünk irányítani, arról azonban még nem esett szó, hogy ebből az ördögi hetesből csupán három fő lehet mindig mellettünk. Igen ám, de akkor minek a maradék négy – merülhet fel bennünk a jogos kérdés. Sok más játékkal ellentétben itt nem arról van szó, hogy azok a figurák, akik nincsenek mellettünk, nem is használhatók, szó sincs róla. A talonban lévő katonáink is bevethetők, sőt, többször lesz szükségünk rá, hogy megosszuk az erőinket. Tegyük fel, éppen nekilátunk elfoglalni egy bordélyházat, mikor jelzi számunkra a program, hogy egy másik helyszínen egy másik család éppen megtámadta az olajfinomítónkat. Ilyenkor az okos keresztapa nem hagy csapot-papot hátra, hogy megvédje a hozzá tartozó objektumot, hanem szépen felmegy a stratégiai jelentőségű térképére megkeresni a megtámadott üzletet és megosztja az erőit. Három emberrel tovább folytatja az új üzlet bevételét, míg a család többi tagját szépen átvezényeli a már meglévő terület védelmére. Sőt, nem csak erről lehet szó, ha nem akarjuk, nem kell részt vennünk az ütközetekben, elterülhetünk a bársonyszékben, a kiszemelt célponthoz küldhetjük az embereinket (akár mind a hetet) és megvárhatjuk, hogy kitakarítsák a helyet. Megjegyzendő, hogy a társaink mesterséges intelligenciája igen parádésra sikeredett, ha magunk is részt veszünk az akcióban van lehetőségünk az irányításukra (kövessenek, illetve foglaljanak el bizonyos pozíciókat), de maguktól is szakszerűen képesek az ellenfél eliminálására, hatékonyan haladnak előre, fedezéket keresnek, folyamatosan támadnak, nem nekünk kell mindenkit a padlóra küldenünk. Ugyanez persze igaz az ellenfelekre is, nem könnyű célpontok, bujkálnak, megkerülnek és agresszívan nyomulnak, egyszóval: keményen védik a területeiket. 

Visszatérve a térképünkre, a zoomolható és nagyítható látképen nyomon követhetjük a nélkülünk folyó harcok állását és mikor látjuk, hogy minden egyes őr ki lett füstölve, nem kell mást tennünk, mint besétálni az adott épületbe és meggyőzni a tulajt, hogy mostantól nekünk tejeljen. A térképünk segítségével nem csak a harcokat menedzselhetjük, de tetszés szerint oszthatunk ki őröket az üzleteinkhez, sőt, könnyedén megoszthatjuk az erőinket mind a három, a játékban elérhetővé váló helyszín között. Ha tehát mi éppen Floridában ügyködünk, de valami balhé van New Yorkban vagy éppen Kubában, nem kell azonnal odaszaladnunk, csak kattintunk párat a térképünkön és a kijelölt embereink a képességeikhez mérten szépen rendet tesznek. Egy igazi Keresztapa egy idő után nem feltétlenül rohangál shotgunnal a kezében, hanem a háttérből irányítja a játékot és csak akkor sétál be, ha már leülepedett a por az egyes helyszíneken (ez egyedül az ellenséges családok kifüstölésére nem igaz, oda ugyanis muszáj személyesen vezetnünk az embereinket – és ide bizony csak három társunk követhet, de ha valaki elhalálozik a tartalékból pótolhatjuk). 

Ahány család, annyi szokás

Ahogy az eddig leírtakból kitűnik, rengeteg lehetőség rejlik a programban és csak rajtunk múlik, hogy miképp állunk neki a ránk váró feladatoknak. Koncentrálhatunk a történetre, azt helyezve az előtérbe, megtéve mindent azonnal, mikor a program felkínálja, vagy játszhatunk igazi sandbox módra, csak akkor foglalkozva az előre lefektetett elemekkel, ha már kiéltük magunkat a tűzharcokban és a területfoglalásokban. Lehetőségeink változatosak, cselekedeteink nagyban függnek a családunk tagjaitól és a mentalitásunktól. Bulldózer módjára végigsöpörhetünk egy-egy városon, vagy élhetünk a taktikai lehetőségekkel, szép lassan meggyengítve az ellenünk szervezkedő családokat, kihasználva a megvesztegetésekkel és a bűnszövetkezetek birtoklásával járó bónuszokat. Habár a végcél az, hogy mindenhol átvegyük az uralmat, a lehetőségek széles tárházának és a teljesen eltérő hangulatú városoknak köszönhetően nem ununk bele a folyamatos csatározásokba, már csak azért sem, mert kifejezetten személyes támadásnak vesszük, ha eloroznak tőlünk egy már megszerzett területet és a mohóság is folyamatosan az újabb üzletek birtoklására ösztönöz minket. 

Régi tradíciók modern köntösben

Habár a Godfather 2 nem ér a GTA IV nyomába a grafikai megjelenítést illetően, attól még meglehetősen csinos darab, és az emlegetett darabbal ellentétben nem kell paksi színvonalú erőmű az élvezetes futtatásához. A karakterek arcai szépen ki vannak dolgozva (a testek már kevésbé), a robbanások észbontóan jól néznek ki, az épületek és a járművek is megállják a helyüket és a három különböző helyszínnek köszönhetően már nyoma sincs az első rész egyhangúságának. Ha pedig már az előző epizód került szóba, a kocsik irányítása rettentő sokat javult, könnyen lehet navigálni a járművekkel, korrekt törésmodell aprítja darabokra a karosszériát, és ahány verda, annyi sebesség és kezelhetőség. A harcrendszer maradt a régi, könnyed célzás, és bizony a fedezékharc is könnyen kézre áll, használatára szükségünk is lesz, ha nem akarunk hamar elvérezni egy-egy csetepaté során – csak arra kell vigyáznunk, hogy ne ledarálható dobozok mögött sunnyogjunk, és érdemes figyelni arra is, hogy nincs-e körülöttünk egynéhány könnyen robbanó benzineshordó. A vérontások során lőfegyverek, dinamit, molotov-kotél és bomba áll a rendelkezésünkre az aprításhoz, de a kevésbé látványos akciók kedvelői eljátszadozhatnak a fojtóhurokkal is. Mindent egybevetve egy kellemes fejlődésen átesett és változatos Godfather 2 várja a játékosokat, méghozzá alsó hangon is 12-14 órát igénylő offline móddal, s ezt tovább szaporíthatjuk, hogyha a fő szál leküzdését követően az online harctereken is megmérettetjük magunkat a családunkkal.