Ígérettel persze tele a padlás, főleg a Ubisoftnál, mely kiadó tavaly egyik nagyágyúval kapcsolatban sem volt képes eleget tenni az elvárásoknak. A Watch Dogsról, a Unityről és a Far Cry 4-ről már mind-mind megmondtuk a tutit, a The Crew azonban pont lecsúszott a decemberi szám lapzártájáról, így egy teljes hónapunk volt rá, hogy elmerüljünk az Ivory Tower által felépített autós MMO-játékban. Ez az alműfaj sajnos annyira nem népszerű, mint sokan szeretnénk; utoljára talán az Eden Games által fejlesztett Test Drive Unlimited 2 dobogtatta meg a stílus szerelmeseinek benzingőztől illatozó szívhengereit, cirka négy esztendeje. Az Eden azóta feloszlott, a stúdió legtehetségesebb keménymagja pedig új csapatot alapított. Ez lett a már említett Ivory Tower, ami a Ubisoft szárnyai alatt elkészítette a TDU szellemi örököseként is felfogható Crew-t. A játékkal kapcsolatos elvárások persze nem voltak olyan magasak, mint a sokszor emlegetett uborkás gigacímek esetében láttuk: a Crew-t gyakorlatilag tavaly nyár óta csak az nem próbálta ki valamelyik félig-meddig nyílt bétateszt során, aki zsigerből irtózik az autós játékoktól, így mondhatni tudtuk, mire fizetünk be az augusztusról év végére csúszó megjelenéskor.
EAST COAST, WEST COAST
A The Crew már a bejelentésekor magasra vonta a szemöldökünket, ugyanis a TDU-n edződött srácok nem kisebb fába vágták a fejszéjüket, mint hogy lemodellezik az Egyesült Államok geográfiai viszonyait, és mindezt egy mini-USA-ba sűrítve nagyvárosokkal, hegyekkel-sivatagokkal, dinamikus napszakváltással adják át nekünk, játékosoknak. Emellett a játékot megtoldották azzal, hogy MMORPG-ként játszhatjuk a Crew-t, csak épp izmos orkok és sovány mágusok helyett autók lesznek a karaktereink. Az előbbi mondatot hangosan felolvasva az ember még most, 2015 hajnalán is elégedetten hümmöghet – hát még 2013-ban, amikor a Crew-t először mutatták be az E3-on! Az eltelt közel két év pedig nem telt el eredmény nélkül, hisz a játék az ígéretek többségét teljesíti, méghozzá viszonylag kevés kompromisszummal. A beautózható Amerika például hatalmas, hangulatában pedig olyan közel jár a csillagos lobogóval fémjelzett szuperhatalom mesés ábrázolásához, amennyire az videojátéktól manapság lehetséges.
Utunk az autógyártás egykori fellegvárában, Detroitban veszi kezdetét, majd a keleti partszakaszon át (San Francisco, Miami) a kontinens szívébe (Colorado állam települései, északabbra a Yellowstone), végül pedig a nyugati partra (Los Angeles, Las Vegas) vezet, egyetlen töltőképernyő vagy folyamatos szervermigráció nélkül. Akár már a játék legelején, az első autóval a fenekünk alatt megtehetjük, hogy cirka háromnegyed órás kocsikázás árán megnézzük, milyen a kaliforniai naplemente, miközben a rádióból bömböl a több mint egy teljes órányi, kiválóan összeválogatott echte amerikai zene. Száguldozhatunk autópályán, mellékvárosi utakon, lakott és lakatlan területeken, sőt, átvághatunk a kocsikázásra nem igazán alkalmas erdőkön, mezőkön, hegyeken is. A Crew tulajdonképpen az amerikai álom alapvetésének számító, nagybetűs szabadság digitális megtestesülése, és mint ilyen, kivételes játék, amit a TDU-n nevelkedett autóbolond nemzedék a kezdettől fogva imádni fog.
„ITT A GETTÓ, ITT A GETTÓ!”
Egy bibi van mindössze: ez az imádat a Crew hangulatának szól, és nem a játékmenetének, az ugyanis sok sebből vérzik. Már a program műfaji besorolása is problémás, lévén az Ivory Tower egy teljes értékű MMO-ként tálalta a játékot, ami azt jelenti, hogy folyamatos internetkapcsolat nélkül el sem indítható. Ha pedig félreállunk tíz percre az autónkkal, hogy kiszaladjunk a konyhába egy kis bejgliért, mire visszaérünk, a betöltő-képernyő fogad bennünket egy piros karikás hibaüzenettel, miszerint „inaktivitás miatt” ledobott minket a szerver (személyes történetmegosztás off). Akik játszottak már más MMO-játékokkal, ezen nem nagyon lepődnek meg, elvégre a WoW-tól kezdve a Silkroadig minden perzisztens digitális világra épülő alkotás pontosan így működik. Ugyanakkor a szóban forgó játékokban ez logikusnak mondható, hiszen egyedül csak mérsékelten élvezhetők, savukat-borsukat a közösségi élmény nyújtotta örömök szolgáltatják. Nem úgy a Crew-ban, ahol az MMO-köntös gyakorlatilag felesleges cicoma.
A multiplayer lehetőségek alig-alig mutatnak túl a TDU2-ben is látott opciókon, azaz többségében most is arról van szó, hogy bizonyos versenyeket csak más játékosok közreműködésével indíthatunk el. Ráállunk a sárgás ikonnal jelölt startpozícióra, rányomunk a keresésre, majd várjuk, hogy a lobbi feltöltődjön száguldásra váró sebességőrültekkel. Ekkor a Crew „elteleportál” bennünket egy teljesen hétköznapi multis felületre, ahol különböző szakaszokat és a garázsunk épp aktuális autóit kiválasztva 4-en vagy 4v4-es, kétcsoportos eloszlásban mérettethetünk meg. Egyik verseny követi a másikat, míg rá nem ununk, vagy ki nem ürül a lobbi. Ez lenne tehát a Crew többjátékos módjának csúcsa, amit olyan apróságokkal próbál feldobni az Ivory, mint a free drive-nak nevezett kötetlen autózás közben felvehető, pár perces kihívások, vagy a rendőrös üldözések, amik során vagy a jardnak, vagy az épp most wanted státuszt (enyhe NFS-kikacsintás a készítők részéről) betöltő játékosnak segíthetünk, természetesen kötetlenül. Ezen túl a sztoriküldetések többségét is felvehetjük kooperatívan, ám a Quick Co-op feliratot kezeljük óvatosan, lévén nekem sosem sikerült annyira rövid idő alatt társra lelnem a történet végigjátszása során, hogy ne unjam meg a banánt, és kezdjek bele egyedül a misszióba.
CSIPETCSAPAT
Na várjunk-várjunk! Sztori? Küldetések?! He?! Bár a Crew nem válik Shakespeare-drámává, muszáj kiemelni, hogy az egyik legerősebb része, bármilyen meglepő is, a karriermód lett, ami egy kerek, végig koherens, és a kötelező tanulságoktól sem mentes történetet mesél el, főszerepben a rablóból pandúrrá avanzsált hipszterrel, Alexszel. A játék elején Alex és bátyja, Dayton Detroit utcai királyai, ám a bratyó túl nagy hallá válik, és ezért az 510 („fájvten”) nevű autós banda két vezére meggyilkolja, majd az öccsére, Alexre kenik a balhét. Hősünk öt év sitt után kap esélyt a bosszúra a dögös FBI-ügynöknő, Zoe feltűnésével. A cél végig egyszerű és kristálytiszta: be kell épülnünk az utcai versenyektől a kábítószer-kereskedelmen át mindenben részt vállaló 510-be, és a ranglétrán fölfelé menetelve bizonyítékokat gyűjtenünk, hogy a két fő szarházi kezére rákerülhessen a bilincs. Utunkat megvásárolandó autók és folyamatos látvány- és teljesítmény-tuning kísérik, pont, mint a rokon témájú filmekben láthatjuk. A sztori nagyon jól keveri a Halálos iramban-széria és a klasszikus Driver-játékok hangulatát, a szereplők pedig bár nem mondhatók ritka egyéniségeknek, végig kedvelhetők vagy épp gyűlölhetők maradnak.
A kampány ráadásul nemcsak alibit szolgáltat a játéknak, hanem egyben okosan kebelezi be a szerepjátékos elemeket is. A Crew-ban folyamatosan csatlakoznak a kis bosszúálló galerinkhez olyan szereplők, akik a küldetések teljesítéséért kapott perkpontokat speciális képességekre cserélik, melyek mindenféle bónuszokat nyújtanak számunkra. Kedvezményeket biztosítanak különféle alkatrészek megvásárlásához, navigációs nyilat varázsolnak a radarunkra, és így tovább. Ezek többsége nem túl hasznos, de azért találhatunk köztük olyanokat, amelyeket kioldva mankót nyújthatunk magunknak a száguldozások során. Ezeket a perkpontokat tehát küldetéseken keresztül szerezhetjük, amelyek egész sokfélék lehetnek, kezdve a mezei utcai versenytől a „zúzd le a konkurens barom kocsiját”-kategóriájú állatkodásig, amikbe ráadásul gyakran kotnyeleskednek bele az amerikai rendőrség képviselői is. Ezeken kívül számtalan kisebb feladatba is botolhatunk, úgy mint szlalomozás, időlimites checkpoint-verseny, vagy a személyes kedvencemnek számító száguldás, amely során a lehető legtovább kell olyan gyorsan vezetnünk, amennyire csak tudunk. Minden egyes teljesített kihívásért autóalkatrész lesz a jutalmunk, melyek jobb esetben a kocsink szintjét emeli, illetve bronz-, ezüst- vagy aranyérem, attól függően, hogy milyen feltételeket teljesítünk – természetesen minél jobbak vagyunk, annál durvább cucc ütheti a markunk. A maximum autószint 1299, míg maga a játékos 50-ig küzdheti fel magát, melyek eléréséhez rendkívül sok időt kell beleölnünk a játékba. Autókból sincs hiány, hiszen a programban találhatunk 50 verdát, melyek összesen öt kategóriára bonthatók, és természetesen egyenként fejleszthetők, akár automatikusan is. Persze az igazi autóbolondok minden kioldott alkatrészt a garázsba küldenek, ahol aztán a kocsi statisztikáinak megfelelően saját maguk szerelik fel azokat. Úgy is mondhatjuk, hogy a Crew műhelye a WoW karakterlapjának négykerekű megfelelője, amit a stílus rajongói nagyon fognak értékelni.
FIZIFIKA
Amit pedig marhára utálni fognak, az a játék fizikai rendszere. A The Crew eleinte annyira arcade-nek tűnik, hogy el sem tudjuk hinni, hogy ezt az izét ugyanazok a programozók készítették, akik annak idején a TDU remek félszimulációs fizikáját. Ahogy fejlődik az autónk és a karakterünk szerzi a jobbnál jobb perkeket, a helyzet sokat javul – sajnos azonban tény, hogy a kocsik viselkedése sosem lesz jobb a „tűrhető” szintnél, amit tovább ront a sokszor buta mesterséges intelligencia. Ez az MI egyébként a konkurens sofőrökből gyakran őrjöngő kamikazét csinál, de a civil forgalom is egészen elképesztő butaságokra képes. Roncsolódás ugyan van némi, de csak belsőleg, az autók összerongyolt karosszériája idővel magától kisimul, elfeledtetve velünk, hogy az „életerőnk” csökkent a legutóbbi balhé óta. És ha már szóba jöttek a negatívumok, bizony van pár oka annak, hogy a Crew korai értékelései gyakran a béka feneke alá kerültek. Amikor először indítottam el a játékot, repülő autókat, be nem töltő lobbikat és érthetetlen szaggatásokat láttam, pedig nem PC-n, hanem PlayStation 4-en teszteltem az egyébként sem túl szép programot. Hagytam is pihenni a lemezt két teljes hétig, hogy az ünnepi kajakóma kifutásakor már egy viszonylag stabil élményben legyen részem, emiatt aztán a játékot elsőként megvásárló elégedetlenkedők legnagyobb problémáit sikeresen elkerültem. Ugyanakkor szomorú, hogy még egy fél tucat bétateszt után boltokba engedett játék sem képes manapság kész állapotban megjelenni.
EGYSZEMÉLYES BANDAHÁBORÚ
Az Ivory Tower csapata végül is jó munkát végzett. Egy gigantikus, hangulatos, élvezetes autós játékot alkottak a fiúk, amit jómagam a TDU első részéért érzett, elfeledett szerelmem miatt nem tudok utálni. Muszáj azonban néha felülemelkedni a személyes érzéseken, s a kritika alapvetően szubjektív műfajának határait feszegetve megpróbálni objektív képet alkotni az általunk értékelt dologról. Ez a dolog pedig jelen pillanatban nem más, mint egy szóló élményre kihegyezett autós játék, amit beleszuszakoltak az MMO-zsáner már így is túltöltött vödrébe, kiherélve a fizikai rutint („ha mehetsz, mint az ökör, többen veszik meg”) és kérdéses funkciókat szórva a receptbe. Az megvan, hogy a cikkben eddig magáról a „crew-ról” nem is esett szót, mert egész konkrétan egy sima partiról van szó csupán, amit egy új névvel akar eladni nekünk a Ubisoft? És az, hogy a tényleg izgalmas autóalkatrész-csomagok közül a legjobbakat mikrotranzakciók útján vásárolhatjuk meg?
Elvileg lehet versenyekkel is pénzt szerezni, csak épp olyan lassan gyűlik a suska, hogy beledöglünk, mire kiköhögjük a legjobb, 600 ezerbe kerülő összeállítást. A frakcióháborúk pedig olyan szinten együgyűek, hogy csak egy külön szövegdobozban láttuk értelmét foglalkozni velük.
Szóval adott egy klassz játék, tele ötletekkel és szórakoztató feladatokkal, amik közül sokra már hely sincs kitérni, így előre elnézést kérek, ha a teljesség igénye nélkül említek meg ezt-azt a tesztben. Ugyanakkor a fejlesztők (vagy talán a kiadó) valamiért fontosnak érezték, ha ezt az egészet az internetre erőszakolják, megbontva így a játékmenet egységét. Ráadásul a tálalás sem igazán felel meg a kor elvárásainak. A játék Amerikája ugyan lenyűgöző, ám technikailag a Crew alig jobb a közepes szintnél, hisz az autómodellek kidolgozatlanok, a textúrák alacsony felbontásúak, a karaktermodellek pedig olyan csúnyák, hogy szerencsére az átvezető animációkban csak ritkán mutatják őket közelről (a legtöbb videó egyébként előre renderelt CGI-anyag).
Lett volna még mit kipofozni tehát, és a mi értékelésünk is sokkal magasabb lehetne, ha a Crew egy átgondolt játék benyomását kelti. Most azonban nem több mint egy klassz, ajánlott alkotás, amit csak az MMO-autózás rajongói fognak őszintén szeretni, és minden bizonnyal ők is csak a nagy terület, a kellemes hangulat, na meg a nulla konkurencia miatt. Holott ebben a műfajban ennél sokkal több rejlik ám.
