Az 1970-es években egy szekta különös rituálét hajt végre egy távoli szigeten. Valamit megidéznek, de a tervek, mint oly sokszor, ezúttal is füstbe mennek. Ennek oka egy terhes nő, Babs, aki az utolsó pillanatban úgy dönt, mégsem akar részese lenni ennek az őrületnek, szóval menekülőre fogja a dolgot.
Évtizedekkel később egy másik nőt, Jess-t, a múltja gyötri. Tovább nem tud menekülni a szörnyű gondolatok és kényszerképzetek elől, így felhívja régen látott barátnőjét, Kimet, aki meghívja egy szigetre. Odaérve megismerkedhet egy zárt közösséggel. Bár gyanúsan szektának tűnnek, vezetőjük pedig kiköpött Charles Manson, Jess mégis belemegy, hogy részt vegyen egy rituálén. Ez, mit ad isten, megint félresiklik, miután Kim magából kikelve megszakítja a kört és elrohan, ezzel utat nyitva mindenféle szörnyűség beözönlésének a mi világunkba.
Kalandos alapok
A fentiekből már világos lehet, hogy The Chant a horror zsánert célozta meg, bár ezen a téren kevesebb sikert ér el. Mert inkább az akció-kaland vonalat követi, és a félelemkeltés csak egy extra. Szóval itt van Jess. Őt irányítva a fejezetek során alaposan át kell kutatnunk a sziget különböző pontjait. Ezalatt egyrészt próbáljuk kitalálni, hogyan lehetne befejezni a rituálét, másrészt a különböző feljegyzések és videofelvételek gyűjtögetésével megismerhetjük a sziget roppant alaposan kidolgozott múltját. Néha még sorstársainkkal is leállhatunk cseverészni, és az ilyenkor adott válaszaink részben meghatározzák azt, hogy a három befejezés közül végül melyiket érdemeljük ki.
Közben jó sok harcban van részük, hiszen a környék teli van mindenféle kreatúrával. Állatkoponyás zombikkal, hatalmas állat- és virágszerű lényekkel. Ezek ellen háromféle közelharci fegyverrel vehetjük fel a harcot, gyors és erős támadások, valamint kitérések használatával. A harcrendszer amúgy eléggé fapados, és ha ráérzünk a ritmusára, sok kihívást nem nyújt. Talán csak akkor, ha kifogyunk a „lőszerből” – mivel ezek ilyen fáklyaszerű fegyverek, így mindenféle növényt kell elégetni a használatuk közben. De akkor sincs para, ha nincs már lőszer, mert a harctereket bármikor el lehet hagyni, hogy utánpótlás vagy más megoldás után nézzünk.
Általános fegyvereink mellett craftolhatunk néhány eldobható alkalmasságot is, például sót. Ezeket csapdaként használhatjuk, vagy gyorsabb meghátrálásra kényszeríthetjük velük a mumusokat.
Jessnek továbbá van három tulajdonsága, amire érdemes odafigyelni. Az Test (Body) lényegében az életerőnk. A Lélek (Spirit) a nyakunkban lógó különböző kristályokból felszabadítható energiák összessége. Ezek lelassíthatják vagy ellökhetik az ellenfeleinket, később pedig már komolyabb pusztításra is képesek.
A harmadik tulajdonság pedig az Elme (Mind). Ez akkor válik fontossá, ha a pályák rémisztő, például sötét szakaszain kóricálunk, vagy valamelyik szörnyeteg elmetámadást hajt végre. Utóbbit egy jól időzített gombnyomással visszaverhetjük, ám előbbiek ellen csak úgy védekezhetünk, ha minél gyorsabban magunk mögött hagyjuk ezeket a területeket. Az ilyen helyeken ugyanis Jess elméje lassan elborul a félelemtől, és végül pánikroham tör rá. Ebben az esetben semmit sem csinálhatunk, csak menekülhetünk. Ha végül kijutunk a félelmetes területről, Jess lassan lenyugszik, bár az elméje csak a Lélek energiát használó meditációval vagy füvekkel állítható vissza. Apropó, a különféle füvek a Lélek és a Test helyreállítására is jók.
E három tulajdonság fejleszthető is, bár ezt már kicsit feleslegesnek éreztem egy olyan játék esetében, amit nagyon lassan haladva is alig 6 óra alatt végig lehet játszani. Mire szükségét éreztem volna a fejlesztésnek, már vége is lett a kalandnak. Ráadásul az Elme, bár elsőre érdekes adaléknak tűnik, az egy idő után inkább bosszantóvá válik, hogy egyes területeken ok nélkül kell szimplán végigrohannunk. Ugyanakkor pozitívum, hogy az e három tulajdonsághoz kapott pontok határozzák meg, melyik befejezést kapjuk meg. A pontokat, ahogy korábban írtam, részben a párbeszédekkel érdemelhetjük ki, de hozzájárulnak cselekedeteink is. Például az ellenfelek ritkítása a Testhez és a Lélekhez ad pontokat (az ellenfél típusától függően), míg megkímélésük az Elmét erősíti.
Kántáljunk együtt
És ez a The Chant igazi ereje, azaz a Jess és a sziget köré kanyarított történet. Emiatt érdemes végigjátszani. A Brass Token első játéka ráadásul nem is néz ki rosszul. Jó, nyilván nem egy A Plague Tale: Requiem, de azért nincs oka szégyenkeznie. Főleg az tetszetős, hogy a sziget minden területe eltérő stílusú, így mindegyiknek megvan a maga markáns hangulata. Ugyanakkor a pályák kicsit csőszerűek, és előre kiszámítható, hogy hol futunk bele ellenfélbe, így a félelemkeltés rendre megbicsaklik. Éppen ezért a The Chant inkább egy horror elemekkel operáló akció-kalandjáték, annak viszont nagyon kellemes darab, és emiatt bizony érdemes kipróbálni.
