A német King Art Games 2009-ben adta ki a valaha készült egyik legjobb és legszórakoztatóbb point & click kalandjátékot, a januárban a PC Guru mellé csomagolt The Book of Unwritten Talest. Ám erre a világ csak 2011-ben jött rá, mert a digitális korszak előtt a német piac igencsak zárt volt, ráadásul az angol nyelvű lokalizációk csak évekkel később készültek el. De erre megérte várni. Mert ugyan nincsen benne semmi eredeti, klisék egész halmazából áll össze, mindezt olyan bájjal, olyan sok humorral és olyan jó fejtörőkkel fűszerezték meg, hogy nem lehet nem szeretni. A folytatást, vagyis inkább előzményt szerencsére hamarabb megkaptuk. A Critter és Nate megismerkedését elmesélő The Critter Chronicles 2012-ben debütált, további babérokat learatva a King Art számára. Ezt követően a valódi folytatás borítékolható volt, és egy igencsak sikeres kickstarteres gyűjtés után idén végre teljes pompájában élvezhetjük a The Book of the Unwritten Tales 2-t.
EGYSZER VOLT, HOL NEM VOLT…
A történet néhány évvel az után veszi fel a fonalat, hogy Wilbur, Ivo, Nate és Critter hátsón billentették az arch-witch Mortrogát és rút fiát, Munkust, ezzel legyőzve az Árnyak seregét és megmentve Aventásiát a sötétség uralkodásától. Hőseink eztán szétszéledtek. Wilbur tanár lett a seastone-i mágusiskolában, Ivót az anyja próbálja férjhez adni Elfburrow-ban, Nate és Critter pedig szokás szerint bajban vannak.
A történet ezúttal sem mellőzi a fantasyjátékokra (vagy éppen könyvekre és filmekre) jellemző kliséket, ám ahogy az első rész, úgy a folytatás is alaposan kifigurázza azokat. Ennek ellenére sokkal jobban összerakott és fordulatosabb a második epizód sztorija, ráadásul a humoros felszín alatt érint olyan komolyabb témákat, mint a rasszizmus, a korrupció vagy a politika.
A történethez továbbra is emlékezetes, szeretni való karakterek asszisztálnak. A négy főhős mellett visszatér rengeteg korábbi figura, mint a kétfejű ork, vagy mindenki kedvence, a feledékeny múmia. Rengeteg új szereplő is csatlakozik hozzájuk, akik tovább színesítik Aventásia amúgy sem színtelen világát. Az újoncok büszkén állhatnak oda a visszatérők mellé, hiszen ki ne szeretné meg azonnal Timmyt, a kis patkányt, a kétbalkezes dzsinnt, Bennyt, vagy éppen a Red Pirate mixer harci majmát.
Eme szereplők java része természetesen a fantasytörténetek szülöttei, csupán annyiban térnek el már unalomig ismert elődeiktől, hogy ezek őket parodizálják. Ám a történet a karaktereken túl is rengeteg ponton kikacsint a popkultúrára. Kis túlzással nincs olyan perce a játéknak, amikor nem utalnak valamilyen videojátékra, filmre, sorozatra, könyvre, képregényre vagy a mitológiára. Sőt, a fejlesztők nem kevés öniróniával élve többször kifigurázzák az előző két rész egy-egy furcsább pillanatát, vagy éppen magát a második epizódot.
A REPÜLŐ KALÓZSZIGETEN IS TÚL…
A játékmenet maradt a régiben – na, nem mintha a pont & click megoldáson túl sokat lehetne variálni. A szóköz lenyomásával megjeleníthetők az interaktív pontok, szóval nem kell pixelről pixelre átnéznünk a képernyőt. A humoros megjegyzések kedvéért létező pontok egy-két kattintás után eltűnnek, és csak azok maradnak aktívak, amelyekre a későbbiek során még szükségünk lesz. Egy-egy ilyen interaktív ponttal három dolgot tehetünk: megvizsgálhatjuk, használhatjuk/felvehetjük, vagy karakterek esetén beszélgetésbe elegyedhetünk – a kurzor mindig jelzi a lehetőségeinket.
A cselekvések meghatározó elemei a tárgyak, amiket sok esetben kell kombinálnunk, néha igencsak vicces módon. A készlet immár nem a képernyő alján van – így nem zavar be, ha valamit azon a területen kell használni –, helyette egy könnyen elérhető, átlátható „hátizsákot” kaptunk, melyet a jobb alsó sarokban rákattintva, vagy egyszerűen a középső egérgombot lenyomva hozhatunk elő. Amúgy a kezelés maradt a régiben, a bal gombbal „kézbe vehetjük” a használni kívánt tárgyat, míg jobb klikkel a szereplő elmondja az adott tárgyról a véleményét.
Szerencsére a fejlesztők nem ítélték túl nehéznek a The Book of the Unwritten Tales vagy a The Critter Chronicles fejtörőit, úgyhogy a folytatásban sem könnyítették meg a dolgunkat. Sőt, ezúttal sokkal több a minijáték, és a sokszorosan összetett, mindhárom szereplőt bevonó feladványokból is jelentősen több akad, ráadásul ezekbe egyszerre két-három helyszínt is bevonnak, úgyhogy olykor szó szerint be kell járnunk a fél világot ezek megoldásáért. A dolgot megkönnyíti, hogy ilyen helyzetekben mindig kapunk egy gyorsutazást biztosító térképet.
A feladványok hosszúsága és bonyolultsága ellenére egyszer sem érezzük azt, hogy csak azért ilyenek, mert a fejlesztők el akarták nyújtani a játékidőt, pedig éppen ezek miatt a második rész kétszer hosszabb az elsőnél, 25-30 órába is beletelhet végigjátszani. Ez igencsak szép teljesítmény a mai néhány óra alatt kipörgethető programok között, ráadásul mindezt úgy, hogy egy percig sem unatkozunk.
AHOL A BÁRÁNYÚL SEM TÚR…
A legszembetűnőbb változás mindenképpen a grafikán érhető tetten. Az új motornak hála a The Book of Unwritten Tales 2 sokkal szebb és részletgazdagabb elő- és háttereket tud megjeleníteni a pályákon, ahol immár a kamera sem statikus. A karakterek úgyszintén kidolgozottabbak küllemre, és sokat fejlődött a mimikájuk. Összességében az egész megvalósítás olyan, mintha az ember egy interaktív animációs filmet nézne.
Hogy a King Artnak már több forrása volt a játékra, az a grafika mellett a hangokon érhető tetten. A zene sokkal epikusabb, ami nem csoda, hiszen az előző két résszel ellentétben itt már élő zenekar játssza a muzsikát. A változatosabb hangeffekteket pedig leginkább akkor vehetjük észre, amikor Critter vagy éppen Tschiep-Tschiep „beszél.” Náluk az első részben igen sokszor ismétlődtek ugyanazok a hangok.
Belekötni a játékba talán csak egy ponton lehet: a vége felé feltűnően sok grafikai bugba botlik az ember. Konkrétan van egy pályaszakasz Lorem Ipsumban, ahol a klikkelgetés több ízben is csütörtököt mondhat, és a karakterek néha belesétálnak a falba. Később kifagyhatnak az animációk, ezzel meggátolva a továbbhaladást, ilyenkor pedig csak az újratöltés segíthet. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a játék igen sűrűn ment automatikusan.
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE?
Több mint valószínű, hogy nem. Hát már hogyan lehetne vége egy The Book of Unwritten Tales című sorozatnak? És bár a második rész vége lezárja ennek a játéknak a történetét, éppen elég szál maradt nyitva ahhoz, hogy folytatódjon a meg nem írt történetek könyve. És folytatódjon is, amíg ennyi humort, ennyi bájt, ilyen mértékű szórakoztatást és ilyen remek fejtörőket tudnak prezentálni a King Art szakijai!
