A Tex Murphy-sorozat a '90-es évek kalandjátékainak egyik emlékezetes darabja volt: a játékosnak egy peches, kis túlzással lecsúszott magándetektív ügyeit kellett megoldania egy harmadik világháború utáni San Franciscóban a 2040-es évek idején. A cyberpunk és noir elemeket kiválóan ötvöző széria az 1989-es debütálását követően további négy, minden esetben kiemelkedő részt ért meg, és rengeteg tekintetben forradalmi volt. Például az 1989-es Mean Streets a kalandjátékok közt elsőként használta ki teljesen a 256 színű VGA-grafika nyújtotta lehetőségeket, az 1998-as Overseer pedig már DVD-n jelent meg, miközben a programok többsége még mindig a CD-t részesítette előnyben. A köztes részek, leginkább a sorozat tetőpontjaiként emlegetett 1994-es Under A Killing Moon és az 1996-os The Pandora Directive az FMV (Full Motion Video) stílusban mutatott követendő példát: az élő szereplőkkel felvett jelenetek nemcsak a furcsaságuk miatt tették kuriózummá ezeket a játékokat, de a szereplők alakításai is rendre jók voltak.
Rég várt visszatérés
1998-ban Tex Murphy kalandjai véget értek, de a sorozat rajtjának huszonötödik évfordulója alkalmából a hős most még egyszer visszatér, méghozzá (nagy örömünkre) kiváló formában: a Tesla Effect a híres fizikus és feltaláló, Nikola Tesla egyik vélt, vagy inkább álmodott találmányának a megkereséséről szól. Persze Murphy akaratán kívül csöppen bele valami olyasmibe, amibe nem állt szándékában, s akkor még nem említettem, hogy a játék legelején leütik, így amnéziában ébred fel, abban a hitben, hogy 2043-at írunk, miközben már 2050 van, ezért aztán Tesla misztikus találmánya mellett hét év elfeledett emlékeit is meg akarja találni – ráadásul a történetben előrehaladva kiderül, hogy a két dolog összefüggésben van egymással.
A játék irányítása belső nézetből történik, és klasszikus kalandjátékról van szó, tehát ügyességi részek nincsenek, csupán egy-két alkalommal kell jobb teljesítményt nyújtani a minimálisnál, például elszaladni valami elől. A felépített helyszínek határain belül mindenhova mozoghatunk; interakcióból kevés van: jobbára kimerül abban, hogy Murphy tárgyakat vesz fel, adott dolgokra kattintva megosztja velünk a gondolatait, valamint beszédbe elegyedik a történet szereplőivel. Noha ez így elsőre kevésnek tűnik, az élvezetes játékmenet szempontjából pont jó, nincs szükség többre. Szerencsére nem kell óriási tereket bejárni, így a mászkálás, keresgélés és párbeszédek egészséges aránya nem csúszik el, ráadásul a rejtvények kiváló érzékkel nehezednek folyamatosan a végkifejletig. Míg például a kezdeti szakaszban tárgyak kombinálásával és egyszerű helyzeti megoldásokkal elboldogulhatunk, addig a játék végére megjelennek a Mystekkel forradalmasított, keményebb fejtörők, melyeknél bizony nem árt jegyzetelni sem.
FMV? Frankóbb, Mint Valaha!
Természetesen a Tesla Effectet is az FMV-k teszik tökéletessé, amik jobbak, mint valaha. Aki imádta ezeket a '90-es években, és arról álmodott, hogy mennyire jó lenne mindezt nagy felbontásban, tűélesen látni, az most a legjobb kiszolgálásban részesülhet. Murphyt továbbra is Chris Jones, a sorozat megálmodója alakítja, és nagyon jól játszik; mellette számos szereplő jelenik meg barátságos mutánsokat, rosszfiúkat és a végzet asszonyait alakítva. Érdekesség, hogy szinte mindenki rendesen benne van már legalább a negyvenes éveiben, ami jól mutatja, hogy ez a program kifejezetten a rajongóknak készült, akik valószínűleg ma már szintén hasonló korban vannak. Szinte mindenki kiváló (állítólag a többségük foglalkozása színházi színész), a párbeszédek humorosak, a maszkok pedig jól idézik meg a B-filmek hangulatát. Talán egyedül egy-két mellékszereplő nem tudott igazán azonosulni a karakterével, de ez még bőven megbocsátható. Több mint öt és fél órányi filmet kapunk így – nem utolsósorban gyönyörű zenékkel és remek effektekkel –, ráadásul nem biztos, hogy első végigjátszásra látni fogjuk mindet, a Tesla Effect ugyanis több befejezéssel bír.
Egyedül a grafika régimódiságát lehet elmarasztalni, az ugyanis a tíz-tizenkét évvel ezelőtt állapotokat idézi, de kit érdekel (ráadásul a világ egyébként szép), hiszen ez egy régisulis játék régisulis játékosoknak. Végig jól kiegyensúlyozott, a története érdekfeszítő, és baromi jó ennyi élőszereplős átvezető mozit bámulni. Aaron Conners, a Tex Murphy-játékok társalkotója egyébként megírta már belőle a regényt (megvásárolható az Amazonon elektronikus formában), titkon pedig lehet álmodni arról, hogy egyszer talán amatőr film is készül majd Murphy valamelyik kalandjából – de a színházi előadás sem lenne rossz.
