Lassan 30 éve már, hogy a kék kis süni közöttünk jár, legalábbis digitális formában, ezen időszak alatt pedig volt már szerencsénk hozzá platformerként, kalandjátékként, sportjátékként, sőt még a versenyjátékok piacára is beszállt haverjaival, méghozzá olyan átalakuló járgányokkal, melyek a vízből akár a fellegek közé is eljutottak. Sőt, éppen aktuális a téma, hiszen begyorsítózott barátunk a tévéképernyőkről a mozivásznakra készül, amiből szokás szerint volt némi össznépi felhördülés, mikor Sonic első formája a trailerben meglehetősen borzongató stílusban lepte meg a nézőközönséget. De mindez most nem lényeg, elvégre ismét a rajtvonalhoz térünk vissza, méghozzá egy olyan nagyszabású móka keretei között, mely nem kifejezetten az egyénre, inkább az összjátékra és a csapatmunkára épít.
Egységben a nyerő
Mondtam, oppábocsánat, írtam már valaha, mennyire utálom az állóképernyős átvezetőket? Mármint van olyan eset, amikor ez jól áll az adott játéknak, de meglehetősen ritkán, 2019-ben pedig átlagosan -10 százalékot jelent, ha egy fejlesztőcsapat arra nem képes, hogy nyamvadt átvezetőket rakjon legalább egy-egy világváltás közé, ha már jól elszeparált térképek vezetik tovább a sztorit. Merthogy a kampány a Team Sonic esetében így működik. Sonic meghívást kap a megmérettetésre, amin az első mapen két pajtásával hivatalos, majd minden kihívást teljesítve megy a következőre, ahol újabb trió ugrik be a képbe (a levert bagázs, természetesen), aztán így megy ez tovább, míg meg nem lesz az egész brancs, illetve meg nem nyílik az összes helyszín. És hogy közben mit látunk? Mint említettem, gagyi és nulla érdekességet vagy izgalmat tartalmazó képeket, amiken valaki bepózol, hogy érdektelen sorokkal traktálja a játék vásárlóját. Hála az égnek ezeket a felvezetőket nem muszáj megnézni, de hogy tényleg, legalább a világváltásoknál miért nem lehetett egy-egy adrenalin fűtötte videót összerakni a pályákba és kihívásokba betekintést nyújtva, ami legalább egy kicsit megakadályozná a jövőbeni sofőröket abban, hogy az álmosító elmeséléstől felvillanyozva a volán mögött elaludva az árokban kössenek ki… nem értem.
Szóval, minimális figyelmet sem szentelve a leírtaknak, inkább maradjunk a lényegnél. Ez pedig nem más, mint a folyamatos versenyzés, az őrült száguldozás, amibe minden esetben két társsal az oldalunkon ugorhatunk bele. Ez azt jelenti, hogy háromfős csapatok vannak, ha pedig valamelyikből kiválasztunk egy karaktert, akkor a másik két csapattag automatikusan a társunk lesz. Az elején egy banda áll rendelkezése, aztán a következő térképen már kettő, majd három és így tovább. És hogy mi vár egy térképen? A normál versenyek mellett különböző kihívásokban teljesíthetünk, de ezekről majd kicsit később, most inkább nézzük a hagyományos etapokat.
Ezeknél úgy zajlik a küzdelem, hogy mindenki egyszerre indul a rajtvonaltól, majd három kör után az számít, milyen sorrendben futnak be az finalisták. Innentől kezdve pedig az sem elhanyagolható tény, hogy társaink hogy teljesítenek, mivel lényegében az is kifejezetten számít, hogy a győztes mellett kik állnak még a dobogón. Ha a bajtársak, akkor tiszta ügy, lehet locsolni a pezsgőt. Ha ellenfelek? Akkor már lehet baj, pláne egy négyfordulós bajnokságnál, aminél aztán igenis számít, hogy a többiek mennyi pontot szedtek össze a kupa végéig, illetve a csapat mennyit gyűjt be összesen. És mivel szerepelhetünk jól? Egymás nyomában haladva nemcsak gyorsulunk, de töltődik a csapatspeckó mérője is, amit a fegyverek átadásával, az ellenfelek molesztálásával és lökdösődéssel növelhetünk még. Gyorsulunk amúgy a felszedett gyűrűktől is, így könnyebbé téve, hogy a mögöttünk haladó társak töltődjenek, plusz a fegyverek a megszokott módon, kapszulákból nyerhetők ki, tartalmuk pedig lehet szintén gyorsító, netán védőpajzs, brutál bomba, vagy éppen rakéta és a többi. Minden tettünk hatással van a csapatmunkára, az sem mindegy, hogy a rövid ideig sebezhetetlenséget és extra gyorsaságot biztosító speckót mikor lőjük el (és hányszor), szóval kell némi odafigyelés és taktika is. Bár a lényeg akkor is a versenyzésen van, ami szokás szerint nagyon élvezetes.
Jópofa még a kihívások között a hasonszőrű, ám értékük szerint színkóddal ellátott járművek likvidálása, aminél adott pontot teljesítve kapunk érmét. Hasonló a gyűrűk gyűjtögetése és a sárga/piros kapuknál driftelgetős játék is, bár utóbbit nagyon tudtam utálni. És el kell keserítenem mindazokat, akik hozzám hasonlóan nincsenek oda a kötelező csúszkáért: ez a mód sajnos nem opcionális, sőt néha nagyon is sok múlik rajta, szóval tessék csak felkötni a kék tüskenadrágot!
Csinosítás és fejlesztgetés
Mivel 2019-et írunk, haladni kell a korral, így ha nem is valódi pénzért, de igen, van „lootbox” és testreszabás is. Már csak azért is, mert a karakterek és járgányok különböző értékek alapján teljesítenek, így nem mindegy, milyen a védelmük vagy éppen a gyorsaságuk, a versenyek után kapott tokenekből vásárolható podok pedig olyan átalakításokat tartalmaznak, amikkel a kasztnik külseje és értékei is változtathatók. Ha például tetszik a Dark Sonic vagy Eggman alias Robotnik kasztnija, de kevésnek érzed a lóerőt vagy a pajzsot, esetleg gyengének a féket, akkor a kapott összetevőkkel annyit és úgy szerelgetsz, ahogy csak jólesik – a végén így nemcsak aranyszínű részekkel dekorálva a járgányt, hanem fel is turbózva azt. És akkor a különböző festésekről és matricákról még nem is beszéltünk. Persze, ezek csak olyan szempontból lényegesek, hogy a szemednek kedvesebb és kellemesebb legyen az összhatás, illetve menőzhess a járgányaiddal.
Multi-talentum
Miközben a több térképen átívelő küzdelem a csapatok között elég sokáig kitart, azért a Sumo Digital nem feledkezett meg más extra tartalmakról sem a szavatosság javítása érdekében. Van lokális multi is, de természetesen a többjátékos online mód hozza el az igazi katarzist, ahol csapatot vagy akár szimplán egy karaktert irányítva is be lehet ugrani a féktelen száguldozásba. A Team Sonic Racing önmagában jópofa, élvezetes, de természetesen az az igazi, amikor valódi sofőrökkel méred össze a tudásod – és ilyenkor derül ki igazán, hogy hiába hitted korábban, hogy egészen jó vagy, sajnos ennek a fele sem igaz. Merthogy mindig megjelenik valaki a világhálón, aki mellett aztán hiába is igyekszel, leginkább csak a sereget hajthatod.
Ha néhány mondatban vagy szóban kéne jellemeznem a Team Sonic Racinget, akkor azt mondanám, hogy kellemes és nagyon szórakoztató iparosmunka, ami nem kimondottan látványos, de azért tartalmaz szép pillanatokat, továbbá igazán sokat nem tesz hozzá a műfajhoz a csapatmunka mellett sem. Nagyon színes (mint pozitívum), élvezetes, de nem minden esetben emlékezetes pályákkal, megoldásokkal, elég jó tartalommal, ami azonban idővel monotonná válik, miközben néha még idegesítővé is. Ezzel együtt azonban könnyed szórakozás a korai kartjátékok mintájára, aminek jelenleg kevés vetélytársa van (maximum az NS felhozatalában a Mario, de az ugye másra nem elérhető). Legalábbis június végéig, amikor kiderül, hogy az új Crash Team Racing csak egy szimpla felújítás, vagy esetleg a kor elvárásainak is megfelelő kihívó. Sonicnak és társainak emellett igazán nincs miért szégyenkezniük, mert maga a játék kellően élvezetes, egyedül azok az apró extrák hiányoznak belőle, amik miatt kötelezőnek mondhatnám, esetleg egy év múlva is elővehetnénk, mint hivatkozási alap.
