Orvosnak pocsék lennék. Erre mondjuk nem a Surgeon Simulator tesztelése során jöttem rá, hanem amikor egy orvosi egyetemre járó ismerősöm a kisállat boncolásokról mesélte önfeledten, hogy milyen klassz és tanulságos dolgok, és alig várja, hogy a következő szemeszterben emberi kezeket is felszeletelhessen. Ajvé. Ezzel szemben viszont mindig szívesen néztem a tévében a különböző orvosi drámákat, mint a Vészhelyzet, a Kórház a város szélén, vagy épp a Grace klinika, ami személyes kedvencem volt a 6. évadig (amikor is aztán úgy meguntam, hogy azóta se néztem tovább). Szóval, maga az ötlet, hogy egy játékban orvost, egészen pontosan a szakma csúcsát képviselő sebészt alakítsak, kifejezetten vonzott… amíg meg nem láttam a Surgeon Simulatort, és rá nem eszméltem, hogy a játékban bemutatott jelenetekhez viszonyítva a magyar egészségügy kifejezetten jó állapotban van.
SZIKETELÉS
A megtévesztő cím ellenére a Surgeon Simulator nem az élethűségről híres. Bár tény, hogy egy sebészt alakítunk a játékban, akit belső nézetben irányíthatunk a műtétei során, a doki mindössze egyetlen kézből áll, melyet szó szerint ujjanként kell vezérelnünk, miközben minden apró vágás és metszés precíz mozgáskoordinációt igényel. Azazhogy igényelne, ugyanis páciensünk, Bob (minden beteget így hívnak) nem egy érzékeny fajta: az sem zavarja különösebben, ha a sebész csontfűrész helyett kalapácsot, esetleg egy digitális órát használ a bordái szétfeszítésére, vagy inkább megsemmisítésére. Első operációnk például egy szívátültetés, ami a Surgeon Simulator esetében azt jelenti, hogy a teljes mellkast szét kell vernünk, az útban lévő szerveket ki kell szaggatnunk, a rossz szívet kitépnünk, majd az asztalon lévő dobozba tett, új ketyegőt a kibelezett testbe dobva konstatálhatjuk, hogy Bob biztos teljes életet él majd légzőszervek, gyomor és máj nélkül.
Ezek után elég nyilvánvaló, hogy a Surgeon Simulator nem egy komoly játék, hanem egy beteges vicc, amit a hozzám hasonló hipochonderek egyből utálni fognak. Ráadásul a szív- és vesetranszplantáció csak a kezdet: idővel agyátültetést (!), szemműtétet, fogműtétet és gobleshaft-átültetést is végezhetünk, utóbbit ráadásul egy űrlényen, mert miért ne. A játék tele van feloldandó rejtélyekkel és eldugott poénokkal, ha pedig letudtuk az összes műtős operációt, elvégezhetjük őket egy száguldó mentőautóban, vagy akár az űrben is. Minél extrémebb körülmények között kell helytállnunk, annál nehezebb műteni, a bénázásunk pedig sokszor Bob halálához vezet – na, nem mintha a Surgeon Simulator sikerek műtétei sok reményt hagynának az életben maradásra.
„KÉREM A KONTROLLERT, NŐVÉR!”
A tavaly megjelent Surgeon Simulator 2013 és a frissített Anniversary Edition között némi extra tartalom a különbség, mint a már említett szem- és szájsebészeti beavatkozások. A PS4-es kiadásban mindez alapból benne van, PC-re pedig pár filléres DLC-ként tölthetők le a 2013-as alapjátékhoz. Mi a konzolos változattal játszottunk, ami az A&E-s kiegészítésen túl kontrollerre szabott irányítást is kapott, és bár jó lenne azt mondani, hogy a sebészek élete könnyebb lett, az igazság az, hogy pontosan ugyanolyan lassan és bajosan megy a szervek ráncigálása és szanaszét hajigálása, mint anno egérrel és billentyűzettel. Az azonban biztos, hogy ha élvezitek az efféle beteg poénokat, vagy épp könnyesre nevettétek magatokat a Fűrész-filmeken, a Surgeon Simulatorral is kiválóan fogtok szórakozni. Elsőre csak egy gusztustalan állatságnak tűnik az egész… oké, az is, de muszáj fejet hajtanunk a bőséges lehetőségei előtt, melyek tökéletesen kompenzálják a PS4-es kiadás több ezer forintos árát. És ha már a pénznél tartunk, két dolog van, ami megfizethetetlen: Bob számtalanszor megmentett élete, na meg a barátaink arca, amikor meglátják, hogy a gigantikus HD-tévén nem valami überlátványos akciójátékkal szórakozunk, hanem kuncogva cincáljuk egy leszedált fickó beleit, miközben drámai zene duruzsol a háttérben. Prájszlessz!
