A magyar mozikba Vigyázz, kész, szörf néven kerülő film szép példája annak, hogy Hollywood az anyagiakat tekintve mennyire biztosra akar menni a produkcióival, még ha ennek az is az ára, hogy a néző kap egy enpluszegyedik egyszer használatos izét, amire utólag sajnálja a mozijegyet. Nem különösebben túlvariált animációs filmről van szó, főszereplői pingvinek (ezeknek a madaraknak most szezonjuk van, lásd Táncoló talpak), a konfliktus egy extrém sport, a hullámlovaglás körül bonyolódik, a jellemek pedig egyszerűek, mint a faék. Van jó fej pingvin, aki zsebre vágja majd a film végén az erkölcsi győzelmet, jó csaj pingvin, poénos mellékfigurák (egy kakas, egy izomagyú pingvin és egy geek pingvin) és persze egy gonosz főellenség. Ennyiből 70-es IQ fölött már össze lehet rakni a film cselekményét is, szóval valahol szinte érthető is, hogy a játékátirat fejlesztője, az Ubisoft miért nem strapálta magát.
A konverzió ugyanis nem fogja megrengetni a játékpiacot. Könnyed sportprogram lévén a Surfs Upban a film főbb helyszínein kell meglovagolni a hullámokat és a különböző tereptárgyakon mindenféle trükköket bemutatni tehát voltaképpen egy gördeszkás szimulátor mutációjáról van szó. Ebből rögtön adódik az a hátrány, ami a műfaj és a PC találkozásakor szokott: rettenetes az irányítás. Külön gombokkal lehet terelgetni a szörföst, előhívni a kunsztokat, megtartani a deszkát a hullámokon, a négy iránybillentyűvel pedig szabadfogású trükköket lehet bemutatni. Mindezeket a funkciókat egy konzolos kontrolleren logikusan elhelyezve találjuk meg, de aki a PC-s változatot billentyűzettel képes folytonos félrenyúlások nélkül irányítani, az vagy mutáns, vagy polip (vagy hozzászokott már az ilyen átiratokhoz, és rég vett egy gamepadot).
A másik probléma a programban rejlő játékórák száma. A bajnokságot kb. két óra alatt végig lehet tolni, a pályák pedig annyira nem változatosak, hogy többször nekiessen az ember. Igaz, mindenféle gyűjtögethető marhaságokkal (amiket pályánként meghatározott, kiugró teljesítmények után kapunk) próbálnak valamiféle újrajátszhatósági értéket adni, de őszintén szólva két órán keresztül is elég unalmas ugyanannak a néhány trükknek az ismételgetése. Létezik még egy multiplayer mód, de neten nem lehet egymás ellen játszani, csak egy gépnél. Ezen kívül akad még egy minijáték is, amelyben egy levéllel kell leszáguldani száraz terepen ez jóval primitívebb, mint az alapjáték, ezért két próbálkozás után már nem is érdekes. Mindez azért a 25-30 dollárért, amibe ezek a B-kategóriás szutykok kerülnek, kicsit kevés.
A fenti komoly negatívumokat a külcsínnel próbálták elfedni, több-kevesebb sikerrel. A grafika és az animáció helyenként egész pofás, a pályák olykor egész ötletesek, csak a grafikus motor kiszámíthatatlan néha (egészen váratlanul neki tudunk menni egy láthatatlan akadálynak). A karakterek animációja remek, a hangok szintén, a háttérzenét viszont valószínűleg turkálóból guberálták. Az összkép pedig az egész komoly hiányosságok miatt legjobb szándékkal is csak felemásnak nevezhető. A Surfs Up egy tucatfilmből készült tucatjáték senki nem veszít vele sokat, ha kihagyja.
Két kéz nem elég
A konverzió ugyanis nem fogja megrengetni a játékpiacot. Könnyed sportprogram lévén a Surfs Upban a film főbb helyszínein kell meglovagolni a hullámokat és a különböző tereptárgyakon mindenféle trükköket bemutatni tehát voltaképpen egy gördeszkás szimulátor mutációjáról van szó. Ebből rögtön adódik az a hátrány, ami a műfaj és a PC találkozásakor szokott: rettenetes az irányítás. Külön gombokkal lehet terelgetni a szörföst, előhívni a kunsztokat, megtartani a deszkát a hullámokon, a négy iránybillentyűvel pedig szabadfogású trükköket lehet bemutatni. Mindezeket a funkciókat egy konzolos kontrolleren logikusan elhelyezve találjuk meg, de aki a PC-s változatot billentyűzettel képes folytonos félrenyúlások nélkül irányítani, az vagy mutáns, vagy polip (vagy hozzászokott már az ilyen átiratokhoz, és rég vett egy gamepadot).
Kevés a jóból
A másik probléma a programban rejlő játékórák száma. A bajnokságot kb. két óra alatt végig lehet tolni, a pályák pedig annyira nem változatosak, hogy többször nekiessen az ember. Igaz, mindenféle gyűjtögethető marhaságokkal (amiket pályánként meghatározott, kiugró teljesítmények után kapunk) próbálnak valamiféle újrajátszhatósági értéket adni, de őszintén szólva két órán keresztül is elég unalmas ugyanannak a néhány trükknek az ismételgetése. Létezik még egy multiplayer mód, de neten nem lehet egymás ellen játszani, csak egy gépnél. Ezen kívül akad még egy minijáték is, amelyben egy levéllel kell leszáguldani száraz terepen ez jóval primitívebb, mint az alapjáték, ezért két próbálkozás után már nem is érdekes. Mindez azért a 25-30 dollárért, amibe ezek a B-kategóriás szutykok kerülnek, kicsit kevés.
Kihagyható darab
A fenti komoly negatívumokat a külcsínnel próbálták elfedni, több-kevesebb sikerrel. A grafika és az animáció helyenként egész pofás, a pályák olykor egész ötletesek, csak a grafikus motor kiszámíthatatlan néha (egészen váratlanul neki tudunk menni egy láthatatlan akadálynak). A karakterek animációja remek, a hangok szintén, a háttérzenét viszont valószínűleg turkálóból guberálták. Az összkép pedig az egész komoly hiányosságok miatt legjobb szándékkal is csak felemásnak nevezhető. A Surfs Up egy tucatfilmből készült tucatjáték senki nem veszít vele sokat, ha kihagyja.
