A Super Smash Bros. sorozat nem tartozik a szokványos programok közé, mégis azt mondhatjuk a megjelent epizódokról, hogy ízig-vérig videojátékok. Tudjátok, azon fajtába tartoznak, amelyet húsz-harminc éve is el lehetett különíteni a tömeggyártás futószalag-termékeitől, hiszen szorgos-gondos odafigyelés, szokványostól eltérő tartalmi szolgáltatások és nagyon pöpec játékmechanika áll a középpontjukban. (Ahogyan azt a Nintendo-címek legjavánál tapasztalhatjuk…) Amikor berakod a Smash Bros. lemezét a gépedbe, egyből elkap egy nosztalgikus hullám, a játék közben eszedbe jutnak a kölyökkorodban eltöltött percek az SNES vagy épp az N64 előtt. Felhőtlen, sallangmentes szórakoztatást kapsz az arcodba, csak persze a kor szellemének megfelelően tízezres fordulatszámon.
Mint bunyós cuccok, a Super Smash Bros. epizódok szintén megtörik az írt-íratlan szabályokat. Míg más verekedős mókában a tökéletesen, már-már sakkjátszmaszerűen kivitelezett mozdulatok és ellenmozdulatok sorozatán van a hangsúly, addig az SSB-játékok mellékesen rád öntenek egy nagy kartondoboznyi kacatot, behoznak a pályára r ajtad kívül akár hat-nyolc másik karaktert, végül az egészet berakják egy japán zenedoboznak álcázott centrifugába, és bumm! A végén már azt sem tudod ki kivel és mit miért. Na persze ezek csak az első benyomások – lássuk az alapokat, és hogy miben tudtak újítani a Sora Ltd. fejlesztői!
SSB ALAPOZÁS
Bár az SSB műfaját ténylegesen a verekedős játékokból kell gyökereztetni, a cél itt nem az ellenfél életcsíkjának leapasztása. A furfangosan kialakított pályák mind rendelkeznek oldalsó peremekkel, az ütéseinkbe pakolt lendület pedig az adott opponensek gyengülésével emelkedik. A feladat természetesen az, hogy a pályáról kipenderítsük az ellenfeleket, akik az egyre-másra bekapott találatok hatására egyre nagyobbakat zuhannak, esnek, repülnek. Ha a perem széléről lepottyanunk, még nincs minden veszve, ugyanis különböző trükkös visszatérő mozdulatokkal visszakapaszkodhatunk, de van egy pont, amin túl már nem tudunk szépíteni, és óriási csóvát húzva magunk után repülünk el a végtelenbe. A harcnak ekkor sincs még vége, bár kismillió módosító szabhatja meg, hogy épp mi a győzelmi feltétel.
Eddig nem is lenne izgalmas a mutatvány, az SSB azonban jóféle nintendós őrülettel bolondítja meg a szokatlan alapokat. Az arénákban csak úgy hemzsegnek a mindenféle power-up jellegű bónuszok, a pályák gyakran maguk is önálló életet élnek, és több környezeti veszélyforrást is rejtenek. Nem kell csodálkozni, ha az egyik sarokban Link (a Zelda-sorozat hőse) egy Super Scope-pal (a Super Nintendo fénypisztolya… izé fénybazookája) osztja a másik oldalon piros gombától megnőtt Sonicot, miközben a Duck Hunt kacsája és kutyája egy óriási Pac Man elől menekül egy emelettel feljebb. Hihetetlenül szellemes videojátékkultúra-katyvaszt agyaltak ki a HAL Laboratory veteránjaiból verbuvált fejlesztők. A poén működik a frissen ismerkedő SSB játékosoknál is, hiszen a színes kavalkád kis betanulással az első perctől kezdve jópofa szórakozást garantál. Persze a régi motorosok is maximálisan megtalálhatják a számításukat az SSB címekben. Annyi hivatkozást, gondosan összerakott kikacsintást és rejtett poént, mint amit a Smash Bros.-okban látunk, máshol nem igazán tapasztalhatunk. Kissé furcsa és kaotikus lehet az, ami egy-egy meccs alatt lepörög a szemünk előtt, mégis minden rendszerszerűen működik. Az SSB szabályrendszere olyan trükköket és finomságokat enged meg, melyeknek köszönhetően profi szinten is újabb héjakat hámozunk le a bunyó rétegeiről. És akkor a teljesen eltérő karaktermozdulatokról, a pályák leosztásának trükkös apróságairól és a legextrémebb bónusztárgyak képességeiről egy szót sem ejtettünk…
A Wii U VÁLTOZAT
Nos, a készítőknek a megelőző Brawlhoz képest nem volt könnyű dolguk a természetes fejlődés fenntartása érdekében, ugyanis a sima Wii-re megjelent epizód szinte mai fejjel is elismerésre méltó tartalmi színvonalat képviselt. Ennek ellenére a Wii U-s felvonásnak sem kell szégyenkeznie, hiszen az elvárt mennyiségi és minőségi faktorok mércéjét lazán hozták a japán készítők.
A karakterfelhozatal-lista önmagában is elég impresszív, hiszen 49 harcos vár arra, hogy kiismerjük a küzdési stílusukat, és végigzongorázzunk a mozdulataikban rejlő gegparádén. A tizenöt új harcos sem kevés – külön öröm, hogy a már említett Pac Man vagy a visszatérő Sonic mellett maga Mega Man is a lista részét képzi, mint „külsős” bunyós. A játékmenet szempontjából középutat választottak a fejlesztők, és megpróbálták a Brawl lazasága, valamint a Melee hardcore tempója közé belőni a program nehézségének a stílusát. Nincsenek pályák közti átalakulások (Samus például alaprucijában és a Zero Suitban is külön karakterként jelenik meg), hiányzik a véletlenszerűen szívató, fenékre ültetős mozdulat, és a peremfoglalós védekezést is átszabták a készítők. A tonnányi egyéb apróság mellett természetesen a karaktereket is újrasúlyozták, a méretükkel is variáltak, de az sem elhanyagolható tényező, hogy egyes spéci mozdulatok is újra lettek gondolva. A változtatásoknak nyilván nem fog minden rajongó örülni, de úgyis hosszú hónapok intenzív multiplayer-meccsei igazolják majd ezen apróságok létjogosultságát.
Már a Melee esetében is hihetetlenül kiemelkedő munkát végeztek a HAL grafikusai, a Brawl után viszont a Wii U-s epizód a mindenkori SSB mércéhez képest nem ugrik akkorát a látvány tekintetében. A 1080p-s kép persze parádés, viszont a karaktermodelleknek és a háttereknek talán nincs akkora horderejük, mint korábban tapasztalhattuk. Ami azonban elvitathatatlan: a Full HD felbontás melletti 60 fps igencsak lenyűgöző tulajdonság, ami akár nyolc harcos esetén sem szenved csorbát. Egy komplex játékmechanikával bíró, ügyességi címnél ez pedig tudjuk, micsoda fegyvertény bír lenni. A technikai részhez tartozik még, hogy a program elsők között lesz kompatibilis a Skylanders bábukra hajazó Amiibo figurákkal, melyek segítségével fejleszthetjük, sőt új mozdulatokkal is felruházhatjuk karaktereinket.
Oldalakon keresztül lehetne sorolni a játékmódok széles tárházát, amelyben az utolsó fogaskerékig megpiszkálható szabályokon keresztül a saját magunk képére formálható pályákon és Mii harcosokon át a multiplayer-lehetőségekig mindent megtalálhatunk. A program egyik legfőbb motivációs erénye mégis az, hogy folyamatosan, állandóan bombáz minket valami bónusszal, karakterrel, új pályával vagy megoldandó új kihívással. Ha valamibe bele kell kötni, akkor az Adventure mód hiánya mindenképp a komoly negatívumok listájára írandó. A legutóbbi Subspace Emissary után mondjuk nehéz valódi újdonsággal előrukkolni, de a pótlékként bekerült Classic opció mégsem helyettesíti a kalandmódot.
CSAPASSUK!
Rettentő frankón összerakott bunyós anyag tehát a Wii U-s Super Smash Bros., amely a kaotikus felszíne alatt jól átgondolt mechanikát és zavarba ejtően sokszínű tartalmat kínál. Az egyetlen bűne, hogy a mindenkori színvonalhoz képest értelmezett csúcsokat már a Brawl idejében elérte a program, így kevéssé fog újdonságként hatni a frissen kínált csomag. Az Adventure módért is hullattunk pár könnyet, de ez legyen a játékkal a legnagyobb probléma. Wii U tulajként balgaság kihagyni!
