Igen, őrülettel és képzavarral teli a játék, pont úgy, ahogy a bevezető, de már az első képek vagy a trailer megtekintésekor bárki nyugtázhatja, hogy komolyságra ezúttal ne is számítsunk. Jómagam egyébként a legalább egy éve várt Dollhouse-ra voltam ráizgulva, ám miután az sajnos nem érkezett meg időben, AAAH!, a kutya (milyen szép név, megsimogathatom?) viszont csaholva befutott a szerkesztőségbe, végül a tortauniverzum és sütimágus infantilis akció-szerepjátékára neveztem be.
esztia… nesztia… mnesztia – Amnesztiaaaa!
A Studio Evil alkotása egyébiránt a józanul kitalálhatatlan kerettörténeten túl a lehető legtipikusabb nyitánnyal indít, ami RPG esetében felmerülhet. Kitalálod? Igen, amnéziás hőssel, aki egy kráter közepén ébredve idegen az idegenek között. Merthogy a nemtől függően Dude vagy Dudette alapnévvel illetett emberszabású egyszemű… err, egyszem fejű… mindegy, szóval a „szemesnek áll a világ” abszolút hívőjeként nevezhető rendőrrel összetalálkozva börtönbe kerül, ahol aztán láthatja, milyen fura lények éldegélnek ezen a különleges helyen. A jó hír az, hogy sokáig nem kell raboskodni, mert az apokalipszis szélére sodródva kihirdetik az amnesztiát, innentől pedig csak pár fejtörő és egy visszafogott bemelegítő kör áll az utadba, mielőtt meglátogatod a több nagy helyszínből álló, megnyitható térkapukkal összekötött világtérképet. A helyi Janival szóba elegyedve aztán kiderül, hogy hat mágus kell a végjáték visszafordításához, mielőtt az eb elégedetten csettintene egy csonton rágódva, aztán kipusztulna a világ fél tortakészlete. De lehet, hogy a történet egy részét már én álmodtam hozzá, hogy igazi bosszúállóként toroljam meg a személyemet ért sérelmeket.
A játékmenet egyébként egyszerű akció-RPG elemeket tartalmaz, avagy kapcsolókat és azokra tehető nehezékeket vetünk be, a talált és mozdítható tárgyakat (szekrény, doboz, konzerv, bomba) elhajigáljuk, ami pedig törik, abból kiszedjük a tartalmát. Ami nem törik, az vagy fájdalmat okoz, vagy pedig ehető. A teszt lehetőségét átadom, de a lángoló kütyük ritkán tesznek jót az emésztésednek. Csak szólok. A felszerelés egy része egyébként a karakterre helyezhető, így egyre jobbak a képességei, amiket a skillekkel is fel lehet dobni (ráadásul elég sok fáról váltogatva), a bot, majd kard helyett lőfegyver is bevethető a nyugalom megőrzésének érdekében, szóval a változatosságra ilyen téren nem lehet panasz, miközben keressük az utat, megnyitjuk az új helyszíneket és szereplőket, bossokat verünk le, összeszedjük a csapatot, meg agybajt kapunk az ismétlődő zenétől.
Komolyan hülyék vagy hülyén komolyak?
A Super Cane Magic Zero lényegében egy szimpla kooperatív akció-RPG, aminél a karikatúra jellegű külsőn és a rengeteg marhaságon van a hangsúly, miközben lokálisan négy fő oszthatja a pofonokat, kardvágásokat és varázslatokat. Online multiplayerre sajnos nincs lehetőség, ami pedig a játék sava-borsát adná, miközben a zenében és a játékmenetben is rendre felüti a fejét a monotonitás, sőt még némi képfrissítési probléma is előfordul. A Cyanide & Happiness jellegű külső senkit ne tévesszen meg, az olasz képregényrajzoló munkája csak nyomokban tartalmazza a rövidek zsenialitását. Éppen ezért, bár a Super Cane Magic Zero közel 20 órás ígért tartalma jól hangzik, a teljes árat csak azok csengessék ki, akiknek nagyon bejön a stílus, mindenki más inkább várjon egy leárazást, esetleg éljen a kétórás próbaidőszak lehetőségével.
