Az indie fejlesztők kreativitástól néha igencsak túlburjánzó világában időről időre felbukkannak kimondottan beteg és elborult, ugyanakkor zseniális darabok, melyekre a konvencionális jelző még a legnagyobb jóindulattal sem illene. Ezen játékok büszke sorát erősíti a Struggling is – minden idők egyik legfurább, leggyomorforgatóbb és legzseniálisabb kooperatív játéka.
Hőseink az ősidőkben megjósolt legendás testvérpár, az eszes Achilles és az erős Hector, akik a prófécia szerint egy nap felkerekednek, hogy szembeszálljanak a világot megrontó gonosz istenekkel, és helyreállítsák a békét, az egyenlőséget. A prófécia kitalálói a játék története szerint szerencsére rég kihaltak, mire ez a legendás és szó szerint elválaszthatatlan testvérpár végül megszületett – két, test nélküli, összenőtt, csak üvöltésre és nyáladzásra képes, egy hüllő DNS-el kombinált fej formájában, valamiféle őrült laboratóriumban. Egyetlen fegyverük hihetetlenül lágy és bármikor újranöveszthető karjuk, melyből mindkét testvér egyet-egyet irányít.
Bal csáp, jobb csáp, egy, kettő!
Miután a szupertitkos laboratórium tudósai egy részeg tivornya során (melyet hol máshol tartanának, ha nem a laborban), elszabadul az összes, emberi anatómiát a legkülönbözőbb módokon meggyalázó kísérleti eredményük, hőseink (hősünk?) elindulnak, hogy teljesítsék küldetésüket. Lehetőségeink első körben kimerülnek a hozzánk tartozó egyetlen (meglehetősen petyhüdt) kar mozgatásában, azzal a talaj vagy valamilyen kapaszkodó megragadásában, esetleges sérülés vagy gubanc esetén újranövesztésében, illetve egy külön gombbal állatias nyüszítés és vonyítás kiadásában a hozzánk tartozó szájból. A játék természetesen játszható egyedül is, ekkor a két testvért a választott kontrollerünk – kimondottan ajánlott egy gamepad használata – két felével irányíthatjuk, kissé hasonlóan a Brothers: A Tale of Two Sonshoz, melyben szintén egy játékos irányíthat egy testvérpárt, csak épp kevésbé gyomorforgató módon. Küldetésünk előrehaladtával, és az egyes, néha már-már a The Binding of Isaac-et idéző főellenfelek legyűrésével képességeink sora fokozatosan bővül újabb és újabb trükkökkel, például karjaink lecsatolásával, hőseink azonban végig sérülékenyek maradnak (az első elszenvedett sebzés hatására rögtön a legutóbbi checkpointtól folytathatjuk), a játék pedig címének megfelelően folyamatos küzdelem a pályákkal, az irányítással, és ha az eredeti koncepcióhoz híven ketten játsszák, néha egymással is.
Lendítsd már át,vagy legalább növeszd újra!
A Struggling ráadásul kiváló, ugyanakkor szadista módon adagolja a kihívást: amikor már egy adott elemet, akadályt sikeresen leküzdöttünk (első körben maga a hatékony mozgás is egy elég komoly feladvány), szinte a következő checkpoint után felturbózza vagy bővíti azt valamivel, ami még gyorsabb, még összehangoltabb munkát követel meg gyönyörűséges testvérpárunktól. A Struggling szürreális, beteg humora és prezentációja (melyek néha-néha egészen emlékeztetnek a Rick és Morty-szériára) végig lekötik az erre fogékony játékosokat, a játékmenet pedig bármennyire frusztrálónak tűnik, kevés játékban ennyire hihetetlenül jó érzés, mikor sikerült valamilyen egyenesen lehetetlennek tűnő, már-már frusztráló, ugyanakkor külső szemmel nézve egészen banális feladatot teljesítenünk.
A tesztelés során párommal közösen estünk neki a végigjátszásnak (mielőtt hasonló dologra vállalkoznátok, feltétlenül győződjetek meg arról, hogy párotok poénnak fogja fel a játékot, és nem kap instant gyomorgörcsöt az audiovizuális elemektől – nálunk szerencsére az előbbi eset játszott), és bármennyire is idegőrlő egy olyan egyszerű feladat, mint egy lift bezárása és indítása (ez hogyan lehet ennyire nehéz?), egyszerűen képtelenek voltunk abbahagyni vagy megunni az újabb és újabb próbálkozást. A játék ráadásul titkos helyekkel, elrejtett, gyűjtögethető tárgyakkal még az újrajátszásra is próbál motiválni.
A Struggling így összességében egy nagyon furcsa, nagyon beteg, ugyanakkor zseniális és szórakoztató játék, melyre nem biztos, hogy évek múlva is emlékezni fogunk majd mély története és művészeti magasságai miatt, ám megfelelő hangulatban és társaságban egy meglepően addiktív és végtelenül szórakoztató kooperatív móka, amit csak ajánlani tudok.
