A színház a szórakozás-szórakoztatás egyik legősibb formája, hiszen az ókori Görögország és a Római Birodalom területén már az időszámításunk előtt az 5. században is adtak elő darabokat, igaz, ekkor még férfiak játszották el a női szerepeket is. Több évezredes fejlődés után az egyik legnépszerűbb színházi műfajjá a musical vált, hiszen mindent tartalmaz, amire szükség van a felhőtlen szórakozáshoz: tánccal és zenével, énekkel mesélnek el egy történetet. A mai modern musicalek első képviselőjének az 1866-ban bemutatott The Black Crook tekinthető és bár azóta számtalan kiváló darab került színpadra, arra még nem láttunk példát, hogy a musicalt, mint színházi műfajt a videójátékkal keverjék. A Stray Gods: The Roleplaying Musical pontosan ezt teszi és milyen jól teszi!
Színház az egész játék
A Stray Gods főhőse Grace, akit éppen kidobtak a főiskoláról, és nem tudja, mit kezdjen az életével. A legjobb barátnőjének együttese meghallgatást tart, ahol együtt énekel egy ismeretlen fiatal lánnyal, aki pár órával később a karjai között hal meg. Ezután Grace a görög istenek tanácsa előtt találja magát: kiderül, hogy az ismeretlen lány neve Calliope (Ashley Johnson), aki múzsaként az istenek családjának tagja volt, és ereje egy részét – halálának pillanatában – átadta Grace-nek. Az istenek őt vádolják Calliope megölésével, igazságot akarnak, azonban megadják Grace-nek a lehetőséget, hogy bizonyítsa ártatlanságát: ha sikerül neki, csatlakozhat hozzájuk, ha nem, ő is meghal…
Innentől pedig az ének, a zene és Grace leleményességétől, képességétől függ, hogy hogyan alakul sorsa. Hét napja van a bizonyításra, és ez alatt az idő alatt a legtöbb görög istennel kapcsolatba kerül: Apollóval, Perszephonéval, Athénével, Hermésszel, és így tovább. A Stray Gods ugyanakkor címével ellentétben nem egy szerepjáték, hanem egy narratíva által vezérelt alkotás: a játék elején három tulajdonság közül lehet választani, hogy mi vezérelje Grace-t: az okosság, az agresszivitás, vagy a kedvesség. Ahogy elindul a történet, és meghalljuk az első dalokat, rögtön rájövünk, hogy az énekeket milyen irányba lehet terelni a választásokkal. És ezek a választások bizony nagyon fontosak lehetnek: előfordulhat, hogy csak így jutunk hozzá olyan információkhoz, melyek elengedhetetlenek a gyilkosság sikeres felderítéséhez. És higgyétek el: ezek a dalok valóban olyan minőséggel rendelkeznek, mind zene, mind szöveg szempontjából, amelyek egy valódi színpadon is megállnák a helyüket. Grace (Laura Bailey) nemcsak szólózik, de versenyduettet énekel Perszephonéval (Mary Elisabeth McGlynn), illetve a játékban előforduló istenségek legtöbbjével is dalra fakad. A dalok témái többek között a magány, a fájdalom, a veszteség, de az álmokról is szólnak énekek. A dallamok gyönyörűek, egy teljes nagyzenekar adja elő ezeket, olyan hangzásvilággal, amit játékban eddig nem nagyon tapasztaltunk meg. Persze a játékban szereplő isteneket nem az úgy kell elképzelni, mint ahogy művészettörténet alatt tanultuk: Apolló (Troy Baker) például egy nyitott inges, nyakláncos, világos színű nadrágban járó szakállas férfi, míg Perszephoné az Alvilág (milyen stílszerű) nevű szórakozóhely vezetője. Calliopé otthona tele van festményekkel, hangszerekkel, vagyis mindennel, amit egy múzsához gondolatban társíthatunk. Még akár romantikus kapcsolatot is kialakíthatunk velük, a következő végigjátszás célja az lesz, hogy kiderüljön, Apolló milyen társ lehet...
Isteni színjáték
A Stray Gods az egyik legkülönlegesebb játék, amivel eddig találkoztunk. Nemcsak amiatt, mert ez egy játékba oltott musical, több, mint 20 dallal, de azért is, mert tényleg olyan, mintha egy színdarabot néznénk. A Stray Gods több felvonása tele van színpadias jelenettel, például amikor Grace a színpadon énekel a közönségének, és azok tapssal és ujjongással válaszolnak. A fények, a szereplők beállításai is a színpadi hatást erősítik: a Summerfall Studios ezzel az alkotással bizonyította, hogy két olyan vadidegen műfajt, mint a színház és a videójáték is lehet sikeresen keverni. Persze ez adja a játék egyik nehézségét egyben: mivel a szereplők énekelnek, nemcsak egyedül, de akár egymás mellett ketten-hárman is, így bizony elengedhetetlen az erős figyelem és az angol nyelvtudás, hogy a történet teljes egészét megértsük.
A Stray Gods egy fényes igazgyöngy napjaink játékkínálatában. Nem mindennapi játék, ami nem mindennapi élményt ad, amit minden színház és játékrajongónak ki kell próbálnia, ráadásul a narratíva elágazásai miatt többször is végig lehet játszani. Előttünk bizonyított a Stray Gods, és reméljük, a stúdiók a jövőben bátrabban fognak ilyen fejlesztésbe belekezdeni. A Summerfall a Stray Gods-szal igen magasra tette a lécet, így nagyon kell igyekezni, hogy ezt a műfajteremtő alkotást bárki is túlszárnyalja.
