Ami a játékot igazán eladja az nem más, mint annak tekervényes története, és a világ, amiben ez íródik, de persze az sem mindegy, HOGYAN íródik. Mesénk főhőse Reynardo a róka, akit anyja utolsó kívánságával arra kér, hogy hagyja ott bűnözői múltját. Ő pedig úgy is tesz. Ám hosszú, borpárlatos pihenőjét váratlan események sora zavarja meg. A király megőrült és nagy erejű varázskönyvek nyomába küldte hollóit. A felszín alól rég elfeledett, világokat pusztító fegyverek kerültek elő. A nép pedig az uralkodó rituális áldozatairól suttog egymás közt. Egy nem várt fordulat során az egyik ilyen könyv a róka kezébe jut. Akár szerencse, akár a sors akarta így, de a könyv olyan csodákra képes, amiről álmodni sem mert.
Ma itt történelmet írunk...
Itt kezdődik a java, az első választásunk. Itt dönthetjük el először, hogy merre menjen tovább a cselekmény. Hamarosan ezt követi a sokk, Reynardo meghalt, vagy épp sötét úrként világuralomra tört? Úgy néz ki rosszul döntöttünk, vagy mégsem? Itt érvényesül a könyv hatalma, ami azzal a képességgel ruház fel minket, hogy újrakezdhetjük attól a ponttól, amikor is először kinyitottuk, azaz első döntésünk előtt. De nem térünk vissza oda üres kézzel, magunkkal viszünk egy igazságot, valamit, amit a sztori 4 fő eleméről megtanultunk. A játék célja immár az, hogy összeálljon a teljes kép, majd annak tudatában megkíséreljük elérni a legjobb befejezést.
Tarka tájakon
A világ, amiben mindez játszódik egy igazán cifra, színpompás világ. Van, amikor lebegő szigeteken, egy teljes flottán, vagy akár egy sivatagi templomon keresztül vezet az utunk. Csapdák kertjén és megannyi holló hordán verekedhetjük át magunkat a célunk eléréséig. Mindezt pedig a mesekönyv kézzel festett illusztrációi foglalják történetbe. Az egyetlen baj ezzel az, hogy nincs belőle elég, aki arra tesz kísérletet, hogy a játék mind a 24 opcionális fináléját leküzdje, csalódni fog. Idővel a legszebb táj is egyhangúvá válik, ha már betéve tudjuk minden zugát, már pedig egy-egy pálya annyiszor ismétlődik így, hogy a végére már csak végig szeretnénk futni rajtuk, de ebben meggátolnak a hollók gyakori rajtaütései.
Fészek irtás
Ami a játékban igazán sok van, az nem más, mint a kaszabolás, és a bolyongás. Ezeket a készítők 3 rendszerrel kísérelték meg színessé tenni. Kardkészítéssel, bónuszokat adó ékkövekkel, és karakterfejlesztéssel. A kardokat ládákban talált ércekkel és színes őselem esszenciákkal készíthetjük el, majd egy fejlesztéssel kovácsolhatjuk teljessé. Négy kard alkotja a repertoárunkat, és mindnek saját varázsereje is van. Az egyik életet tölt, a másik tüzet csihol, és van amelyik érintésre jéggé fagyasztja az ellenfelet. De mindegyik kulcsként is funkcionál, ajtókat nyithatunk ki velük. A probléma az, hogy egyikük sem érződik létfontosságúnak. A legtöbb ellenfelet ugyanúgy levágja a gyors kard, mint a tűz. A közöttük való váltás azért szükséges, mert így olyan ajtókon mehetünk át, amik ládákhoz, rövidítésekhez vagy alternatív útvonalakhoz vezetnek. Így találhatunk például tekercseket a királytól, amik betekintést adnak őméltósága nézőpontjába. Na és persze vörös ládikókat is, amik további esszenciákat, és egy ékkövet is tartalmaznak. Három ékkő fér a kesztyűnk foglalataiba. Ezeket a kovácsműhelyeknél kedvünk szerint cserélgethetjük, ha inkább gyorsabbak lennénk, mint ellenállóak.
Szerencsére akkor sem kell aggódni, ha olyan követ találunk, ami már megvan. Ugyanis akkor az a kő szintet lép, ezzel még nagyobb segítséget nyújtva. Ha pedig már úgy is szintlépésről beszélünk, rátérhetünk a harmadik rendszerre, azaz karakterünk fejlesztésére. A többi szerepjátékból már tudhatjuk, minél többet ölünk, annál tapasztaltabbak leszünk (egy lecke, amit ne vigyél haza). A kapott tapasztalati pontokból szintet lépünk, ami fejlesztésekre költhető pontot ad. Így tuningolhatjuk az amúgy is folyékony kardharcot, erősítve ezzel annak fő elemeit: a kombózást és a kontrázást. A végső színt egy lasszó adja, ami nem csak a közlekedésben segít, de harc közben is nagy hasznát vehetjük. Elvehetjük az ellenfél pajzsát, vagy épp magunkhoz ránthatjuk vele azokat az izgága madarakat.
Róka-móka
Szerencsére nem csak harcból van sok, de humorból is, amiben a Stories igencsak jeleskedik. Minderről a narrátor gondoskodik, aki nem csak elmeséli nekünk, hogy mi történik, de ő adja a karakterek hangját is. Reynardo nevében önelégülten piszkálódik az ellenfelekkel, ezt pedig élvezet hallgatni, csakúgy mint a popkultúrális utalásokat. A pályákat járva hallhatjuk a róka megannyi gondolatát és véleményét, a közlekedésre számtalanszor használt, repülő platformokról és teleport kövekről. Már csak arra is ezerféle szövege van, hogyha összetörsz egy dobozt. Ez adja a játék igazi egyéniségét, és teszi fel a pontot arra bizonyos i-re, ami a Stories: The Path of Destinies.
