Hull a hó, hullazsák

A játék egy nagyon hangulatos videóval nyit, amelyből több dolgot is megtudunk. Ezekből a leglényegesebb, hogy egy álarcos sorozatgyilkos szedi áldozatait, aki után már-már megszállottan nyomoz Victoria McPherson FBI-ügynök. Victoria egy modern csaj, helyenként nyers stílussal, de egyértelműen a szerethető játékkarakterek közé tartozik Épp a barátja galériájában csodálja a különböző festményeket, amikor is felhívják, hogy újabb áldozatot találtak. Innentől a lány (azaz a játékos) kezébe kerül az irányítás, hogy megpróbálja kibogozni a szövevényes ügye(ke)t. A történet napjaink Chicagójából indul karácsony környékén. Victoria első feladata nyomokat gyűjteni az ötödik gyilkosság helyszínén. Mikor ezzel végzett, belelapoz nagyapja (Gus) naplójába, amiben valamiféle prágai események vannak megörökítve…

London eső, Párizs szikrázó napsütés, Prága rituális gyilkosságok

Ekkor egy hirtelen váltással a XIX. század eleji Prágában találjuk magunkat, akarom mondani Gus McPhersont, a másik főszereplőt. Természetesen a két cselekményszál többször váltakozik a játék folyamán, ráadásul e váltások rendszerint valami érdekfeszítő vagy kulcsfontosságú pillanat előtt történnek. Így aztán a (jó) sorozatokhoz hasonlóan sikerül folyamatosan fenntartani a feszültséget, és az embert hajtja tovább a „na, most majd mi fog történni?” kérdés. E helyszínen Gustav McPhersont fogjuk irányítani, aki szintén egy sorozatgyilkosság ügyében nyomoz. Az eddigi éles fényekkel tarkított modern környezet helyett egy sokkal fakóbb, mocskosabb, de egyben hangulatosabb környezet tárul a szemünk elé. Az emberek beszédstílusa is különböző a két korban. Míg a mai Chicagóban annyi „f*ck-olást” fogunk hallani, amit egy South Park-rész is megirigyelne, addig a száz évvel ezelőtti Prágában sokkal kulturáltabb párbeszédek hangzanak el. Az külön tetszett nekem, hogy nem csak a helyszín, hanem a játék kezelőfelülete is a korhoz illő stílust veszi fel. Hamarosan rá fogunk jönni, hogy a két idősíkban játszódó események elkezdenek kísértetiesen hasonlítani egymásra. Innentől kezdve még érdekfeszítőbbé válik a történet.

Sütemény sütés, kávéfelszolgálás... Ez most valami nagymama-szimulátor?

A Still Life műfaját tekintve egy klasszikus point & click kaland, nagyon erős sztorival. Egy élvezetes kalandjátékhoz véleményem szerint nagyon fontos a jó történet, a jól kitalált szereplők, és természetesen változatos, kellő nehézségű fejtörőkre is szükség van. Nos, a sztorival semmi gond sincs, sőt ha úgy vesszük, akkor a két idősík miatt két remek történetet is kapunk. A szereplőknek is viszonylag kidolgozott az egyéniségük, a szövegek, amik elhagyják a szájukat, pedig egyenesen remekek. A feladványokkal viszont akadtak problémáim. Nem is igazán a nehézségükkel, (összesen egyszer kellett a végigjátszáshoz nyúlnom, amikor egy zárat kellett feltörnie Gusnak) hanem a típusukkal voltak gondjaim. Már az elején sem tetszett, amikor kávét kellett cipelnem a kollégáknak, ami nem megerőltető volt, hanem teljesen felesleges. Ami viszont egy kicsit tényleg felhúzott, amikor egy rébuszokból álló recept alapján egy süteményt kellett elkészíteni. Persze biztos van olyan fajta ember, akinek ez jön be, de ő 60 éves, ősz hajú, unokája van, szeret kötögetni, sütni-főzni és tuti nem játszik számítógépes játékkal. Ez persze csak a legkirívóbb eset volt, de összességében elmondható, hogy nem sok emlékezetes rejtvény van a játékban. A történet mindenképpen sokkal mélyebb nyomot fog hagyni a játékosban. A fejtörők nehézsége viszont tökéletesen be van lőve, így akik emiatt kerülték a stílust, ők is nyugodtan megpróbálkozhatnak vele. A már említett rejtvényeken kívül tárgyhasználat és párbeszédek színesítik a játékmenetet. Előbbi nem teljesen logikus, mert sok holmit nem lehet előre felvenni és berakni a tárgylistába, csak közvetlenül azelőtt, mielőtt használni szeretnénk. A dialógusoknál jópofa ötlet, hogy két stílusban (hivatalos és laza) szólaltathatjuk meg aktuális főhősünket.

A játék irányításához mindössze csak az egérre lesz szükségünk. Az intelligens kurzor attól függően, változik, hogy az adott tárggyal mit tudunk kezdeni. Ha valamit fel akarunk venni, akkor egy kéz jelenik meg, ha valamit elforgatunk, benyomunk, átállítunk, akkor pedig egy csavarkulcs, ha a jobb egérgombot nyomjuk le, a tárgylista kerül elénk. A tárgyakat meg tudjuk vizsgálni közelebbről, teljes 3D-ben fogatni tudjuk őket, és bizonyos esetekben egymással kombinálnunk is kell azokat.

Vér, mocsok, gyönyörű vízeffekt

A játék grafikája szép, de ez el is várható egy előre elkészített hátterekkel operáló játéknál. A prágai helyszínek egy fokkal szebbre sikerültek, mint a modern Chicago. A hangulaton nagyon sokat dob, hogy például a Myst-sorozattal ellentétben itt nem sterilek a helyszínek, hanem véresek, mocskosak, egyszóval valósághűek. A Prágában látható folyóvíz pedig egyenesen gyönyörű lett. A karakterek viszont nincsenek ilyen aprólékosan kidolgozva, ez főleg akkor fog feltűnni, amikor közelről látjuk az arcukat.

Kalandjainkat többször fogják filmszerű átvezető mozik megszakítani. Ezek egytől-egyik nagyon hangulatosak, és szinte mindig pont „jókor jönnek”. Különösen Gus visszaemlékezései maradtak emlékezetesek számomra. A játék második cédéjén csak videók találhatók, ezért aztán jó néhánnyal fogunk találkozni a végigjátszás folyamán. Ráadásul a már „megszerzett” filmeket később bármikor lehetőségünk van a menüből visszanézni -- ez akkor jöhet jól, ha valaki nem értett meg egy részt, vagy ha esetleg lemaradt egy fontos jelenetről.

Zenével csak ritkán találkoztam a játék folyamán. Kár érte, mert amikor megszólalt valami muzsika, akkor kellemes és a hangulathoz illő volt. A szereplők hangjait szintén jól eltalálták, úgyhogy elmondható, hogy a hangok terén is jól teljesített a program.

Microids=Minőség?

A Syberia után ismét emlékezetes játék született a Microids műhelyében, ám ez sajnos a többi játékukról nem feltétlenül mondható el. A Still Life-fal viszont elindultak egy jó úton, amiről ha nem térnek le, akkor még sok jó kalandjátékkal fognak minket megajándékozni.