Az ázsiai játékipar ebben az első negyedévben konkrétan ellopja a show-t. Most nem kezdem el sorolni a jobbnál jobb, emlékezetesebbnél emlékezetesebb címeket, amiket hozzánk vágtak eddig 2024-ben, de ha csak a Persona-Yakuza-Final Fantasy hármast megemlítem, elég sokaknak szökhet könnycsepp a szemébe, olyan kellemes élményekkel gazdagodhattunk. Az simán kijelenthető, hogy a Stellar Blade nem volt sokunk várólistáján. A SHIFT UP Corporation eddig csak és kizárólag mobilra fejlesztett, a koncepció se tűnt többnek, mint egy DmC, vagy Bayonetta koppintás… aztán kézhez kaptuk a kész játékot, és te jó ég!
Jött egy fair nő, ki leszállt közénk
A történet felvázolásával nincs egyszerű dolgom. Egyszerűen a cselekmény egy bizonyos pontjáig bármiféle netes segédlet hiányában fogalmam sem volt, hogy mi és miért történik, csak mozaik-darabokból próbáltam összerakni a teljes képet. Aztán meg egy jó 3-4 órányi daráló után ömlesztve érkeznek az információk, ráadásul szerintem összességében minden kitalálható már ezen a ponton a sztori terén. Ez persze nem teszi rosszá a történetet, meg az egész világ működését, de nagyon fura lett így az összkép. Mintha egyszerre próbálkoztak volna a jó öreg FromSoftware –féle “történetmeséléssel”, de közben próbáltak volna egyértelműsíteni is dolgokat, ezzel teljesen megkutyulva az egyértelműt. Ezen pedig az sem segít, hogy gyakorlatilag már a tutorial berak egy ostrom közepére, aztán pár perc múlva az Eidos 7 nevű városkában settenkedik főszereplőnk. EVE a neve egyébként, és valami nagyon különleges Power Rangers akciócsoport tagja, akiket csak angyaloknak hív az átlagnép. Céljuk a szinte a semmiből megjelent Naytiba névre keresztelt mutáns alien-dögök létezésének megszüntetése. Ez nem nevezhető egyszerű feladatnak, mivel ezek a szerencsétlen létformák konkrétan mintha arra lettek volna tervezve, hogy minden mozdulattal kárt okozzanak a környezetükben és az arrafelé téblábolókban. Ők azok, akik közel kiirtották a teljes emberi fajt a Földön az Utolsó Háborúnak nevezett konfliktus során. Szerencsére az emberek létrehoztak egy hiper-szuper fejlett MI-t (Mother Sphere a neve), ami rájött, hogyan lehet az emberi testet úgy módosítani, hogy ne legyen szükség ételre, italra, alvásra, vagy akár lélegzésre. Nos, pont ilyen szuper-ember főszereplőnk, EVE is, aki simán lebeg egy picit két küldetés között az űrben, ha úgy tartja kedve – aztán tömegével kezdi aprítani a monsztákat.
EVE egy kifejezett jól megírt karakter hatását kelti, még ha olyan is, mintha hiányozna egy mélyebb ismertetés és múlt-feltárás nála – bár ez a karakterek többségével így van. Ami talán a legérdekesebb, hogy a Földet már jó rég otthagyták a hozzá hasonló fejlesztett emberek, ezért amikor a városok maradványai között kolbászol és felfedezi a régi világ emlékeit, nagyon érdekes (sokszor naiv) meglátásai vannak. Akad egyébként élet a bolygón, de ezek többnyire már rég nem embernek tűnő személyek. Vannak, akiknek a teste teljes egésze gépesítve lett, de a többség már inkább gép, mint hús és bőr. Az egyik főbb játékterünk a Xion nevezetű város, ahová megérkezve kezd el a Stellar Blade úgy igazán kinyílni. Normál nehézségi szinten kvázi értelmezhető egy afféle soulslike-játékként is: habár nem veszít a játékos XP-t, a legtöbb ismerős mechanika jelen van. A harcok néha rohadt kemények, a parry és a dodge pont olyan gyakori gomb, mint a támadás, a gyógyítás, és a dobálható tárgyak limitálva vannak, az ellenfelek újratermelődnek, és persze található bonfire is, ami itt szimplán csak camp. A történet terén számomra a legnagyobb meglepetést a kőkemény horrorba hajló részek okozták. Ezeken a szekciókon csak és kizárólag a lőfegyverré alakuló drónnal lehet aprítani, sötét és szűk tereken mozogva. Nem egy Dead Space, de néhol azért szépen rám tudta hozni a frászt.
Kerek formák, rémséges hordák
Akartam pár szót szólni a Stellar Blade egyik nagy támadási felületéről is, ami ugye a megjelenés előtti botrány, mégpedig hogy a női karakterek… nos, egy picit lengén öltöznek, és talán jobban ki vannak domborítva itt-ott a látványosabb testrészeik. Ezzel nem lehet vitatkozni, a készítők tényleg rámentek a túlszexualizált megjelenésre. Nem biztos, hogy ment a helyzeten a dolog, de történetileg azért valahol látom értelmét mindennek, hiszen az emberi lények tökéletesítéséről szólt az a program, aminek keretében ezeket az embereket azzá tették, amik. Különböző skineket fel lehet oldani a játék során – köztük néhány elég bátor verziót –, és akadnak köztük sokkal kevésbé kirívó kosztümök, ha valakit ez a téma nagyon zavarna. Persze lehet még ezen túl is öltöztetni főszereplőnket, szemüveget rakhatunk rá, fülbevalót, de még a két társunkat és a drónt is lehet fejlesztgetni ilyen-olyan módon. Az Exospine a legérdekesebb, annak a két foglalatába lehet pakolászni a jó kis bónuszokat adó chipeket, amikkel lényegében a kasztokat helyettesítették. Lopakodósabb, hátulról szurkálódó taktikát is tudtok alkalmazni vagy akár távolsági harcot priorizálót, de lehet EVE tank, esetleg brutál DPS stílusú is, szóval a változatosságra egyáltalán nem lehet panasz.
Persze mindegyiknél fontos az alapvető közelharc. Ez nagyszerűen működik, élvezetes gyakorlatilag a harc minden perce jó 40 óra után is (ez nagyjából a teljes fősztori, meg a melléksztorik többsége, felváltva normál és sztori módon játszva). Skill-fából akad egy pár, de nem túl komplexek és BÉTA (máshol ez a mana/stamina/akármi), illetve Túlélő skill-fán túl a többit nincs is igazán értelme kimaxolni. Többnyire úgyis csak 2-3 képességet használ az ember, amik a leginkább jól működnek, szóval nekem a végjáték környékén már volt 8-10 fölös pontom, amit szétoszthattam volna, de minek? És ha már BÉTA töltés: ez nem automatikusan visszatöltődő erőforrás, hanem attól függően megy fel szépen lassan, hogy EVE mennyit sebez vagy mennyi támadás elől tér ki tökéletesen, de épp a támadások kivédéséért is kúszik szépen fölfelé. Egy idő után lehet pakolni rá annyi kis kiegészítőt, hogy a BÉTA visszatöltésre is lehet konkrétan a harcstílust igazítani.
Egyszer volt mutáns kutyavásár
A mellékküldetések között akad pár egészen jó történet, még ha csinálni nem is nagyon kell többet, mint megoldani pár egyszerűbb logikai feladványt, legyakni pár naytibát, esetleg ügyességi, ugrálós részeken átverekedni magad. Ezek akár még fel is húzhatják az embert, mert tény és való, EVE irányítása néhol picit fura, nem mindig azt csinálja, amit szeretnél, de ez annyira nem zavaró, és nagyon specifikus szituációk kellenek hozzá (mondjuk kisebb platformokon való ugrálás, amiből nincs sok, és a többsége opcionális kis hülyeségek elérésére szolgál). Három elköltésre való valuta lett beépítve a játék rendszerébe: a sima pénz mellett a horgászás után kapott pontok, illetve a vitcoin. Nem, nem írtam félre, vitcoin a neve, és többnyire a külcsínt változtató skineket, egyéb kiegészítőket lehet belőle venni. Ezeket a nagyobb campeknél lehet megtenni, szóval nem akárhol. De ott fejleszteni is lehet a gyűjtögetett anyagokból EVE arzenálját, hogy több legyen nála a heal, meg az egyéb használati tárgyak. De itt lehet húzni az Exospine-t is, aminek három szintje van és brutál bónuszokat tud adni, ha a játékstílusodnak megfelelőt választod. A drónt is itt kell fejleszteni idővel, amin keresztül Adam nevű társunk pofázik megállás nélkül. Mivel egy ponton túl lőfegyverként is kezd funkcionálni a szkennelgetés mellett, kifejezetten hasznos kis eszköz, és megéri adagolni bele a drón-fejlesztő modulokat.
Fontos szerepet kap még egy Lily nevű kislány. Vagyis pontosabban Lily 03. Ő EVE-hez hasonló harcosnak szánt karakter, csak jóval fiatalabb és tapasztalatlanabb, többnyire az aranyos momentumokat szállítja. Rajta keresztül lesznek elérhető a gyűjtögethető kis itókás dobozok után kapott bónuszok. Más gyűjtögethető dolog a millió data-log mellett a memory-stickek, amik lényegében az emberek fejébe dugott SD-kártyák. Ezekből lehet összerakni sok kis melléksztorit, érdekességet. Nem egy fontos része a játéknak, de kifejezetten jól esett ezeket elolvasgatni, hiszen van annyira érdekes a Stellar Balde világa.
A Szépség és a Földetek
A játék hat nagy fő területet különböztet meg. Némelyik nagyjából lineáris, sok-sok rejtett zuggal, de van két nyitott terep is, ahol egész sok, egész kellemes tennivalója lehet a játékosnak. Xion városa pazar látványt nyújt, a sivatagos szekciók is hasonló műgonddal lettek összerakva, de a zártabb terepeken is minden rendben van, bár tény és való hogy ezeken a részeken mintha csaltak volna egy picit, és ugyanúgy nézne ki az összes. Fősztori dungeonként vannak nevezve, ahol a történet továbbgördüléshez szükséges Hyper Celleket lehet megszerezni, szóval lehetett volna itt kicsit több melót belerakni a pályadizájnba, de igazából nagy gond ezzel sincs és csak szőrszálhasogatok. Az ellenfelek mindenhol a naytibának elkeresztelt dögök, de van belőlük annyi féle és fajta, hogy egy percig sem éreztem monotonnak a gyakást. Ráadásul nem is csúnya, amit ezeken a területeken látni lehet, habár tény, hogy a grafikai megvalósítás terén itt-ott kilóg a pixel lóláb.
Futni jól fut, még Quality-módban sem érződött úgy, hogy eldobálná a frameket – meglepően stabilra sikeredett ilyen téren a Stellar Blade. A szinkronhangok korrektek, bár nem nyújtanak semmi extrát, ami viszont számomra a legnagyobb gyengéje a játéknak, az a zene. Akadnak benne jó kis hangulatos ambientes zümmögések, a horror szekciókon meg aztán kifejezetten kellemes, de ami amúgy alapjáraton szól, mint zene… az abszolút nem odaillő. Amolyan k-pop light éneklősdi, itt-ott talán még azt mondom működik is (a nyílt szekcióknál például), de nagyon sokszor kizökkentett és csak néztem magam elé, hogy ezt most ide miért kellett? Ezzel a legvégéig nem sikerült megbarátkoznom, de egyébként minden más van annyira jó, hogy ne zaklassam fel magam túlzottan a dolgon.
Igen, meglepő lehet, de egy kifejezetten erős címre sikeredett a Stellar Blade. Nem számítottam arra, hogy rossz lesz, de hogy ennyire élvezem majd minden percét, az meglepő fordulat lett számomra. Lehet (sőt, biztos), hogy nem kap Év játéka díjakat, de mindenképp egy emlékezetes darab marad a 2024-es évből.
