A steampunk élt, él és élni fog. Sok-sok éves tervem, hogy ha sok pénzem lesz (lottónyeremény és ilyenek) akkor gőzbe-fogaskerékbe öltöztetek egy high-end PC-t és azzal fogok nyomulni. Van már hozzá pilótaszemüvegem az 1910-es évekből és cilinderem, meg persze bőrbakancsom. Szóval rajtam nem múlt, hogy csúnya lett a szakítás a SteamCity Chronicles-szel…
No, de mivel is állunk szemben? Egy tök jó alapötlettel, rettenetes megvalósításban. Amikor végignéztem az intrót, már éreztem, hogy sajátos lesz a viszonyunk. A videóban ugyanis igen részletesen ecsetelik, hogy milyen, amikor egy ártatlan, festői, tökéletesen működő természetközeli német kisvárost (Kolonenburg) a gonosz, ördögi és csak a profitra hajtó, gőzgépekkel mindent maga alá gyűrő ázsiai vállalat (a Yamagami) uralma alá hajt – nem mellesleg 2. világháborús rohamsisakokat használva. A kivégzéseket még csak-csak értem, de az édibébi kislány kezéből véresen, a tömését félig elveszítve a földre hulló játékmackó már sok volt a szájbarágásból. Oké, értem, Európa jó, Kína rossz, természet jó, tömeggyártás rossz – de öcsém, a számítógép, amin a játékot fejlesztettétek, na, az hol készült? Meg az okosteló?
Na, mindegy, térjünk is vissza a Steamcity 0314 nevet kapott ex-Kolonenburgba, ahol a lázadás vezére (meglepetés: hosszú combú, szépséges, fiatal lány) elhatározza, a város bizony fel lesz szabadítva, jöjjenek vissza a madarak, a boldog emberek – és nem mellesleg az az uralkodócsalád, melynek ő az egyetlen túlélője. Az önzetlenség, az mindig tetszik. A mi feladatunk lesz a különböző bevetéseket végig nyomva ezt a dicsőséges hadjáratot levezérelni.
De nem nekem. Bevallom férfiasan, felcsesztem magam, majd meguntam és abba is hagytam félúton. Pedig nem vagyok ilyen típus: ha a játéktípusnál maradunk, akkor az XCOM 2 (abból is a sokkal hosszabbra hangszerelt Long War 2-változat) a mai napig hetekre le tud kötni. Ja igen, de ott értelmes az irányítás. Itt viszont – számomra – agyonverte a játékot. Pedig maga a játéktér egészen ötletesen van megvalósítva: olyan, mint egy kisebb terepasztal. Itt mozognak az időnként megmozduló (fut, lő, céloz, ilyes) bábuk. Na, de hogyan? Hát, hülyén, kéremalássan. Maga a cucc hivatalosa körönkénti stratégia, csak éppen mégsem az. A főhősök és néhány segéderő a körön belül lépi és megcselekszi, amit nagy nehezen (erről később) utasítasz neki. Harcosaid meg majd a kör végén, általam sosem megértett sorrendben mozogva. Ez azért is jó, mert simán beakadnak egymásba, hiszen egy szűk utcán kevés emberrel is könnyű dugót összehozni. WTF?! Sosem fogom megérteni, miért jó ez.
Ha már utca: városi harcban alap a fedezékek keresése (XCOM, ugyebár), itt pedig a civil lakosságon kívül szinte semmi nem volt. Őket meg ugye nem egészen jó ötlet pajzsként használni, mert hát hogy egyrészt épp őket szabadítanánk fel, másrészt számolja is a program, hányan halnak meg, és nem dicséret jár értük. Így pedig nehéz a kereszteződésekben posztoló, messzehordó fegyverre felszerelt ellenséget meglepni, főleg a közelre jó söréttessel dolgozó lázadóinkkal. Nem panaszból, hiszen – ha jól emlékszem – volt olyan XCOM2-es pályám, amit 50+ újrakezdésből sikerült egyszer sikerrel befejezni. De ott értettem, mi mért történik és miért lövik fejbe kedvenc harcosaimat. Meg mondjuk, ott egyértelmű volt, hogy a játékmező négyzetekre van felosztva – ez itt viszont csak sejthető. Például abból, hogy ha egy vékonyka villanyoszlop van egy ilyen kocega közepén, akkor az a terület a mozgás szempontjából teljesen telinek számít. Még akkor is, ha szemre egy teve is simán elférne az oszlop és a mellette álló személy között, nemhogy a karcsú főnéni…
Kár, mert mondom, a világ és a túlzásoktól lecsupaszított alapsztori is jó. Sajnos, bevallom őszintén, több napi próbálkozás után sem sikerült ezt a játékot megszeretnem, mert az olyan apróságok, mint például az, hogy a megtervezett, de végül végre nem hajtott lépéseket (mert három kattintás egy elő remozgás, csak úgy mondom, kell a legvégén egy „egészen biztos, hogy ezt akarom”-megerősítés is ám!) nem lehet visszavonni, teljesen lelomboztak. Lehet, bennem van a hiba, de inkább ugranék a következő tesztjátékra…
