Star Wars: Battlefield?
A Pandemicnek nem titkolt célja volt a Battfield-sorozatban remekül működő játékmenetet átültetni a Star Wars világába. Ez többé-kevésbé sikerült is nekik, így aki valaha játszott valamelyik Battlefielddel (a Bad Companyt leszámítva), az semmi újdonságot sem fog felfedezni a játékmenetben. Első ránézésre egy sima FPS-nek tűnhet a játék, de igazából lehetőségünk van külső nézetből is irányítani karakterünket; ezt mindenki döntse el maga, szerintem az első személyű nézet jobb, kívülről kicsit nehézkes a célzás.
A játék igazából több mint egy sima FPS/TPS, hiszen egy egész csapatot kell irányítanunk -- nem az a lényeg tehát, hogy rambózva eljussunk A pontból B-be. Nagy, nyitott, a filmekből már jól ismert helyszíneken kell megütköznünk ellenfeleinkkel. A feladat egyáltalán nem mondható bonyolultnak: a rendelkezésünkre álló sereggel le kell verni a szemben álló hadat. A meccs addig tart, amíg valamelyik félnek elfogy a katonája, vagy az összes bázisát elfoglalják. Több bázis, vagy ha úgy tetszik „spawn point” van a térképen, amik lenyúlásával katonákat nyerhetünk, valamint halálunk után a kiválasztott spawn pointnál éledhetünk újra. Ha meghalunk, egészen addig képesek vagyunk reinkarnálódni, míg van katonánk. A játékmenet nagyjából ennyi -- ám amilyen egyszerű, olyan élvezetes tud lenni.
A Nabootól Yavinig
A játék, mint mondtam, elsősorban a többjátékos harcra lett elkészítve, de helyet kapott egy elég laposnak mondható szólista kampány is, mely végigvezet minket az új trilógia első két részén (a harmadik azért nincs benne, mert csak a játék után készült el), valamint a három régi epizódon. A nagy csatákat élhetjük át egy egyszerű katona szemszögéből, a nabooi droidtámadástól kezdve egészen a mindent eldöntő endori csatáig. A játék a saga története szerint halad, a pályák között pedig a filmből vett átvezetőket láthatunk.
A Battlefrontban négy frakció szerepel, a Köztársaság, a Birodalom, a szeparatisták és a lázadók. A játék nem enged utazni az időben, így a magunk által kreált csaták során nincs lehetőségünk birodalmi rohamosztagosokkal köztársasági klónokat, vagy épp lázadó harcosként robotokat irtani.
Az egyjátékos hadjárat mind a négy oldal szemszögéből bemutat három-négy ütközetet. E harcokban mi döntjük el, hogy miként szeretnénk küzdeni. Öt egység kapott helyet mindegyik frakcióban, melyek közül az első négy szinte ugyanaz mindenhol. Az első az alap katona, lézerkarabéllyal, egy kisebb pisztollyal, valamint gránáttal felszerelve. Talán ez a leghasznosabb, legjobban használható kaszt, hatásos közelről és távolról is. A második a rakétavetős, aki egy nagy rakétakilövővel, pisztollyal, valamint gránátokkal van felszerelve -- főleg járművek ellen érdemes bevetni. A harmadik egység a pilóta. Első fegyvere minden frakcióban más, emellett rendelkezik egy javítópisztollyal, amelynek segítségével meg tudja reparálni a járműveket, illetve ha egy ilyen figurával vezetjük a gépet, akkor annak élete folyamatosan töltődik. A negyedik választási lehetőség a mesterlövész. Gondolom, nem lepődtök meg rajta, hogy rendelkezik egy mesterlövész puskával, valamint pisztollyal és gránátokkal; rendkívül hatásos mindenféle gyalogos egység ellen. Az ötödik kaszt speciális, mind a négy frakciónál más. A Köztársaság és a Birodalom a hátukon rakétával felszerelt, így repülni képes katonákat vethet be, a szakadárok az első részből jól ismert droidikákat, a lázadók pedig mindenre elszánt wookie harcosokat állíthatnak csatasorba.
A járművek szintén különböznek az egyes feleknél. Felszállhatunk a klónok repülő járművével, vagy épp irányításunk alá vehetjük a rettegett birodalmi lépegetőket is. Mint mondtam, harcolhatunk a levegőben, de csak a földi egységeket támogatva; sajnos az űrbéli ütközetek nem kaptak szerepet a játékban -- pedig mi lenne nagyobb élmény annál, hogy magunk pusztítjuk el a Halálcsillagot? A fejlesztők ezzel szerintem egy elég nagy hibát követtek el, bár ezt a hiányosságot a második rész pótolta. A járművek sajnos az én meglátásom szerint túl erősre sikeredtek, könnyen hazatudják vágni a játékélményt (főleg multiplayer ütközetek során).
Nem szóltam még a mesterséges intelligenciáról. Nos nem akarok túlozni, de rosszabbra aligha sikeredhetett volna... A gép gyakorlatilag nem csinál mást, mint megy és próbálja megdönteni ez elhalálozási rekordot; nem vonul fedezékbe, nem taktikázik a legkisebb mértékben sem. Igazán dolgozhattak volna rajta még, mert így a gép elleni móka igen hamar unalmassá válik. Ez egy nagy fekete pont a fejlesztőknek.
Az egyjátékos kampány nagyjából ennyi, hamar elfelejtjük majd; sajnos látni rajta, hogy a készítők inkább a többszemélyes módokra koncentráltak.
„…Együtt uralhatnánk a Galaxist…”
Az unalmas hadjárat mellé azért mégis kaptunk egy egész jó módot, ennek neve Galactic Conquest, ami során el kell foglalnunk a galaxist az általunk választott frakcióval. Egy térkép előtt találjuk magunkat, ahol navigálhatjuk csapatainkat. Ez gyakorlatilag egy körökre osztott stratégia, ahol a harcokat valós időben játsszuk. A galaktikus hódítás térképén nyolc bolygó kapott helyet; hogy melyek, az az általunk választott idősíktól függően változik. A planéták különböző bónuszokat biztosítanak, mint például több katona, az ellenfél egységeinek/járműveinek szabotálása, jedi hős, és így tovább. Remek kis mód lett, engem hosszabb időre lekötött, mint az egyjátékos kampány. Akik mindig arról álmodoztak, hogy az Uralkodó székébe ülhessenek, azoknak most itt a lehetőség.
Mert többen jobb… vagy mégse?
Sokadszorra ismételve magam elmondom újra, hogy a Battlefront főként többjátékos módra kihegyezett játék. Lássuk, mit is nyújt a multiplayer!
Először is játszhatunk interneten vagy hálózaton. Ha az előbbit választjuk, akkor a GameSpy kliense áll rendelkezésünkre a szerverkeresésre. Összesen tíz bolygó (Endor, Hoth, Kamino, Bespin, Yavin IV, Geonosis, Kashyyyk, Naboo, Rhen Var, Tatooin) 16 pályáján kalandozhatunk többedmagunkkal. Nos, ez eddig jó, de aztán jön a feketeleves: maximum mindössze négy (!) játékos játszhat egyszerre, a többi egységet (max. 32-t csapatonként) a gép irányítja. Ha már kapunk egy béna szólista kampányt, akkor az ember elvárná, hogy a multi legalább élvezetes legyen -- de nem, négy emberrel kiszúrják a szemünket, a gépi ellenfelek pedig a fent leírt ostoba mesterséges intelligencia tudatában gyakorlatilag nem jók semmire.
Én személy szerint elvártam volna, hogy minimum 16 ember által irányított karakter legyen a multiban, így a fejlesztőknek mondhatni sikerült elrontani azt a módot, amire eredetileg tervezték a játékot. Mindenképpen javított volna az összképen, ha a galaktikus hódítást többen is lehetne játszani, de sajnos a készítők ezt sem tették lehetővé. Így hiába multiplayerre kihegyezett a Battlefront, a Pandemicnek „hála” ez a játékrész nem sokban különbözik az egyjátékos módtól -- talán még rosszabb is, hiszen ha kiszámoljuk, maximum 72 egység eshet egymásnak, ami ekkora pályákon édeskevés.
Festői tájak, és azok az akkordok…
Elérkeztünk a játék két legjobban sikerült részéhez: a látványhoz és a zenéhez. A grafikai megjelenítésről a Pandemic saját készítésű motorja felel, ami még így öt év távlatából sem mondható csúnyának. A karakterek jól ki vannak dolgozva, a tájak szépek. Az összhangot azért megzavarja, hogy a háttér néha olyan, mintha csak odatettek volna egy festményt, valamint kisebb-nagyobb grafikai bugok is feltűnnek. A külcsín tehát szépre sikerült, mindenképpen megfelel a 2004-es év elvárásainak.
A grafika csak még szebbnek tűnik, amikor meghalljuk John Williams zseniális zenéjét, amelynek én nagy rajongója vagyok, így számomra külön öröm volt hallgatni. A játékba a legismertebb számok válogatása került be. A muzsika mellett a hanghatásokra se panaszkodhatunk; a filmből jól ismert effektek hallhatóak. A droidok robothangon beszélnek, a wukik pedig érthetetlenül ordítanak, szóval teljes mértékben rendben van ez is. Elmondhatjuk, hogy végre van valami, amit nem rontottak el a fejlesztők: a hangzás, mint minden eddigi Star Wars játékban, itt is tökéletes.
Nincs vele az erő
A belcímet közvetlen és átvitt értelemben is elmondhatjuk. Kezdjük az előbbivel! Sajnos, a játékban nincs lehetőségünk jedi köntösbe bújni, számomra pedig mindig ez a legélvezetesebb: kivonni a lézerkardot, majd irtani az ellenfelet. S bár mi nem vezethetjük őket csatába, de az oldalunkon, vagy éppen ellenünk harcolva feltűnnek, ám sajnos a már említett hiányos MI miatt közel se olyan hatásosak, mint lehetnének.
Végül átvitt értelemben is kijelenthetjük, hogy a Star Wars: Battlefront fejlesztői nem rendelkeztek az erővel, mivel csak egy közepes játékot voltak képesek összerakni. A grafika és a hanghatások jók, de erre rányomja a bélyegét az ostoba mesterséges intelligencia, a kiherélt multiplayer és az unalmas szólista kampány. Összességében aki csapatalapú mókát szeretne, maradjon a Battlefieldnél, vagy inkább a Battlefront második részét próbálja ki, ami sok helyen pótolja eme előd hiányosságait...
