A Spirit of the North azon különlegesebb „élményjátékok” közé tartozik, amelyekben nincsenek dialógusok, nincs nagyívű sztori, egyszerűen a felfedezés és az átélés a lényeg. Az, hogy megéljük, ahogyan egy egyszerű róka bejárja az izlandi vidéket, közben pedig megfejti a fények és az őrzők rejtélyét. Mindeközben persze fejtörők és kisebb-nagyobb kihívások várják a játékost, de nincs akció, nincs főellenfél, nincs semmilyen nemezis. Maximum az irányítás és egy-egy kisebb bug, vagy a játékos esetlensége.
Fürge rókalábak
De visszatérve a hóra és a kis vörösre… már a nyitány annyira magával tudja ragadni az embert, hogy onnantól simán viszi végig a kaland. A dombokon átjutva a kis róka összeakad egy társsal, a fénygömb pedig onnantól kíséri az útját, egyre több segítséget nyújt. A feladat mindössze az, hogy haladjunk, tudjuk le a fejezeteket, ebben pedig kisebb útlezárások, magasan lévő, elsőre elérhetetlen helyek akadályozzák a jószágot.
Ilyenkor jönnek képbe a képességek, no, meg persze a logika. Utóbbi mindenkinél eltérő lehet, de összességében véve egészen egyszerű, letisztult feladványok kerülnek elő, melyek kisebb mechanizmusokat indítanak be, ezzel megnyitva egy újabb ösvényt, esetleg komoly löketet adva ahhoz, hogy a levegőben suhanva kerüljünk egyre magasabbra. A képességek pedig kimerülnek abban, hogy obeliszkek rúnáit keltjük életre, romlást semlegesítünk, apró teleportálásokat végzünk.
Amennyiben mindent sikerült elsajátítani, más nagy feladat már nincs is, maximum a történet lezárásának felgöngyölítése. Illetve az, hogy megtaláljuk az összes szerzetest, akiknek mumifikált hullái mindenfelé ott hevernek utunk során, majd felszabadítsuk lelküket. Ennek a lezárásnál lesz jelentősége, aminél a spoilereket elkerülve csak annyit tanácsolok, hogy számoljuk meg magunk is a mindenfelé bóklászó alakokat, mert ha mindet megtaláltuk, nem marad el jutalmunk sem.
Egy a fénnyel
Csűrhetném, csavarhatnám a dolgot, nem teszem. Már az első pillanattól magával ragadott a hangulat és a róka jelenléte. Utóbbi „belemosolyog” a kamerába, ha úgy forgatjuk a lencsét, amennyiben pedig nem foglalkozunk vele, összegömbölyödve lefekszik, hogy türelmesen kivárja, míg újra kezünkbe nem vesszük az irányítást. A vízből kimászva megrázza magát, de úgy összességében nagyjából úgy viselkedik, mintha valóban egy rókát figyelnénk, ami alaposan hozzá tud tenni az élményhez.
Emellett a látvány is rendben van, legalábbis összességében lehet szép helyeket találni, vannak olyan helyszínek, amiknél könnyedén leesik az állunk. Más kérdés, hogy a némileg hasonló, szintén mostanság napvilágot látott Lost Ember a panoráma terén képes még többet nyújtani. Itt-ott érezni, hogy az amerikai Infuse Studio kezdő indie csapat (2015-ben alakult), ez leginkább azonban a technikai oldalon nyilvánul meg.
Mert míg az elmesélés kellemes, a látvány nagyjából egységes, a hangulat erős, a róka pedig szerethető, addig a platformer részeknél néha kilóg a lóláb. Előfordulhat, hogy láthatatlan falak állják utunkat, rossz helyre tévedve becsúszunk a háttérelemek közé, nem beszélve arról, hogy néhol eleve frusztráló egy-egy ügyességi rész, mikor a fizika nem pontosan úgy működik, ahogy kellene, emiatt aztán 10-20 alkalommal mehetünk neki egy ugrásnak.
Mindettől eltekintve azonban egy varázslatos, viszonylag egyedi élményben lehet a részünk, mindössze 6490 forintért. Az árszabás egyébként nagyjából korrekt, de egy akció alkalmával mindenképpen javasolt a játék beszerzése. Ha érdekel az izlandi (monda)világ, esetleg szereted az élményjátékokat, vagy csak szimplán szeretnéd egy rókával felfedezni a vidéket és ezt a sajátos spirituális közeget.
