Már 2019-ben, a nyomtatott Guru lapjain megjelent SpellForce 3: Soul Harvest cikkemben is kihangsúlyoztam, mennyire ritka manapság a régimódi, klasszikus kiegészítő, mely az alapjátékkal szinte vetekedő tartalmi mennyiséggel bővíti és finomítja az adott programot, egyszerű bőrlehúzás helyett újabb, még erősebb érveket támasztva beszerzése és végigjátszása mellett. Hogy a Soul Harvest fogadtatása, eladásai pontosan milyenek voltak, arról sajnos nem tudok nyilatkozni – a Grimlore Games mindenesetre megismételte a bővítést, és egy újabb, több mint 20 órányi tartalommal, vadonatúj játszható fajjal megtámogatott, ám az alapjáték és annak ismerete nélkül is játszható kiegészítővel bővítette a SpellForce-univerzumot.
Ez az új faj a trolloké, akik ráadásul egy új kontinensen, a Dél-Amerikát idéző Urgathon tevékenykednek, az egyjátékos kampány kezdetén pedig igen nehéz időket élnek. Nem elég, hogy értékes agyaraik miatt egy sereg elf vadász ritkítja soraikat, felütötte a fejét egy csak Vérrothadás néven emlegetett kór, mely pestisként söpör végig a fajon, borzalmas kínok között irtva a büszke és hatalmas harcosokat. Főhősünk a Holdvér törzs újdonsült vezetője, Akrog, akinek elődjével (egyben apjával) nemrég végeztek a vadászok, így az ő vállára nehezedik törzse és faja megmentésének súlya – melynek módját rejtélyes látomásokban és egy ősi, halott istenség feltámasztásában véli felfedezni.
Komoly döntések
A kampány a trollok sajátos kultúrájának köszönhetően néhány igen érdekes vonással bővült. Egyrészt természetesen seregnyi új kombinációs lehetőséget és potenciális skillfát kaptunk az új hősök megalkotásához, a játék kezdetén pedig mind a négy fő karakterünket mi szabhatjuk testre. Másrészt a Fallen God több befejezést és lényegesen eltérő fordulatokat ígér annak függvényében, hogy Akrog a történet kulcsfontosságú pontjain milyen elvek mentén vezeti a törzsét, milyen tanácsokat ad társainak. A trollok esetén pedig a jó vezető közel sem olyan letisztult fogalom, mint az alapjáték vagy a Soul Harvest során – a túlzott segítőkészség és az empátia gyengeség, ugyanúgy elítélendő az, ha valaki csak a saját irháját menti, mint az, amikor valaki csak a törzs egészére koncentrál. Akrog vezetői képességeit pedig, mivel rendhagyó módon, lényegében apjától örökölte meg a törzset, a kampány során több áskálódó is megkérdőjelezi.
A hangulathoz és stílushoz alaposan felfrissített játékmenet is társul, a trollok ugyanis a többi fajhoz képest meglehetősen eltérő használatot igényelnek. Alapból összesen két harci egységet képesek csak legyártani: egy lomha, ám iszonyatosan erős, más fajok akár két-három alapegységével felérő harcost, és egy gyengécske, szárnyas felderítő egységet, mindkettőt pusztán az étel nyersanyagért cserébe. A cél különböző kiképző táborhelyek felhúzása, melyekbe, ha beküldjük ezt a két alapegységet, automatikusan specializálódnak a közel-, távolsági vagy mágikus harcművészet irányába, majd a már specializált egységeket is további egy-két alkalommal beküldhetjük újra, hogy egyre jelentősebb nyersanyag-igényért cserébe egyre brutálisabb haderővé formálódjanak. A végjátékhoz, vagyis egy komplett ellenséges tábor teljes megsemmisítéséhez bőségesen elegendő mindössze 8-10 kellően combos troll, akik egy vezető társaságában képesek olyan brutálisan felszámolni azokat, mint más fajoktól egy közel kimaxolt kapacitású sereg. A terjeszkedésre pedig szükség is van, a trollok két egyedi nyersanyaga ugyanis az áldozat, mely templomokban állítható elő, illetve a combosabb egységek kiképzéséhez szükséges hulladék, melyet speciális gyűjtögetők a pályán elszórt szemétkupacokból szedhetnek össze.
Számtalan erénye, egyedi hangulata mellett elismerést igényel a Fallen God prezentációja is. A fejlesztők igyekeztek tovább finomhangolni a játék egyes aspektusait, ám maga a motor, az alap változatlan, és közel sem elhanyagolható tény, hogy a látvány, a játékmenet még három év után is megállja a helyét, egy szinten az olyan idei RTS-megjelenésekkel, mint az Iron Harvest. Ha feltétlenül problémát kellene keresnem, egyedül talán a trollok egyes dialógusait tudnám felvetni, ugyanis bár alapvetően tetszett a többi fajtól gyökeresen eltérő kultúra és hangulat, a rengeteg szándékosan primitíven vagy pont kacifántosan megfogalmazott párbeszéd egy idő után már elkezdett zavarni. A fejlesztők ezt egy kicsit túltolták.
Szélesre tárt többjátékos kapuk
A Fallen Goddal együtt debütált a játék új multiplayer kliense is, a Versus, melynek nagy előnye, hogy elérhető egy ingyenes, bár erősen limitált free-to-play változatban is, melyben pusztán az alapjáték három faját, az orkokat, elfeket és embereket játszhatjuk pár játékmódban. Ám a Versus tulajdonosai játszhatnak a teljes játék tulajdonosaival is, az egyes kiegészítők megléte esetén az azok által hozzáadott fajok és pályák automatikusan megnyílnak a Versusban, ha pedig valaki pusztán a multiplayer opcióra kíváncsi, az egy nagyon baráti, mindössze 15 eurós egyszeri DLC-vel olyan mértékben kibővítheti a Versust, hogy az az alapjátékból és a két kiegészítőből mindent tartalmaz a kampányok kivételével – remélhetőleg ez kicsit felpezsdíti majd az amúgy igen komoly multiplayer mód népszerűségét, esetleg a játékmenet révén felkelti az érdeklődést a történet végigjátszására is.
A SpellForce 3 ugyanis változatlanul egy remek játék, színvonalas, addiktív RTS-RPG hibrid, melyet a Fallen God csak tovább erősít és csak még inkább tudom nektek ajánlani, hogy ha kedvelitek a műfajt, a komplett kollekciót szerezzétek be. A kiegészítők finomhangolásai, bővítései még annak a kevés negatívumnak is javították a jelentős részét, amit a kritikusok három éve az alapjátékkal kapcsolatban hoztak fel, a teljes végigjátszás pedig, melyet akár egy barát társaságában, kooperatívan is tolhattok, egy immár több mint száz órás, kiváló fantasy kalandot kínál.
