Minden nyáron szembesülünk egyfajta kreatív apállyal, amikor a játékipar néhány középszerű, vagy kifejezetten rossz produkcióval buzdít minket arra, hogy inkább álljunk fel a képernyő elől, és menjünk ki a napra, amíg az őszi dagály kárpótlásként rengeteg jobbnál jobb megjelenéssel áraszt el minket. Az idén meglehetősen aktív Insomniac Gamestől eddig kaptunk egy kiváló Ratchet & Clanket PS4-re, egy középszerű Edge of Nowhere-t Oculus Riftre, nyárra pedig, az akció-platformer és a horror után egy harmadik műfajban induló címmel örvendeztettek meg minket. A Metroid és Castlevania sorozatok játékmenetének elemeit ötvöző metroidvania az akciójátékok egy manapság második reneszánszát élő válfaja, amelynek valamennyi fő jellemzőjét példásan hozza a Song of the Deep, forradalmasítását azonban nem vállalja. De baj ez egyáltalán, muszáj minden játéknak valami nagy újdonsággal előrukkolnia ahhoz, hogy igazán jó legyen? Aligha, hiszen általában az is elég, ha egy bejáratott formulát sikerül jól megvalósítani. Erre nagyszerű példa a korábban említett Ratchet & Clank, míg tesztünk alanya inkább a „még egy kis pofozgatás kellett volna neki” kategóriába esik.
Megelevenedő mesék
A 12 éves Merryn szerény körülmények között, de boldogan él a tengerparton halász édesapjával, aki esténként hihetetlen kalandjairól számol be neki. Egy nap apja hajója nem tér vissza, a lány azonban egy élénk látomása alapján biztos benne, hogy az örege nem veszett oda, hanem csapdába esett a tenger mélyén, és így üzent neki. Több sem kell hősnőnknek, gyorsan összeeszkábál egy mini tengeralattjárót, és alámerül egy új világba, amely mégsem egészen idegen számára, apja esti mesének hitt elbeszélései ugyanis mind igaznak bizonyulnak.
A történetet a tenger mélyén élő fomorikkal az ír mitológia, a látványt pedig a költői szépségű, a víz pusztító munkája miatt a tengerből szinte oszlopszerűen kiemelkedő írországi Moher-sziklák ihlették. Ennek megfelelően a titokzatos víz alatti világról mesélő Song of the Deep is gyönyörű, és a megelevenedő mélytengeri növény- és állatvilág mellett a téma által szabott határok ellenére is rendkívül változatos helyszínek várják Merrynt. Felszínhez közeli világos részek, mély árkok és sötét barlangok, steampunkos masinák, hatalmas szobrok és elmerült hajóroncsok váltják egymást, de egy elsüllyedt város maradványait is beúszhatjuk. Bár a játék a 2D-s, oldalra scrollozós fajtába tartozik, a látvány szempontjából nagyon mozgalmas előtér és háttér erős térbeli érzetet ad. A békésen ringó tengeri növényzet közt apróbb élőlények bújnak meg, és méretes medúzákat vagy fenyegető cápákat láthatunk elúszni a távolban halványan kirajzolódó sziklák és épületmaradványok előtt. Az állóképes átvezetők mintha egy mesekönyv lapjaiból állnának, a rajzok stílusa és Merryn ábrázolása kicsit a Studio Ghibli animációs filmjeire emlékeztet, a beleélést pedig a hangulathoz igazodó zenei aláfestés, és a lágy hangú női narrátor mesélése is fokozza.
A mélység titka
Megannyi, a tenger fenekén fekvő kincs várja, hogy felfedezzük, ez azonban csak a megfelelő felszerelés birtokában lehetséges. Tapasztalati pont helyett érméket és egyéb értékeket gyűjthetünk, amiket egy fényes tárgyakra bukó ráknál cserélhetünk el a tengeralattjárónk fejlesztéséhez szükséges kacatokra. Több irányba is elindulhatunk, kezdetben viszont érdemes a térképre támaszkodva követni a történet által kijelölt utat, máskülönben úgyis akadályba ütközünk, amelyet csak később tudunk valamilyen továbbjutáshoz szükséges eszközzel félregördíteni. Ettől még olykor érdemes kalandvágyunknak engedve sodródni az ismeretlen felé, mert így bukkanhatunk a jutalmat rejtő titkos helyek többségére.
Ellenfeleink java a pár főgonoszt leszámítva agresszív medúzákból, köpködő lámpáshalakból, valamint mutáns tengeri sünökből áll, akik a játék végéig elkísérnek, és épp csak a színűk változik mindig, hogy érzékeljük, velünk együtt ők is erősödnek. Az egyhangú céltábla-felhozatal ellenére bőven van alkalmunk használni az egyre bővülő kütyürepertoárt, hisz lövedékeinkkel robbantgathatunk falakat, kampónkkal húzhatunk-vonhatunk tárgyakat, hajócsavarunkkal úszhatunk az erős áramlatokkal szemben, búvárfelszereléssel a tengeralattjárót is elhagyhatjuk, és így tovább. Némelyik eszköz sokféleképpen használható, kampónkkal például egy nagyobb kagylót is hozzávághatunk az ellenhez, vagy ránk kilőtt bombákat küldhetünk vissza a feladónak. Más kérdés, hogy a célzás, és egyáltalán a manőverezés sokszor kimondottan nehézkes, ami részben magyarázható lenne a víz alatti fizikával, de alighanem inkább a Unity grafikus motorral gyűlt meg a baja a fejlesztőcsapatnak (ez utóbbiról árulkodik a kisebb beröccenésekkel járó optimalizálatlanság is). A gyors és pontos reakciót, illetve a képességeink kombinálását igénylő ügyességi szakaszok emiatt sokszor rettentő frusztrálóak, a kontroller használata pedig szinte kötelező, egérrel és billentyűzettel ugyanis még rosszabb a helyzet.
Új vizeken
Egy tizenöt fős csapat a kihívás kedvéért valami újba akarta vágni a fejszéjét, a metroidvania műfaj pedig pont kedvezett az elképzelésüknek, hogy egy olyan, elsősorban gyerekeknek szóló játékot készítsenek, amely harc helyett inkább a fejtörőkre és a felfedezésre helyezi a hangsúlyt. Ha tehát figyelembe vesszük, hogy az insomniacos srácok egyrészt a komfortzónájukat hátrahagyva szándékosan ismeretlen vizekre eveztek, akkor a Song of the Deep legtöbb hibája érthető, és esetenként megbocsátható. Mivel eleve egy 6-7 óra hosszúságú kalandról van szó, amit az acsihajhász gyűjtögetés is legfeljebb 10 órára tornáz fel, kis adagokban fogyasztva határozottan kellemes, gyengeségei azonban a végjáték bizonytalan irányítás miatt pokolian nehéz ügyességi részeinél hatványozottan érezhetőek. Bár a területek fokozatos megnyitása műfaji sajátosság, az sem túl jó érzés, amikor bármerre indulsz, akadályba ütközöl, és csak órák múlva tudsz egy-egy kincset, vagy a tengeralattjárót erősítő csetreszt felvenni, amit egy kicsit átgondoltabb pályadizájnnal lehetett volna enyhíteni. Ami mégis a Song of the Deep malmára hajtja a vizet, az a témája és a hangulata, ez a kettő ugyanis alighanem sokakat elnézővé tesz majd a technikai és játékmechanikai csiszolatlanságaival szemben, így én is szívesen merültem el az Insomniac Games víz alatti világában.
