Nehezen lélegzett.
A harcban pár pillanatnyi szünet állt be, éppenhogy el tudott ugrani egy pisztolygolyó elől, amely tőle két méterre csapódott be egy vastag fagerendába. Az iraki katona, aki kilőtte, már holtan feküdt a szoba sarkában egy asztal mellett, mellkasában négy kilenc milliméteres lövedékkel.
„Gyerünk, szedd össze magad!“ — gondolta. De hiába. A katona is csak ember, de egy katonának soha nem szabad moralizálnia. Keresett egy csendes zugot, amely fedezékül is szolgált számára. Ránézett a kezében tartott Black Panther pisztolyra. A szán hátraugrott. Megnyomta a tárkioldó gombját, a tár kiesett. Üres volt. Miután újratöltötte a fegyvert, adott magának még két percet, mielőtt újra nekiindulna...
„Hogyan jutottam el idáig?“ — tette fel magának a kérdést. A válasz már be is ugrott: a saját gyermekkora. Délnyugat-Oklahomában nőtt fel egy farmon. Szülei szegények voltak, az éhség mindennapos vendég volt náluk. Míg néhány barátja be tudott kerülni állami egyetemre, főiskolára, neki nem sikerült. Ezért csatlakozott az Egyesült Államok Hadseregéhez. „Az egyetlen lehetőség a szegény sorsúak felemelkedésére minden korban...“ — mondta történelemtanára. A tengerészgyalogsághoz került. Egy kiképzője már a legelején a fejébe verte: „A katona azt teszi, amit elöljárója parancsol neki. Ha terepre mennek és nem akarják, hogy meghaljanak, maguknak előbb kell lőniük az ellenségre.“ Ez a mondat azóta mindig a fejében zakatolt. Végigjárta a katonai ranglétrát, többször volt Vietnámban. Meg is sebesült, három Bíbor Szívet kapott a szolgálatért, amelyet hazájának tett.
„A rendíthetetlen elkötelezettség érdeme ez.“ — mondta a díj átadója a Pentagonban. Vietnamból való hazatérése után nem sokkal leszerelt. Elég volt. Katonai tanácsadó lett hosszú évekre. Egy nap azonban megkereste a SHOP nevű szervezet, és tessék: újra a darálóban találta magát, amelyből úgy tűnik, soha nem tud szabadulni...
Ellenség a kapuknál
A kissé rendhagyó bevezető után térjünk rá a játékra. A történet már a játék első fejezetében beindul, amikor New Yorkban egy csoport fegyveres elfoglal egy metróállomást, és elkezdik kivégezni a túszokat. A rendőrség azonban nem tudja kezelni a helyzetet, így bevetik az egyetlen katonát, aki képes megoldani a látszólag megoldhatatlan szituációkat: John Mullinst. Az akció, ami a játékosra már, már itt megmutatkozik, és négy földrészen keresztül tart egészen a végkifejletig. Alap fegyverrel kell indulnunk, ez jelen esetben egy harci kést és egy 9 mm-es pisztolyt jelent, valamint egy puskát. A kalandjaink során változatos fegyvertárunk lesz, azonban fontos megjegyezni, hogy egyes küldetések elején mi magunk állíthatjuk össze arzenálunkat, de ilyen esetben maximum háromféle harci eszközt tehetünk hátizsákunkba. A fegyverek 99%-a hiteles, és sebzésük mértéke is különböző, űrméretüktől függően.
Vannak kiegészítők is, amelyeket ugyan magunkkal viszünk, de ritkán kell használnunk, ilyenek például a gránátok. Hasznos segítő azonban az éjjellátó készülék, különösen sötét és szűk pályákon, azonban ennek is megvan a hátránya: elég gyorsan lemerül.
A szintek alapvetően lineárisak, ugyanakkor elmondható, hogy a dizájnerek kitettek magukért. Az ellenséges katonák folyamatosan törnek ránk, ezért érdemes olyan halálnemet kiválasztani számukra, amely időt spórol meg nekünk. Ezt azt is jelenti egyben, hogy nem leszünk muníció hiányában. Az ellenfelek intelligenciája azonban nem túl jó. Sajnos. Gyakran önmaguktól ugranak fegyverünk elé, így mi reflexből lelőjük őket; ez néha ártatlan civilek megöléséhez vezet(het), amit a program azonban nem szankcionál. A hangokkal ellenben semmi probléma nincs: állandó fegyverropogás hallható, John Mullins rádióüzeneteket vált a társával, Koszovóban a légvédelmi szirénák hangja mindig a fülünkben van, ráadásul az egyes ellenfelek anyanyelve is autentikus.
Említettem már a dizájnerek munkáját. Minden játékbeli helyszín hitelesen van megalkotva: az adott országra jellemző motívumokat találunk. Japánban az ablakon kinézve hatalmas fényárban úszó várost látunk, míg iraki bevetésünk alkalmával mindenhol Szaddam Husszein zászlók lengedeznek. Nagyon jót tesz a játéknak, hogy megfelelően adagolja azokat a pillanatokat, amelyek megszakítják a folyamatos akciót. Ezek a rövid jelenetek, melyekben általában a társunk, Hawk ad nekünk további feladatokat, a játék saját motorjával készültek, ám néha elég életszerűtlenek. Hogy egy példát mondjak: Ugandában egy tehervonaton ugrálva kell megtalálni egy atomtöltetet; miután ez megtörtént, ahelyett, hogy biztonságban visszaszállítanánk hazánkba, kénytelenek vagyunk végignézni, hogy hősünk felrobbantja az egészet, majd leugrik a vonatról...
A játék természetesen tartalmaz multiplayer lehetőséget is. A szokásos Capture the Flag és Death Match mellett igazán izgalmas mód az Assassin. Ennek a lényege a pontgyűjtés oly módon, hogy a játékos megbízást kap valakinek a megölésére, mellyel egy időben magára a játékosra is vadásznak. A SoF Gold változatába 18 DM pálya került, de a bérgyilkos mód jóval érdekesebb.
A csontgyűjtő
Megjelenésekor úgy hirdették a játékot, hogy kizárólag felnőtt játékosoknak lett készítve — és ezt nem árt komolyan venni! Hogy miért is? A játékot a Quake II engine hajtja, és ehhez a motorhoz hozzáépítették a GHOUL nevű sebzésrendszert. Ennek a lényege, hogy az emberi testet 26 zónára osztották fel a fejlesztők, és így brutálisabbnál brutálisabb módon lehet végezni az ellenfeleinkkel — ez persze függ az adott fegyver típusától és űrméretétől is. Például egy kiskaliberű pisztolyból kilőtt egyetlen golyóval eltalálva az ellenfél lábát először csak elkezd ugrálni, így egy szívlövéssel megsegítve küldhetjük őt át a másvilágra, azonban ugyanez a művelet egy .44-es pisztollyal vagy éppen egy puskával azonnal testrészleszakadáshoz és halálhoz vezet. Ez persze még a finomabb esetek közé tartozik. Itt nincs mese: félre kell tennünk morális gátlásainkat, és menni előre; érzékenyebbek szerencséjére van egy opció, amellyel szabályozhatjuk a brutalitás fokát. Ilyen játékoknál mindig jogosan vetődik fel a kérdés: a vér és a vérengzés mennyire építhető be egy programba? Véleményem szerint meg kell húzni egy egészséges határt, abban azonban biztos vagyok, ha ez a játék 2001. szeptember 11-e után jelenik meg, még a hazájában is alapos cenzúra alá került volna, hasonló vitákat gerjesztve, mint a Hat nap Fallúdzsában című projekt...
A küldetés befejezve
Miután végigjártam a bevetéseket Amerikától Irakon át Németországig, bátran ki merem jelenteni, hogy a Soldier of Fortune remek játék. Megjelenésekor egészen kiváló volt, nem csoda, hogy rengeteg játékmagazin igen magas pontszámokkal jutalmazta. A játék kellően változatos, izgalmas, és bár van néhány hibája, ez nem von le semmit abból, hogy brutalitása mellett nagyon jól el lehet vele lennie annak, aki egy kellemes esti lövöldözésre vágyik. Inkább itt tegye, mint a valós életben...
