Cubold Királyság lakói békésen tengették napjaikat, míg a hercegnő úgy nem döntött, hogy véget vet aktuális románcának a király ördögi udvari mágusával. A sebzett szívű Squaruman nem fogadta kitörő örömmel a hírt, haragjában pedig gonosz lelkek, holtak és rég elfeledett szörnyek seregét szabadította a birodalomra. Tombolása közepette azonban egy ősi hőst is feltámasztott – egy kis MediEvil-kikacsintás? –, az évek során csontsoványra fogyott Skippy személyében, aki más megmentő híján magára vállalta Cubold megváltójának szerepét.
A sírból frissen kipattant Skippy egy 2D-s és 3D-s elemeket egyetlen pixelszimfóniában egyesítő világba csöppen, ami mókás, de időnkét furcsa látványt nyújt, mindezt ráadásul bohókás zenei kísérettel. Hősünk rögtön meg is kezdi a királyság átfésülését, és hamar felfedezi újdonsült képességét, mellyel képes lecserélni saját fejét, testét és lábait az ellenfelek hátrahagyott maradványaira és más praktikus tárgyakra. Ezek közül van, amelyik az új külső mellett szívósabbá is teszi néhány plusz életerőkockával, vagy netán egy további páncélréteget biztosít, de előfordulnak olyan darabok is, melyek ráadás képességeket és bónuszokat adnak, esetenként viszont bizonyos hátrányok árán. Példaként akár egy bombát is a fejünk helyére kaphatunk, amit aztán annak rendje szerint fel is robbanhatunk, egy páncélos lovag mellvértjét felöltve pedig ugyan szívósabbá válunk, de cserébe a súlya miatt lassabban totyogunk.
A rengeteg cserélhető testrész mellett Skippy arzenálja is változatosra sikerült. Összesen öt különböző típusú fegyvert képes forgatni, köztük kardokat, bunkókat, pallosokat, szekercéket és lándzsákat, de ezen kategóriákon belül is rengeteg stílusú darabba futhatunk bele, amik további meglepetéseket tartogatnak, mint például az ellenfeleket ínycsiklandó édességé változtató varázspálca. Ráadásként a fegyverek mindegyike más harcmodort jelent: a kardok széles körben osztják a sebzést, míg a dárdák a szúró mozdulatok mellett akár el is hajíthatók, a bunkók pedig minden utunkba kerülő akadályt szétzúznak. Ha mindez nem lenne elég, a pályákon elhelyezett tereptárgyakat is bevethetünk – köztük nyílpuskákat és bombákat – az élőhalott légiók megtizedelésére. Bájos egyszerűségük ellenére a harcok hagynak némi kívánnivalót maguk után. Nem mindig érződnek a bevitt találatok, a 2D/3D stílus és a sokszor problémás kameranézet pedig még tovább fokozza a csiszolatlanság érzését.
A pályák felépítése néhol izgalmas, néhol kissé laposabb, de végig tele van klasszikus és újszerű platformer kihívásokkal, valamint egyszerűbb csapdákkal, fejtörőkkel és rejtett helyszínekkel. Ellenfelek tekintetében vannak ismétlődő minták, de érdekes ötletek is – mint a fejünkre ugró szörnyek, amiket csak egy új fej felvételével tudunk lerázni. A főellenfelek terén is hasonló a helyzet: az egyszerű kitérés-lecsapás párossal leküzdhetők mellett életünkre törnek némi gondolkodást igénylő technikákkal legyőzhető példányok is. A kamerakezelés hiánya ugyan esetenként okoz némi fejfájást, de szerencsére kárpótol a fergeteges narratíva, ami röhejes dialógusok egész sorával várja csontlovagunkat.
A Skellboy összességében egy aranyos és mókás kis pixelkaland, ami nem váltja meg a világot, de a maga szintjén jól elszórakoztat. Stílusa ellenére azonban elég lassú a tempója, időnként meglepően hosszasak a töltési idők, alkalmanként apróbb technikai hibák is előfordulnak – ezek nagy részét szerencsére egy új patch többnyire kigyomlálta –, térkép nélkül könnyű elkeveredni, a harcrendszer sem tökéletes, és az esetenként problémás kamera mellett néha egy csöppet repetitív is tud lenni. Egy a maga módján egyedi, de sajnos kissé korlátolt és bukdácsoló csontos hőskaland.
