A sikeressége miatt sorozattá bővült Silent Hill első része 1999-ben jelent meg, a további részek kivételével eredetileg csak Sony Playstationre. Mivel az eredeti fejlesztő és kiadó Konami később sem készített belőle PC-s változatot, ezért lelkes rajongók (őket takarja a Silentscape Studios név) munkájára volt szükség, hogy személyi számítógépen is elérhető legyen egy amolyan „félhivatalos” verzió -- ez annyit jelent, hogy a playstationös anyagot egy emulátor segítségével futtathatóvá tették PC-n. Szerencsére gondoltak azokra, akik esetleg idegenkednének az emulátorok használatától; számukra jó hír, hogy a játék elindítása ugyanúgy megy, mint bármelyik másiké: csak be kell tenni a CD-t, feltelepíteni a játékot, és az asztalon lévő ikonnal elindítani (akinek pedig gondjai lennének a hanggal, annak érdemes a javító patchet is feltenni).
Estére kemény fagy és hózáporok várhatók
A történet szerint Harry Mason kései vakációját kívánja eltölteni hétéves lányával, Cheryllel, akit felesége halála óta egyedül nevel. Késő este érik el a város peremét. A kislány békésen alszik a kocsi hátsó ülésén, amikor egy motoros rendőr (mint később kiderül, Cybil Bennett a szomszédos Brahmsből) húz el mellettük. Nem sokkal később a motor elhagyatottan hever az út szélén, tulajdonosa sehol, ám egy alak lép ki az autó elé. Harry félrerántja a kormányt, az autó felborul, ő pedig elájul. Mikor magához tér, Cheryl eltűnt, ő pedig ott áll a szakadó hóesésben, hidegben és ködben Silent Hill kapujánál...
Ezen a ponton kapjuk meg az irányítást, feladatunk pedig egyszerűnek tűnik: megkeresni kislányunkat, és lehetőleg élve elhagyni a várost. A játék kezelése egyszerű, de figyelembe kell venni, hogy egy az egyben konzolról ültették át, ami azt jelenti, hogy leginkább a billentyűzetre korlátozódik. Be lehet kapcsolni ugyan az egeret is az F5-tel, de gombokkal praktikusabb a dolog. A legfontosabb billentyű a szóköz, ami a tárgyak felvételére, használatára, illetve ajtók nyitására való, egyfajta akciógomb. Emellett fontos még a bal Shift, amivel futni lehet, és a bal Ctrl, ami a fegyverek használatát segíti. A leltárképernyőt az I-vel nyithatjuk meg, és ez az ablak sok hasznos funkcióval és információval bír amellett, hogy itt választhatjuk ki a használandó eszközöket, vehetünk fegyvert a kezünkbe. Bal oldalon fent Harry képe mutatja aktuális egészségi állapotát (az ideális szín a zöld, a piros pedig azt jelzi, hogy a karakter legyengült, ápolásra szorul); itt nézhetjük meg a térképet is (ez utóbbit amúgy a Backspace-szel közvetlenül is elő lehet venni), illetve itt található a rádió, amellyel hívni vagy adást fogadni ugyan nem tudunk, azonban recsegéssel jelzi, ha ellenfél van a közelben. Meg kell említeni a Tab-bal ki/bekapcsolható zseblámpát is, mint megbízható társat a sötétben; kimerülni nem szokott, de nem érdemes állandóan égve hagyni, mert riadóztatja a környezetünkben tartózkodó szörnyeket. Végül a P billentyű a játék megállítására és a videók átugrására szolgál, a Z-vel szabadon nézelődhetünk, az Esc-kel pedig (vigyázat, kérdés nélkül!) kiléphetünk Windowsba.
Közelharci fegyverből jó néhány rendelkezésünkre áll, a leggyengébb mind közül a kés; a vascső szintén közelharcra való, de előbbinél erősebb támadásra képes. A kedvencem a kalapács, komoly sérülést tud okozni, de felvehetünk majd egy fejszét is. Távolra hatékonyabb a pisztoly, a probléma csupán az, hogy igencsak kevés töltényt találunk hozzá elszórva. Ugyanez a gond a lefűrészelt, dupla csövű shotgunnal is: veszélyes, erős fegyver, ám minimális lőszer-utánpótlással, a vadászpuska pedig pontos, halálos szerszám.
Isten hozott a halott városban...
A játékban leginkább a kalandelemek a dominálnak, az akciórészek csupán néhány túlvilági lény leölésére korlátozódnak, ennek ellenére meghalni nem olyan nehéz, ezért mindig figyeljünk oda Harry életerejére és a fehér zajra, amely idegen lény jelenlétére utal. Teljes leírást adni nem lenne értelme, elvégre a fejtörők nem túl bonyolultak, elakadni nem igazán lehet, mindazonáltal szolgálok néhány tippel, amik segíthetik a túlélést Silent Hillben (vigyázat, spoilerveszély!).
Először is, mivel a lőfegyverekhez rettentően kevés a muníció, ezért a szörnyekkel való harcot vagy kerüljük el (egyszerűen fussunk el mellettük), vagy intézzük el más eszközökkel. Érdemes észben tartani azt is, hogy a lelőtt ellenfelek nem halnak meg rögtön, sokszor csak elkábulnak -- a végleges elintézésükhöz bele kell rúgni egyet a tetembe és figyelni, hogy recseg-e még a rádiónk. Az efféle játékoknál lényeges szempont, hogy minden tárgyat, feliratot vizsgáljunk meg -- szerencsére a manipulálható elemek könnyen felismerhetőek, lévén világosabbak a környezetüknél. Időről-időre pillantsunk bele a térképbe is, gyakran találunk megjegyzéseket, jeleket rajta.
A kezdet kezdetén az első utunk a sikátor után a bárba vezet, itt vehetjük fel a térképet és beszélgethetünk Cybillel, aki átad nekünk egy pisztolyt. Ezután a városban három kulcsot kell összegyűjteni, melyek az egyik ház ajtaját nyitják, amin keresztül az iskolába jutunk. Az épületben egy ezüst- és egy arany lemezt kell megszerezni, majd a generátort beindítani, hogy aztán az óratorony kapuja megnyíljon. Az egyik lemezt egy kéz rejti, ami érzékenyen reagál a savra, míg a másodikat egy zongorán megoldható fejtörő rejti -- a hangszer néhány billentyűje képtelen ugyan hangot kiadni, ám az énekterem falán lévő vers egy lejátszandó dallamot rejt, melyben a madarak színe játszik szerepet (jóval később a kórházban egy hasonló feladvánnyal szembesülünk majd, melynek megoldásában szintén egy vers és a színek fognak segíteni). Amint megvan mindkét lemez, irány a torony. Később az „átalakult” iskolában találunk egy gumilabdát, ami pontosan illik a tetőn lévő egyik lyukba; ez a szelep megnyitása után elvezeti a vizet a másik résbe, amelybe a továbbjutáshoz szükséges kulcs rekedt. És ha a pincében lévő karokat is jól forgatjuk, elérkezünk az első főellenséghez, akit a legegyszerűbben a sörétes puskával lehet elintézni, amikor kitátja a száját.
...de az Ördög visz majd el
Az értékelésnél nem lehet, nem szabad figyelmen kívül hagyni a megjelenési időpontot és azt a tényt, hogy tulajdonképpen egy playstationös játékkal állunk szemben. A kiadás óta eltelt egy évtized miatt a grafika semmiképpen nem állja meg a helyét a mai mezőnyben, ám a Silentscape javára legyen mondva, hogy itt-ott belepiszkáltak a motorba, így néhány extra tulajdonság mellett elérhetővé vált a nagyobb felbontás (1280x1024) is. Zene csupán ritkán csendül fel, ami jelen esetben nem okoz hiányérzetet, mert így jobban érvényesülnek a hangok, melyek nagyban hozzájárulnak a rideg, ijesztő miliő megteremtéséhez -- az intró alatt hallható muzsika mindenesetre hangulatosra sikerült.
A játék fő vonzereje persze a történet. Harry egyedül járja a várost, miközben zuhog az eső vagy a hó, az utakon az orráig sem lát a ködben, groteszk lények támadnak rá a semmiből, és míg ő csupán a lányát kívánja megtalálni, ennél azért jóval komolyabb feladat vár rá. Találkozik ugyan olykor más emberekkel is, de ők rövid párbeszéd után ismét magára hagyják. Az iskola, a templom, a kórház és voltaképp az egész város azt sugallja, hogy itt semmi nincs rendjén, és a legtanácsosabb lenne minél előbb odébbállni…
Biztos vagyok benne, hogy aki a nyilvánvaló technikai hiányosságokon túl tudja tenni magát és szereti az efféle játékokat, nagyon jól fogja érezni magát Silent Hillben.
