Amikor a Civilization-sorozat előző, vagyis ötödik része megjelent hat, atyaúristen, hat éve, a rajongótábor nem is kis része nagyon felháborodott. Túl egyszerűnek tartották, nem voltak oda egyik alaprendszer megreformálásáért sem, és úgy általában nem tetszett nekik, hogy a durván összetett negyedik rész után kicsit a kevésbé hardcore közönségnek akart tetszeni a játék.
Amikor aztán a hatodik résszel kapcsolatban először felreppentek a pletykák, hogy még az ötnél is komolyabban összekutyulják majd a harcot, a városmenedzsmentet, a tudományos felfedezések, a vallás és a kultúra rendszerét, meg úgy általában mindent, amitől Civ egy Civ, valamiért nem volt ekkora ribillió. Könnyen lehet, hogy azért, mert a rajongók sejtették, hogy megint a jó irányba indulnak a fejlesztők. Nekik lett igazuk: nincs olyan változtatás, amitől kevesebb lenne az új rész, sőt a végeredmény egy olyan Civilization, amely úgy maradt ismerős, hogy közben teljesen megújult.
Hová kapjak hirtelen?
Annyira megújult, hogy újra is kell tanulni benne mindent, nem lehet a korábbi részekben szerzett rutinnal orvosolni a problémákat. Eleve, nem is nagyon lesz helyzet, amire illenek a korábbi megoldások – már rögtön az első pár körben kiderül, hogy valaki nagyot kavart a kondéron, miközben rotyogott az ősleves.
Két dolog nem változott, az alapstílus és a végcél. Továbbra is körökre osztott stratégia ez, ahol az a cél, hogy valamilyen kategóriában, katonai, vallási, kulturális, tudományos téren hamarabb érjük el a falat, mint a többiek – vagy egyszerűen csak több pontunk legyen a játék végén, mint bárki másnak. Az azonban, ahogy eddig eljutunk, sok ponton eltér attól, ahogy korábban tehettük.
Rögtön az más lesz, ahogy a városainkat kezeljük. A legfontosabb újítás a városrészek bevezetése. Ipartelep, múzeum- vagy épp templomnegyed, katonai kerületek és még sorolhatnánk – ha ezek megvannak, csak akkor jönnek a régi ismerősök. Van pár alapépület, például a magtár, amit simán a városközpontban is megépíthetünk, de ahhoz, hogy felhúzhassunk például szentélyt, egy fűrészmalmot, egy iskolát, egy akármit, először a megfelelő városrészt kell felépíteni. Egy-egy városrészt ráadásul nem építhetünk akárhova, illetve ha mégis, akkor később derül ki, hogy a rendelkezésünkre álló pártucat hatszögből pont egy másikra kellett volna telepíteni a később természetesen iszonyatosan fontossá váló kerületet.
Mondok egy példát. Az iskolák fontosak, ha fel is akarunk találni valamit gyorsabban, mint az ellenség, ezért nyilván minden városban lesz egyetemváros. Ide kerül a könyvtár, az egyetem, aztán később a kutatólabor is. Igen ám, de a kampusz extra tudománypontokat termel, ha hegyek vagy dzsungel mellé telepítjük. Mivel a hegyekre semmi mást nem lehet építeni, érdemes elgondolkozni eleve a város megépítése előtt, hogy kell-e nekünk az a sok hegy, vagy inkább nem áldozunk ekkorát a tudomány oltárán.
A kerületek számát a város népessége szabja meg, így ahogy megy előre a játék, úgy kell egyre nagyobb metropoliszt növesztenünk ahhoz, hogy egy újabb városrészt telepíthessünk, ahová le tudjuk rakni a fejlődéshez szükséges épületeket. Ez az egész így egyben óriásit fordít azon, amit eddig csináltunk egy-egy város lepakolása előtt. Most nem elég megnézni, hogy a telepesek körül van-e elég speciális mező meg hely a mezőgazdaságnak: azt is figyelni kell, hogy le lehet-e pakolni a megfelelő számú városrészt.
Fedezd fel a felfedezéseket!
A dolog még bonyolódik, az új részben ugyanis a felfedezések rendszerét is alaposan átírták. Most már nem elég, hogy a városaink termelik az épületektől függő mennyiségű tudománypontot, hanem mindenféle módosítóktól függően gyorsabban vagy lassabban jutunk el a felfedezéshez. Vegyünk egy alapot, a hajózást! Bárki feltalálhatja, viszont az a nép, amelyiknek van tengerpartra épült városa, feleannyi idő alatt végez. A játékban minden találmányhoz van egy ilyen, heuréka-pillanatnak nevezett dolog. Ezeket vehetjük afféle miniküldetésnek is: ha sikerül teljesíteni a feltételt egy-egy találmánynál még a feltalálás előtt, 50 százalékkal könnyebben jutunk el a felfedezésig. Az építészetet a kőfejtők építése könnyíti meg, a csillagászatot egy, a hegyek mellé épített egyetem, a bronzművességhez meg három lemészárolt barbár kell, és így tovább.
A rendszer azért jó, mert egyáltalán nem frusztráló. Ha megvan a feltétel, annak örülünk, de ellenkező esetben sincs olyan érzésünk, hogy valami dupla olyan hosszú ideig sül a kutatási kemencében, mint kéne. Az első pár (vesztes) meccs után az ember agya rááll az előkészületekre, és inkább az lesz a jellemző, hogy már jóval korábban elkészültünk egy extra feltétellel, mint hogy azt a kutatás igényelte volna.
Érdekesség, hogy a közigazgatási fejlesztések (civics) rendszerét is hasonlóképpen alakították ki. Itt természetesen a kultúrapontjaink számítanak (ahogy korábban is), de heuréka-pillanat helyett inspiráció van, két piac például a céhek kialakulásában segít, az első építészeti csoda a politikai filozófiát hozza közelebb, az első alkalom, amikor valaki háborút indít ellenünk, a védekező taktikák elnevezésű államigazgatási apróságot hozza közelebb. Ami viszont teljesen új, az az, ahogy az ezekkel járó bónuszokat alkalmazhatjuk. Minden egyes közigazgatási fejlesztés kiold egy-két vagy akár több bónuszt. Olyasmik ezek, mint hogy gyorsabban építhetünk hajót, minden kereskedelmi útvonal néhány extra aranyhoz jut, vagy épp +5 sebzést kapnak az egységeink a barbárok elleni csatában.
Ezeket a bónuszokat négy kategóriába osztották a készítők, vannak katonai, gazdasági, diplomáciai és joker kártyák. Az, hogy hányat használhatunk fel belőlük, az államformától függ. A törzsi rendszerben még csak egy-egy jut az első két kategóriából, de a klasszikus köztársaságokban például katonai extra nem jár, csak a másik három. Természetesen minél modernebb az államforma, annál több kártyát lőhetünk el: a demokrácia-kommunizmus-fasizmus hármasnál 8 helyünk lesz, nyilván a fasizmusban inkább katonai bónuszból pakolhatunk fel, a demokráciában meg gazdasági és diplomáciai extrákból jut több.
Ez így elmondva-leírva talán óriási katyvasznak tűnik (főleg, ha elárulom, hogy ugyanitt kell figyelni a kulturális fejlesztésekre is), és nyugi, az első néhány órában játék közben is annak tűnik majd, de tényleg az van, hogy ez a rész is az előnyére változott. A massza ugyanis pont olyan formát vesz fel, amilyet mi szeretnénk, és közben a lényeg ugyanaz maradt: a céljainknak megfelelő államformát választva sokkal könnyebb dolgunk van, mintha demokrata berendezkedéssel akarnánk leigázni a világot.
Apropó világleigázás
Na, ha már szóba került, beszélgessünk kicsit arról, mi változott a harc terén. Egyrészt pár dolog megmaradt az ötödik részből: továbbra sincs az, mint a IV-ben volt, hogy óriási csomagba pakolt egységekkel rohangászunk. Cserébe viszont néha egymásra rakhatunk két egységet. Eleinte csak eltérőeket, melyek valamiért támogatják egymást (például ostromgépet adhatunk a katonáknak, hogy azok ne akadjanak meg a városok falánál), később pedig hadtest lehet két ugyanolyan egység párosításából. A mozgás is hasonló maradt: a katonai egységek nem léphetnek katonai egység helyére, és civilek sem foglalhatják el egymás helyét – viszont elmenni el tudnak egymás mellett. A városok helyzete is átalakult. Már nem lőnek alapból a mellettük megjelenő ellenségre, hanem csak ha falat építünk köréjük. A másik, hogy katonai kerület extra védelmet jelent, vagyis ha el akarunk foglalni egy várost, és ott van laktanya, előbb azt is le kell nyomnunk. De amúgy is érdemes lerombolni a különböző városrészeket, mielőtt a központot megtámadnánk, sokkal egyszerűbb dolgunk lesz a végén.
Kevésbé erőszakos formája a világ mögénk utasításának, ha a vallást hívjuk segítségül. Őszintén megmondom, hogy ez a rendszer olyan sokat változott, hogy a tesztre jutó szűkös idő alatt nem igazán ismertem ki minden részletét. Az biztos, hogy nem érdemes túl sokat várni a vallásalapítással, mert a többiek elkapkodják előlünk a lehetőségeket. Ez azért fontos, mert a vallást magát felvehetjük (pontosabban felvesszük, mert a hittérítők ránk adják), de a vallás bónuszait az alapító határozza meg.
A hitpontokat a templomnegyedben felhúzott épületek termelik, és ezekből vásárolhatjuk meg a három vallási alapegységet, a misszionáriust, az apostolt és az inkvizítort. Az első simán csak terjeszti az igét, a második megtámadhatja a másik vallás misszionáriusát (pont, mintha csatáznánk, csak nem kell előtte hadat üzenni, tök jó), a harmadik meg arra kell, hogy az ellenséges vallást kitakarítsuk a városokból. A vallási győzelem akkor jön el, ha a mi vallásunk a domináns hit a világ országaiban – ehhez tulajdonképpen az kell, hogy tömegével küldjük szét a városok mellé a profétáinkat, viszont figyelni kell, hogy csak az általunk alapított vallás terjesztése ér, a másokét terjesztve azokat segítjük.
Az utolsó Civ is lehet
Még a környező oldalakon elszórt dobozokban igyekszem egyéb példákat is hozni a változásra, de lassan itt a négy oldal vége, és még nem mondtam el, miért is lett ez az egész jó annak ellenére, hogy akár borzasztóan rosszul is elsülhetett volna ez a sok változtatás, meg finomítás.
Elsősorban azért lett jó a Civilization 6, mert most először (na jó, a négy óta most először) már alapjátékként kapunk egy olyan változatot, amelyben a teljes csomag megvan, vallásostul, kémkedésestül, turizmusostul. Nemhogy hiányérzetem, de ötletem sincs arra, hogy vajon mit pakolnak majd a készítők az így is kötelezően érkező kiegészítőkbe, annyira kerek ez az egész.
Azért is jó kis játék a Civ 6, mert nem próbál okosabb lenni a kelleténél. Egyszerűen csak megnézi az elmúlt részek szélsőségeit, és az ezek között fekvő arany középúton megy tovább, és talál ki olyan megoldásokat, melyek végre nem csak a játékban kapnak értelmet, de úgy jók, hogy közben valós történelmi eseményekre is válthatók. Az én kedvencem a dilemma, ami az egyes városrészek, sőt a csodák építésénél veszi körbe az embert: megéri lebontani valamit, ami évszázadokon át ott volt csak azért, hogy valami új legyen a helyén? Mit csináljak, ha elfogyott az erdő? Hogy védekezzek az országomba betörő vallás ellen? Hogy szerezzek az újonnan felfedezett nyersanyagból? Na jó, ez mondjuk minden Civben központi kérdés volt.
Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy ez a sorozat legjobb része, igazi előrelépés, váratlanul kerek és egész játék, ami úgy lett összetett, hogy közben nem csúszott bele az Europa Universalishoz hasonló programok bonyolultságába. A „csak még egy kört” hatáson túl ott van az újdonság varázsa is, és ha engem kérdezne bárki, azt mondanám, hogy a Civilization 6 akár az év játéka is lehet.
