„...Megvettem...”

2001. márciusában járunk, emberek tömkelege tolong a játékboltok bejárata előtt. Mikor elindul előttük a hatalmas fémrács felfelé, már érezni lehet a feszültséget a levegőben. Mindenki próbál előrébb furakodni a tömegben, de az elsők nem hagyják magukat. Majd mikor elhangzik a varázsszó: „Tessék, lehet jönni”, mint űzött szarvascsorda, amely menekül a hajtóvadászok elől, tódul be a fémdetektorok közötti résen. Közben áhítattal vizsgálják szemükkel azt a bizonyos CD-tokot, amire hatalmas betűkkel ez van írva: SERIOUS SAM.”

Nagyjából így lehet leírni azokat az eseményeket, amik a végleges verzió hivatalos megjelenése előtti fél percben történtek. De már bizonyára a Kedves Olvasóban ott van a nagy kérdőjel: vajon miért érdemelt ki ez a játék ekkora figyelmet? Az ok egyszerű: egyetlen hasonló játékszéria létezett akkoriban, mégpedig a Duke Nukem-sorozat. Akinek az nem jött be, de szerette a Rambo stílusú FPS műfajban megfogant műveket, vagy csak megunta azt, hogy állandóan fertőzött disznórendőrök között kellett rohangálnia, ha vérszomját csillapítani akarta, az már a demóval is órákig elvolt, ami nem csoda, ugyanis az is már támogatta a multiplayer módot, akár a teljes játékkal kompatibilisen.

„...Elindítottam...”

Miután feltelepítettük, és sikeresen elindítottuk a programot, elindulnak a szokásos logó-animációk, majd Sam „bemutatkozik”. Ajánlom mindenki figyelmébe ezt a 10 másodperces videót, hiszen a mondat, ami elhangzik, mára már szinte szállóigévé vált! Utána egy „zöld alapon zöld betűk” menüben találjuk magunkat, ahol elérhető minden, amire szükségünk van a játék során. Az egyszemélyes játékban öt (a patch felrakása után már hat) nehézségi fok közül kell kiválasztanunk, hogy melyik az épp ideális számunkra. Ezt egyébként az alul néha felvillanó szöveg is segíti (itt egyébként van egy pici problémám: lehet, hogy én vagyok a béna, de nekem a „serious” fokozat túl nehéz volt; megemelem a kalapom az előtt, aki a végén megöli azt a…azaz végigviszi a játékot ezen a szinten!).

Ha megvagyunk mindezzel, a betöltés után egy teleportplatform vesz körbe minket. Ez az egyetlen hely a játékban, ahol sebezhetetlenek vagyunk, ha onnan kimozdulunk (márpedig ki kell mozdulnunk, ha élvezni akarjuk a játékot), és lépünk egyet-kettőt, máris meglátjuk az elénk küldött fogadóbizottságot: pár fej nélküli őrültet. Ezeket késünkkel, illetve a végtelen munícióval ellátott revolverünkkel küzdhetjük le, majd miután megtisztítottuk a környéket, haladhatunk előre a lineáris, néhol zsákutcákkal megnehezített pályákon, amelyeken mindig találunk valamilyen erősebb fegyvert. Ez így elég is lenne, hogy megyek és ölök, na de mi van a történettel? Nem kell aggódni, a Croteam ennek is megadta a módját, és a Turok-széria főhőse által birtokolt históriánál is satnyább életúttal ajándékozta meg Sam barátunkat. A poént nem lövöm le, akit érdekel, az vagy megveszi a játékot, vagy letölti a demót, úgyis megvan mindkettőben az egész, „hihetetlen” részletességgel.

Visszatérve a játékmenetre: ahogy haladunk előre a játékban, úgy jönnek szembe olyan agyament szörnyek, mint a kamikaze-bokszoló, vagy a felbőszült óriás bikák, amik ellen bizony mindig van hatásos fegyverünk, azaz a kés. Ezt nem poénból mondom, az első néhány frissítés felinstallálása után már tényleg olyan ereje van vadászbicskánknak, amilyet megérdemel, nem pedig a Mortyr-féle „egy vágás, egy halál” szisztémára való hajazás. Elérhető még továbbá vadászpuska, minigun, lézerágyú, és a kegyetlen pusztításra képes ágyúgolyóvető… na meg sok minden más, beteg elmék agyában megfogant fegyver is. Azért ne felejtsük el, hogy ha még nem játszottunk egy Serious Sammel sem, ajánlott előtte jó sok nyugtatót bevenni, ugyanis a játék néha tényleg ijesztő. Egy idő után azonban unalmassá válik, hogy miniküklopszok jönnek szembe, miután előugrottak a semmiből. Egy jó tanács: ha még nem szoktunk hozzá a fura idegenekhez, ajánlott hátrafelé menni, örök élet cheatet bekapcsolva. Így véleményem szerint nem fogunk este félni, már ha este játszunk vele. Utána, ha megszoktuk a környezetet, szinte már röhögni fogunk a „kockaszörnyeken”, és el is felejthetjük azt az M+-os besorolást… A játék ugyanis korhatáros, mégpedig csak 17 éven felülieknek ajánlják -- mondjuk azért, mert ömlik benne a vér, kár hogy nem sűrűn hagy nyomot, illetve a szétrobbant Sam se egy szép látvány --, tehát véletlenül se mondd majd a fiadnak/lányodnak, hogy ez egy oldschool FPS, amit majd ha felnősz, ki kell próbálnod. Szerintem mindenki érti, hogy mire célzok...

„...Jöttem, láttam, hallgattam...”

Kötelességemnek érzem megemlíteni a program egyedi grafikáját és a zenei anyagokat, hiszen sok minden mellett ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy ez a játék olyan legyen, amilyen. Kezdjük is rögtön a látvánnyal: hasonló a Renegade-hez, látszik, hogy nem elégedtek meg a poligonokkal, és megpróbálták kerekebbre formálni őket, viszont még mindig nem éri el azt a szintet, ami a pár évvel később megjelent Jedi Outcast tudott. A videói ún. in-game videók (hasonlóan az Outcasthoz), azaz azt látjuk, hogy az MI mozgatja a karakterünket, csak mi más szemszögből figyeljük hősünk mozgását.

A zene nálam elfogadható szinten van, látszik, hogy a fejlesztők meg akarták adni neki a hangulatot az egyiptomi zenékkel (hiszen a játék Egyiptomban játszódik), illetve a szólózással. Utóbbi nekem nem jött be, bár ízlés kérdése, hogy ki szereti ezt, én mindenesetre nem álltam volna neki dobszólózni a monoton hentelés és a monoton zene közben. A muzsikához persze hozzátartozik a hang is, és itt Sam beszólásaira gondolok. Bár még az első részben nem tesz sértő megjegyzést senkire, de azért mi is elfogadjuk azon véleménynyilvánítását, mikor egy hatalmas vörös akármi legyilkolása után így szólal meg: „That’s serious!”

„...És érted, amikor megszerezted a minigunt, és csak tunkolsz...”

Az egyjátékos módot kiveséztük, lássuk a multiplayer részét, hiszen ez is fontos eleme a játéknak, jobban mondva, a hardcore játékosok már csak ezzel a résszel játszanak. Itt is van minden: karakterváltás, nézetváltás, célzópont megváltoztatása, mindent beállíthatsz ízlésed szerint. Ha kész, megjelenik előtted a szerverlista, itt a szerverek százai különböző módokkal és tulajdonságokkal vannak ellátva, többek között van kooperatív mód, Capture the Flag (meg kell szerezned egy zászlót, és a csapatod területére kell eljuttatni) illetve Hunt játéktípus. Ez a három legnépszerűbb fajta, de természetesen lehet másmilyent is elindítani vagy csatlakozni egyhez. A Hunt mód lényegében a „lődd a másikat, és ha meghal, pontot kapsz” forma alapján működik, pedig ígértek hozzá külön kooperatív módot, CTF-et, és úgy általában ranglistát, csak nem jutottak el idáig, mivel ez régi játék révén eszméletlenül sok helyet foglalt volna ezekkel a kiegészítésekkel együtt (gondolunk csak bele, hogy akkor mennyit jelentett 4 GB…).

A Tisztelt Olvasó felcsigázása érdekében sok mindent nem árultam el a játékról, mert szeretném, ha ő maga fedezné fel ezt a lassan, de biztosan építgetett világot. Aztán higgye el, ha beleéli magát, utána jön a kiegészítő, utána a második rész, és ha minden jól megy, 2009-ben a Serious Sam Forever…